Miért kell a tábor a gyereknek?

Miért kell a tábor a gyereknek?

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A gyerekek élnek-halnak a nyári vakációért. Süt a nap, nem kell az iskolapadot koptatni, szabad az élet, szabad a tánc.

Az iskolai nyári szünet teljes időtartamára csak nagyon kevesen tudnak egy az egyben szabadságot kivenni, vagy a hosszú heteket lefedni a közeli rokonság mozgósításával. Egy hét anyuval, egy hét apuval, két hét a nagyinál, de ez még nem elég. Még jó, hogy kitalálták a nyári táborokat. A baj csak az, hogy a kínálat óriási, szinte zavarba ejtő. A jól szervezett tábor örök emlék, a balul elsült akár maradandó sebeket is ejthet a gyermek lelkén.

Idő van
Sok anyuka évről évre küszködik ezzel az égető problémával, a nehéz döntés kapujában elbizonytalanodik, és a „ráérünk arra még” stratégiát választja. Pedig a nyár hamar itt van, a helyek betelnek, idejében el kell kezdeni a kutatást, tervezést, szervezést. Milyen a jó tábor? Hogyan választhatjuk ki a nekünk és gyermekünknek is tetszőt? Mik a buktatók? Utánajártunk.

Életkorok és érdeklődési körök
Első lépésben a környékbeli, helyi menüt érdemes tüzetesen tanulmányozni: fel kell kutatni, milyen lehetőségek vannak.Második lépésben, a kör szűkítése céljából, a gyermek érdeklődési körének és korosztályának megfelelő táborokat válasszuk ki. A túlélő táborok, a lovas és vitorlás táborok inkább az ifjúsági táborok, mint a gyerektáborok közé sorolhatók, azaz ide 12–14 év közötti kamaszokat várnak. Az érintett véleményét mindenképpen ki kell kérni, akkor is, ha kisgyerek, és kerek perec meg kell kérdezni, hogy melyik tábor tetszene. Az a szülő, aki egy kicsit is ismeri csemetéjét, nem tud nagyot tévedni: nyilván nem küldi el tánctáborba a focibolond fiát. Nem szabad viszont elzárkózni attól sem, ha gyermekünk a szomszéd kislánnyal szeretné kipróbálni magát az egyhetes fazekas táborban, csak azért, mert őt mindig is az állatok és a növények érdekelték. A táborok kiválasztásánál a szülők nyilván kénytelenek figyelembe venni anyagi lehetőségeiket is.
Fontos, hogy ne csak a saját kényelmünk szerint válasszunk. Egy belvárosi, napközis „gyermekmegőrző” − ahol csak úgy eltelik a nap − nem éppen üdvözítő megoldás, még akkor sem, ha a szülő munkahelyéhez közel van. A másik végletet a fejtágítós, „még nyáron is tanuljon a gyerek” beállítottságú táborok képviselik, melyek szintén nem a gondtalan nyári pihenést szolgálják. A gyerekeknek is szükségük van a feltöltődésre. Friss fejjel, kipihenten jobban megy majd szeptemberben a tanulás. A jó választás itt is az „arany középút”: a tábor fejlessze a gyermek már meglévő képességeit, foglalja őt le, és tegye mindezt játékosan és szakszerűen.

Mit tanácsol a pszichológus?
A korosztály szempontjából részesítsük előnyben a homogén összetételű táborokat. „Előfordulnak vegyes korosztályú táborok, melyektől inkább óvakodjunk. Ebben a helyzetben megeshet, hogy a kicsiket terrorizálják a nagyobbak, vagy a táboroztatók energiáit, így képtelenek elég figyelmet szentelni a nagyobbakra, akik ezt ki is használják. Ezért is rendkívül fontos a táborok, táborvezetők előzetes leinformálása. A referenciák ismerete sem helyettesítheti a személyes kontaktust” − hangsúlyozza Rab András gyermekpszichológus.
Egy tábor előtti ismerkedős beszélgetéssel akár tragédiák előzhetők meg. Szerencsés eset, ha csemeténk már ismeri a tábor vezetőit és a társait is. A szülő is nyugodtabb, ha tudja, kikkel van szeme fénye, így az iskolák szervezte táborok előnyösebbek, mint az ismeretlenek. Komoly referenciának számít, ha olyan barát, ismerős vagy családtag ajánl − ideális esetben saját gyermeke tapasztalata alapján − egy nyári tábort, akinek az értékítéletében megbízunk. Ismeretlen táborba pedig megnyugtatóbb a gyermeket nem egyedül, hanem a testvérével vagy egy jó barátjával küldeni: hogy legyen a közelében valaki, akiben megbízhat, aki ismerős neki.
Érdemes előre tájékozódnunk a táborok programjáról is: arról, hogy mit terveztek el a vezetők egy napra, mikor vannak az étkezések, van-e mód délutáni pihenésre is (vagy a biciklistábor a napi 40 kilométeres távok teljesítését tűzte ki céljául). „A jó tábor napirendje megfelel a gyermekünk bioritmusának, sőt, fejleszti a gyerek önállóságát és közösségi élményt ad” − mondja Rab András.
Most lépnek be a táborozók nagy közösségébe a kisiskolás korban lévő, 6–8 éves gyerekek: jó gyakorlás ez nekik, hogyan boldogulnak a szüleik nélkül. Ők azonban még nem bírnak ki egy egész hetet az őseik nélkül, így részükre az ideális megoldás a hazajárós tábor, ahol nem kell ott aludni, mégis az egész napot kellemesen tölthetik el. A 9-10 éves korosztály nyitottabb, lazább, vágynak is már az önállóság megízlelésére. Nekik nem okoz gondot az egy hét házon kívüli lét.

