2011 sűrű év volt Dopemannek. Bár sokan továbbra is csak egy tahó rappernek tartják, a zenei színpadok után idén a politikai porondon is sokat szájalt. A polgári életben Pityinger László néven futó zenész épphogy túl van egy magánéleti kudarcon és egy borzalmas családi tragédián, és lehet, hogy hamarosan börtönbe kerül. Pénz, drogok és fegyverek helyett a Himnusz miatt.

Ügyesen táncolsz azon a határon, hogy része vagy a celebbiznisznek, de közben keményen kritizálod is. Ezt hogy kell csinálni?
Úgy, hogy én nem játszom szerepet, nekem nincs „imidzsem”. A magyar celebvilág egy két lábon járó szerepjáték, tele egy rakás senkiházi, tehetségtelen műköcsöggel. Persze ha hívnak sok pénzért kereskedelmi tévébe, pletykalapba, megyek én boldogan, de nem fizetnek, úgyhogy nem megyek. Inkább csinálom a saját médiámat, a Dopeman TV-t. Ott nagyon közvetlen a visszajelzés. Ha tetszik, amit mondok, nézik, ha nem, akkor nem. De van egy embertípus, aki rám néz és azt mondja, hogy ez egy büdös, tahó paraszt, és tarthatok én akár egyetemi előadást, akkor is annak fog gondolni – vele nem tudok mit kezdeni, de nem is akarok.
Mit gyűlölnek benned annyira?
Hogy konkrét vagyok és karakteres – minden előnyöm és hátrányom ebből származik –, meg egy kicsit magának a rapműfajnak is szól ez, amit sokan eleve elutasítanak. De azok a raprajongók se szeretnek, akik számára ez a műfaj csak intellektuális szókardozás, és akik elfelejtik azt azsigeri felhajtóerőt, ami a rapet szülte.
Ami a düh?
Is. Meg a frusztráció, az elégedetlenség, az elnyomás, az előítéletek és persze a szegénység és a bűnözés meg az összes, hozzájuk kapcsolódó szubkultúra. Én egy sokak számára idegen világról szólok a zenémben, és ha nem is idegenül, de mindenképp zavaróan.

Mentális és gazdasági mélyrepülés
Az a nyomor, amelyről a magyar gengszterrap szól – és amely sokszor kicsit romanticizált nyolcker-életérzésként adta el a szegénységet és kirekesztettséget –, mára milliók számára vált mindennapi valósággá.
Pontosan így van. A magyar társadalom ma olyan gazdasági és mentális mélyrepülésben van, hogy ez most már mindannyiunk ajtaján itt kopogtat.
Melyik van előbb, a gazdasági vagy a mentális összeomlás?
A gazdasági. A mentális épség ugyanolyan luxus, mint az egészséges táplálkozás. Amíg nincs meg egy minimumszintje a kényelemnek, addig az ember a mentális egészségére nem tud figyelni. Sokkal nagyobb a stressz és beszűkül atudat. Nagyon független és erős személyiségnek kell lenni ahhoz, hogy a gazdasági és társadalmi helyzetünktől függetleníteni tudjuk magunkat. Márpedig ma barbár, kegyetlen időket élünk. Pont úgy, mintha az őskorban volnánk, csak most van egy csomó „fejlett” eszközünk, ami elfedi a barbarizmust. De az emberek semmit nem fejlődtek az őskor óta, semmit! Egy fikarcnyit se lettünk okosabbak, sőt, a sok kütyünek köszönhetően egyre kevesebbet kell gondolkodni, hiszen minden egyre egyszerűbben megoldható. Ma nem az az okos ember, aki kezelni tud egy számítógépet, mert azt már a 4 éves lányom is tudja. Egy mostani fiatalnak mit kell tudnia? Gombok nyomogatásán kívül semmit. Butább, mint az ősember, mert még egy kovakőből se tud tüzet csiholni.
Pedig a zenédre valószínűleg elsősorban ők buknak. Van benned vágy arra, hogy irányt mutass nekik?
Isten ments, nem akarok én senkinek a bátyja vagy az apja lenni. De szerintem lehet belőlem tanulni.

Észrevettek
Mit?
Talán leginkább azt, hogy megfelelő tehetséggel és kitartással a csillagokat is el lehet érni az égen. Én a nyolcból jövök hátszél nélkül, 23 évesen mégis látványos sikerrel indultam, és a munkásságom a generációmhoz képest a kezdetektől fogva túlmutat egy átlag popzenészén. Hangsúlyozom, a generációmhoz képest, mert a nagy öregekhez azért nem hasonlítanám magam.
Arra utalsz, hogy politikai szereplő lettél?
Mondjuk úgy, mára a megfelelő helyeken is észrevették, hogy a hangos véleménynyilvánításommal milyen hatással vagyok az emberekre.
A 2011. október 23-i tüntetéseken forgatott Bazmeg! című videokliped – amelyben akomplett magyar politikát kiosztod – több ponton is kiverte a biztosítékot. Nem elég, hogy jaj, csúnyán beszélsz benne, a szám refrénjeként a Himnusz sorait énekled. Ez utóbbiért nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt nyomoz ellened a VII. kerületi ügyészség. Miért pont most durrant el ennyire az agyad?
Nem most durrant el, csak most hallották meg ahangomat. Pedig évek óta ugyanazt mondom: hogy ugyanaz a szar megy 20 éve. És most meg kell enni. Eddig előkészítették és megfőzték, most feltálalják és megetetik velünk. Magyarországot 20 éve dilettáns, önző és kevély emberek vezetik, mindenféle realitásérzék nélkül. Én csupán szerettem volna elmondani, hogyan érzi magát ma egy átlagember Magyarországon.
A legdurvább reakció mégis talán az a névtelen levél volt, amelyben valaki hosszan taglalja, hogy meggyaláztad a Himnuszt, de nem is csoda, hiszen ti büdös cigányok nem vagytok magyarok, és soha nem is lesztek azok.
Egyrészt nem vagyok cigány, de már a Lopni! című számunk óta szeretnek engem a cigánybűnözés első számú hirdetőjének kikiáltani. Ebből is látszik, hogy mennyire éles elméjűek aszélsőjobbosok, nem sikerült kihallaniuk az iróniát abból a szövegből. Ez a betonbunkó állat, aki ezt a levelet írta, biztos azt hiszi, hogy ezzel valamit nagyon megoldott. Én meg azért raktam ki a Facebookra a „művét”, hogy jöjjön, vállalja névvel a véleményét és vitatkozzunk. De a mocskolódóknak sosincs arcuk. Itt az egyetlen, aki kockázatot vállal, én vagyok.
Mintha volna némi kapitalizmuskritika is aszövegeidben.
Én az emberarcú szocializmus mintájára az emberarcú kapitalizmusban hiszek – ehelyett most az állatarcú kapitalizmus születik meg a szemünk láttára.
Milyen a te emberarcú kapitalizmusod?
Egy motivációalapú társadalom, amelyben az emberek azt érzik, van értelme az erőfeszítéseiknek. Hinnünk kell benne, hogy mindenki azért született a bolygóra, mert van valami, amiben alegjobb, és a társadalomnak azon kell dolgoznia, hogy ezt a helyét minden ember megtalálhassa. Ehhez lehetőségeket és elérhető életcélt kell nekik biztosítani, amiért érdemes küszködni és kreatívnak lenni. Én nem akarok panaszkodni, mert csodálatos életem volt.

--pagebreak--

Szex és New York generáció
A magánéleted most elég kudarcosnak tűnik. Évekig tartó huzavona után szétment akapcsolatod a gyermeked anyjával.
Na, erről nem szeretnék beszélni.
Eddig nem tűnt fel, hogy olyan nagyon szemérmes lennél. A fél bulvármédia követte asagátokat.
Igen, de úgy döntöttem, hogy ezt abbahagyom, mert méltatlan, főleg a kislányomra nézve. Igen, a bennem lévő családképhez viszonyítva a történetünk valóban kudarc, ha azonban realistán nézem a dolgot, akkor azt kell mondjam, hogy az én személyiségemmel lehetetlen megvalósítani azt a fajta családképet, amire vágyom.

