1. Rend és káosz:mindennek helye van
Soha nem lehetett azzal vádolni, hogy rendmániás volnék. Kamasz koromban életfilozófiámként vallottam, hogy a nagy szellemek a káoszban is kiismerik magukat. Felnőtt fejjel azonban az ember észrevétlenül beilleszkedik és mindent a helyére tesz. Tökéletesen elégedett voltam az eredménnyel, egészen addig, amíg anya nem lettem. Eleinte még nem látszott komoly baj. A gyerek kicsi volt és magatehetetlen, azzal játszott, amit megkapott, a többi ment vissza a dobozba. Később azonban elszabadult a pokol. Csak lábujjhegyen lehetett közlekedni az egész lakásban a tengernyi szétszórt játék között. Egyszer négyéves kislányom kirántotta a kezemből a nehezen összerakott kockahalmot, és kacagva kiáltotta: „Földrengés!” Egy pillanat alatt elöntött a méreg, és már éppen kiabálásba kezdtem volna, amikor megláttam örömtől sugárzó tekintetét. Kacagása átragadt rám, és megértettem, hogy játszani csak így lehet. Örömmel, gátlások és kényszer nélkül. Ha földrengés, akkor rendetlenség és káosz. Önfeledten ugráltunk a kockák között, amikor belépett a szomszéd, és megjegyezte, hogy milyen alaposan belakjuk a lakást. Elnéző mosollyal néztem rá. Ő ezt nem értheti, hiszen csak egy felnőtt…

2. Nincs recept kialvatlanság ellen. Vagy mégis?
Melyik szülő ne ismerné azt az érzést, amikor a sorozatosan átvirrasztott éjszakák után karikás szemmel és kába fejjel kell helytállnia. A munkahelyen remek tanácsokat tudnak adni sokat tapasztalt kollégák, miként kell rendszerhez és saját ágyhoz szoktatni csemetéinket. Különösen igaz ez a gyermektelen jóakarókra. Az örökös fáradtság lelkiismeret-furdalást ébreszt bennünk, azt hisszük, hogy valamit nagyon elrontottunk, és hiába próbáljuk helyrehozni, kísérleteink reménytelennek bizonyulnak. Két fiammal a legkülönfélébb aludni tanító technikákat próbáltam ki, sikertelenül. A lányom azonban rávezetett a titok nyitjára. Sajnálom, de nem a tuti módszert fogom ismertetni, amitől gyermekünk egyik napról a másikra zavartalanul átalussza az éjszakát. Ellenkezőleg. Ha kedve szottyant mellém bújni, az első perctől hagytam, legfeljebb nekem kellett megtanulnom kisebb helyen is elférni. Négyévesen egyik éjjel a hasamra feküdt és azt mondta: „Jó a lét a hasadon.” És akkor megértettem alényeget. Kevés jobb dolog van az ő testének közelségénél, miért ne élvezném ki, amíg lehet?

3. Következetesség vs. apró kényeztetések
A következetesség az első fogalom, amelyet minden nevelési szakkönyv megemlít. Biztonsággal állíthatom, nálunk működik. Néha ugyan a visszájára fordul, de legalább ez is következetesen történik. Soha nem voltam hajlandó például fölösleges meglepetésekkel elhalmozni a gyerekeimet, hiszen mindenki tudja, az ilyesmi csak az elkényeztetés melegágya, és egész életre rossz irányba vinném vele a jövő nemzedéket. Ám néha könnyebb a kisebb ellenállás felé elmozdulni, legalábbis Flóra kitartó idomítása erre is megtanított. Ma már súlyos következményekkel járna, ha valami apróság nem lapulna a zsebemben, amikor délután megérkezem az óvodához. Nem is merek kockáztatni, tudatos következetességgel vásárolom az ínyencségeket, és igazolva látom a gyereknevelés alaptételét. Akövetkezetesség sokkal egyszerűbbé teszi az életet.

4. A fiatalság titka
Flóra újabban a következő kategóriákba sorolja az embereket: öreg és fiatal. Minden szembejövőre ráilleszti az utcán e két jelző valamelyikét, ám tökéletesen következetlenül. Legalábbis látszólag. Megpróbáltam valami rendszert találni az ítéleteiben, és sikerült megfejtenem a rejtélyt. Aki kövér, az öreg, aki sovány, az fiatal. Némi öniróniával gondoltam arra, hogy mennyire megfiatalodtam én az elmúlt hónapok során, amióta három gyerek mellett újra dolgozni járok, bár kamaszkori versenysúlyom visszanyerésével csak a szarkalábakat sikerült elmélyítenem a szemem körül. De a zavaros összefüggésekhez hirtelen mély bölcsesség társult. Egy túlsúlyos néni nevetni kezdett, önfeledten és őszintén, mire Flóra megjegyezte, hogy most már ő is fiatal. Mennyire igaza van! Ha vidám vagyok, a szarkalábaim a múló időt kigúnyolva nevetőráncokká válnak.

5. Sajnálom, de most NEM
Mindig hatalmas energiákat fecséreltem arra, hogy ismerőseim kellemetlen kérései elől udvariasan kitérjek. Pedig egyszerűen csak a szemükbe kellett volna nézni, és azt mondani: nem. Nem lehet mindig mindenkire időnk, nem tudunk mindig mindenkin segíteni, különösen akkor, ha olyan fordul hozzánk, akitől mi magunk sem várhatunk túl sokat. Flóra azonban a maga természetességével oldotta meg ezeket a problémákat. Nem mondom, amikor először elém állt, és kedvesen mosolyogva, széttárt kézzel közölte: „Sajnálom, de most nem érek rá szót fogadni”, egy kicsit mérges lettem. Pedig lássuk be, ennél őszintébb választ nem is remélhettem volna. A kérdés már csak az: ha legközelebb a főnököm megkér valamire, és a gyermekemet idézem, mennyire fogják értékelni az őszinteségemet?

Szerző: Horváth Zsuzsa, fotó: Europress.