„El kell hogy engedj”
A szülők nyugtalanok és izgulnak, főleg, ha az első gyerek megy először bentlakásos táborba. „Az aggódó anyukáknak és bizonytalan gyermekeiknek kifejezetten jót tehet egy lelki mélyvízként is felfogható tábor. Jó edzés tud lenni, az önállóság érzését bontja ki a gyermekben. Itt többet tapasztalhat, tudhat meg saját magáról és a társairól, a társas viselkedés szabályairól és hogyanjáról, mint az iskolában éveken keresztül” − fejti ki a gyerekpszichológus.
A szülőknek gyakran nehezükre esik elengedni a gyereküket − nem is annyira fizikailag, mint inkább lelkileg. Sokan rögtön megnyugszanak, ha felhívhatják vagy esetleg meglátogathatják a fiatalokat. Azokat a táborokat rögtön felejtsük el, ahol nem engedik, hogy odatelefonáljunk akár naponta is, arra hivatkozva, hogy az csak megzavarná a gyermeket a beilleszkedésben, és nem tudna feloldódni. A telefonálásra megadott időpontokat azonban tartsuk be. A rajtaütésszerű meglátogatásoktól inkább óvakodjunk, főleg a fiatal felnőttek vehetik ezt rossz néven. Ha mindenképpen muszáj látnunk a gyermekünket, mert csak akkor nyugszunk meg, ha személyesen győződünk meg róla, hogy jól érzi magát és minden rendben van vele, akkor érdemes inkább az első napokban meglátogatni őt.
A jól kiválasztott táborból boldogan, élményekkel tele térhet haza a gyerek, az ott tapasztaltak egész életében elkísérhetik. Talán még mi is emlékszünk életünk első táborára, az akadályversenyekre, a tábortűz melletti közös éneklésekre. Azok a táborok, ahol a gyereknek nincs sikerélménye, ahol állandóan csak leszidják, rákiabálnak, és a társak között sem találja a helyét, szomorúságot, akár hosszú távú szorongást is kiválthatnak. Rendkívül fontos tudatosítani a gyerekünkben, hogy
ha rosszul érzi magát, azonnal telefonáljon, és már jön is a felmentő sereg!

Szöveg: Schütz Gabriella, fotó: Molnár Anikó / Salamandra Outdoor.

Tovább olvasok
50 lett Jennifer Lopez – tizenkét dolog, amit nem tudtál róla

1969. július 24-én született Jennifer Lopez. Nehéz elhinni, hogy ötven éves, hiszen éppen ezerrel turnézik, sztriptíztáncosnőt alakít a közelgő filmjében és nemrég eljegyezte a szerelme.

Muszáj néha hagynod a gyereket egyedül játszani – az ő fejlődése érdekében is

Elmúltak már azok az idők, amikor az anyukák csak kicsapták a kölköket az utcára játszani, aztán naplementéig nem is látták őket viszont. De tényleg így kell ennek lennie? Tényleg a szülő feladata, hogy reggeltől estig szórakoztassa a gyerekét?

Ezért érinti a te gyerekedet is a budaörsi iskolaigazgatók ügye

Vasárnapi hír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrégiben visszadobta két budaörsi iskola igazgatójának pályázatát. Aki nem budaörsi, vagy a két iskola valamelyikébe jár a gyereke, azt hihetné, hogy ez az ő életére sehogy nem lehet hatással. Ezért mondom el, mit gondolok erről érintett szülőként.

Napi horoszkóp július 23.: a Mérlegek tudatosan tervezik a jövőt, a Nyilasok váratlan helyről kapnak segítséget

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Napi horoszkóp július 23.: a Mérlegek tudatosan tervezik a jövőt, a Nyilasok váratlan helyről kapnak segítséget

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

A hatéves György herceg ezen a paradicsomi helyen ünnepel

Legalábbis ha a bennfentesek célzásainak hinni lehet. Katalin hercegné ugyanis már átlagos állampolgár korában is egy Karib-tengeri magánszigetre járt a szüleivel, és Vilmos herceggel is többször leruccantak már ide, mióta családot alapítottak.

Segítség, rajongó a gyerekem!

Te is reménykedsz abban, hogy a Villám MCQueen-es pólókat lassan felváltják a Rolling Stones-os minták? Lehet, addig viszont jó eséllyel végig kell böjtölnöd egy Marcus & Martinus-korszakot és olyan rapperek matinékoncertjeire kell vinned a srácaidat, akikről sosem hallottál. Hogy minél jobban értsd és tudd, hogyan és miért rajong a gyereked, megkérdeztük a téma legnagyobb szakértőit.

Szokatlan ízpárosítások egészséges reggelikhez

Tökmag juharsziruppal és tahinivel, karfiol csokival, spenót ananásszal – senki sem mondhatja, hogy a reggeli a világ legunalamasabb étkezése, ha ilyen bevállósan párosítod az ízeket. És az egészségedre is jó hatással van a következő 3 édesség.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem