Teljesen átlagos szombat reggel volt, vagyis épp a gyerekekkel küzdöttem, mert 50 százalékuk az étkezőasztal tetején szeretett volna ugrálni, a maradék 50 százalék viszont arról győzködött, hogy a tojásrántotta gusztustalan, és a létező legtáplálóbb reggeli eledel a csokis keksz, amikor hirtelen berontott a férjem, kezében egy férfimagazin (egy szoftosabb fajta), kinyitva egy meglehetősen lenge öltözetű, híres magyar modell fényképénél.
– Ez. Nem. Bőrszövet – csapta elém a magazint feldúltan.
– Tessék? – kérdeztem kissé bambán, mert túl éles volt a váltás a csokis keksz és a fél pucér lány között.
– Nézd meg a csajt. Ez nem bőr. Nem így néz ki az emberi bőr. És ez sem. Meg ez sem. Mind-mind kamucsajok. Kamubőrrel, kamucickókkal – dühösen lapozgatta a magazint.
– Édesem, rossz heted volt, vagy mi? Egyrészt nem feltétlenül szeretném tudni, miket is olvasgatsz a vécén, másrészt én itt zsenge korú egyedeket próbálok reggeliztetni, amihez nem épp ideális körítés ez a magazin.
– Totál kinyírják a hülye fotoshoppal a nőiességet. Egyenfejű és egyenalakú droidmacákkal bombázzák a férfiakat, és az egész közízlést. HAZUGSÁG! – ki volt kelve magából.

--pagebreak--

Droid vagy ember?
Aznap este gyerekmentes kimenőnk volt, találkoztunk egy pár barátunkkal, beültünk egy zsúfolt kocsma-étterembe. A férjemből újra előtört a felháborodás a droidmacákon, a férfi barátok pedig hevesen helyeselni kezdtek. Mi, lányok látszólag közömbösen hümmögtünk, de azért belül ujjongtunk, hogy a pasijaink ennyire nincsenek oda ezekért a gyönyörű emberpéldányokért, akiknek, lássuk be, mi a közelébe sem érhetünk. (Többen közülünk túl vagyunk pár fogyókúrán, szülésen, néhányan nem ütjük meg az egy-hatvan centit sem, szóval… nem vagyunk férfimagazin 11. oldalára való naptárcsajszik, bár megmondom őszintén, a fotoshop valódi lehetőségeivel nem vagyok tisztában, ezért kizárni semmit nem tudok.)
Szóval vita kezdődött a nőiesség eszenciájáról (haha, eleve halálra ítélt téma, de megfigyelésem szerint a férfiaknak három sör után muszáj valaminek az eszenciáját felkutatni), amelynek során kibeszéltük a létező összes közös ismerősünket, majd feltérképeztük a kocsmában jelen lévő lányokat is. (Oké, már bennünk is volt egy sör, vagyis testsúlykilogrammra lebontva kábé ugyanakkora volt a társaság tagjainak alkoholszintje.)

Édes sokszínűség
Nagyon hamar kiderült, hogy a külsőnek valójában nem sok köze van a nőiességhez, mert ugyanúgy nőiesnek szavaztunk meg egy nagyon magas, vékony, két és fél centis hajú, kissé görbe tartású lányt, mint egy enyhén túlsúlyos, középtermetű, szép dekoltázsú csajt. Közben dicsőítettük az édes sokszínűséget, elidőztünk egy kicsit a női szerepek összezavarodásánál. A fiúk látszatkeseregtek egy kicsit, hogy hol vannak már a régi szép idők nagy cicijű pin-up lányai, akik frissen keményített, pörgős szoknyácskában várták haza drága férjüket, gondosan ügyelve, hogy a vacsora épp a kellő hőfokú legyen, amikor a ház ura az ajkához emeli az első falatot. Mi látszatfelháborodtunk a szexista megjegyzéseken, majd együtt örvendeztünk tovább, hogy a 21. században mennyivel jobb nőnek lenni, mert partnerek vagyunk, egyenrangúak vagyunk, lehetőségeink vannak, amikkel élhetünk…

--pagebreak--

Teljes az összhang
Közben bejött egy nagyon-nagyon szép csaj, amolyan 11. oldalra való, meseszép alakkal, makulátlan bőrrel, szépen belőtt hajjal. Én meg kihúztam mind a 158 centimet, büszkén végigsimítottam anyajegyekkel szórt igazi bőrszövetemen, és valódiságom teljes tudatában megkérdeztem a fiúkat, hogy a csaj nőies-e.
– Abszolút gyönyörű, teljesen rendben van – ez volt az egybehangzó válasz.
Értetlenül álltam a dolog előtt. Hát akkor nem droid? Nem egyenfejű próbababa? Mire volt jó ez az egész szónoklatuk a média ízlésterrorizmusáról, ha élőben meg gyönyörűnek és nőiesnek találják ugyanazt a jelenséget? Nem tudtak választ adni, csak annyit mondtak, hogy márpedig ez a lány nőies. Nem mindenki tartotta az esetének, de a nőiességét illetően teljes volt az összhang. Ugyanakkor rámutattak egy másikra, akit szintén teljesen egybehangzóan nem találtak nőiesnek. Erre már egy másik lány is felszólalt, mert a nem nőiesnek kikiáltott csajjal a világon semmi baj nem volt. Csinos alakja volt, helyes arca, intelligens mosolya, egyszóval amit első ránézésre meg lehetett róla állapítani, az nőies volt. De a fiúk hajthatatlanok voltak, így be is fejeztük ezt a nevetséges nőies-nem nőies játékot, mert kezdett veszekedéssé fajulni, arról nem is beszélve, hogy milyen primitív dolog embereket első pillantás alapján beskatulyázni.

Szemmel is, nem csak szájjal
Aztán másnap délben a férj kapott egy sms-t, amit nagy bólogató hümmögések közepette tolt elém: „Rájöttem. Csak a szájával mosolygott a csaj, a szemével nem. Azért nem volt nőies.” Ezt írta az egyik barátunk, a férj pedig maximálisan egyetértett, majd továbbküldte az sms-t.
– Na ne már!!! – kiakadtam – Ez volna a nőiesség alfája és ómegája? Egy őszinte, szívből jövő mosoly? Titokban a romantika csatornát nézitek, vagy mi van? Ennyire nem egyszerű a kérdés… Nőkről beszélünk, akiknek több mint 10 hormon szabályozza csupán a havi ciklusát, és érzelmileg összetettek… és… sokkal korábban érnek, mint a férfiak, és… – de ő már egyáltalán nem figyelt rám, arcán elégedett mosollyal kapcsolgatta a tévécsatornákat. Minden oka megvolt az elégedettségre, hiszen ő és a haverjai egy pár sör után megváltották a világot, filozófusokat megszégyenítő észjárásukkal rájöttek egy létfontosságú kérdésre: feltárták a nőiesség eszenciáját.
Na látjátok, erre a pökhendiségre mi, nők soha nem volnánk képesek. De azért biztos, ami biztos, mosolyogjatok. Szemmel, szájjal, mindenhogyan. Abból baj nem lehet.

Szerző: Kelemen Kata (lustanyu.hu), fotó: Europress. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.