Uh, ezek szerint alkalmatlannak nyilvánítottad magad a párkapcsolatra?
Nem vagyok alkalmatlan, de azt tudom, hogy nagyon kemény és nehéz ember vagyok. Egyébként meg ha őszinteségre vágysz, akkor igenis kimondom, hogy szerintem a mai nők alapvetően gyalázatosak, és igen keveset hordoznak magukban abból, amiért egy nőt szeretni lehet. Nem vagyok hímsoviniszta, megadom nekik atiszteletet, ami kell, de szerintem hatalmas válságban vannak. Rengeteg férfiszerepet vállalnak magukra, miközben ragaszkodnak az elnyomott időkből hozott előjogokhoz, és ezt az egészet nem tudják helyrerakni.
Nem lehet, hogy rossz nőkkel kezdtél?
Ja, ezt már hallottam néhányszor. A mai nők nagyon szeretnek az egyenrangúságért harcolni, de ez kamu, ez kivitelezhetetlen. Vagy elnyomlak, vagy te nyomsz el, és mindkettőnek boldogtalanság a vége. A legtöbb férfi elviseli, hogy elnyomják, és inkább benne marad egy kapcsolatban, csak melegben legyen a farka. Én viszont nem bírom, ha uralkodnak felettem. Amegismerkedés eufóriája után a legtöbb kapcsolatból pillanatok alatt eltűnik, amiről ez az egész szól, beindul a világok harca, és attól kezdve már csak rombolás az egész, ami sokkal többet fáj, mint amennyire jó. A szüleim 17 éves koruk óta, negyven éve együtt élnek. Ez a Szex és New York generáció viszont olyan gyorsan lezongorázza a dolgokat, hogy lehetetlen, hogy örökké tartsanak a kapcsolataink. Mindenre, ami a család irányába mutatna, a modern társadalom nemet mond.
Már a te gyereked is csonka családban él.
Hát ja. De sajnos nem tudok mit tenni ellene. Gondolhatod, hogy nem erre vágytam. Imádok alányommal lenni, azok az életem legboldogabb pillanatai, amikor kettesben vagyunk.

Megértő?
A ti családotok viszont kívülről tökéletesnek tűnik. Súlyosan sérült húgodat 18 éve ápolják a szüleid.
A húgom fantasztikusan tud szeretni. Nem sok mindent tud – orvosi műhiba miatt súlyos agykárosodással született, és most is egy 9-10hónapos gyerek szintjén van –, de a szeretés az baromira megy neki.
A nagyszüleidről kérdezhetlek?
Persze.
Pont egy éve történt, hogy lakásukba betört egy banda, és mielőtt 40 ezer forinttal és némi ékszerrel távoztak, brutálisan megkínozták őket. Nem sokkal később mindketten belehaltak a sérüléseikbe. Hogy van azóta a családotok?
Azóta kiderült, hogy ez egy nyolcfős banda volt, amely öreg emberekre specializálódott. Nézd, én az utcán nőttem fel és tudom, hogy ki mit miért csinál. Róluk is tudom, mi vezérelte őket, amikor két órán át kegyetlenkedtek velük, a nagyanyám arcán csikkeket nyomtak el, a nagyapámnak meg majdnem levágták a húst a karjáról.
Tényleg ennyire megértő volnál?
Dehogyis. De most attól lennék jó fej, ha itt üvöltöznék, hogy megölöm? Ha odaengednének, megtenném, amit meg kell, de úgyse engednek oda, úgyhogy inkább nem is mondok semmit. El fogok menni a tárgyalásra, és a szemébe fogok nézni mindegyiknek.
És mi lesz a te bazmeges ügyeddel? Még az is lehet, hogy hamarosan te is börtönbe kerülsz.
Nézd, ha ma Magyarországon ezért ülni kell, akkor leüljük. Leüljük.

Szöveg: Hevesi Flóra, fotó:Dobos Tamás.