Szerinted 2020-ban vagy 2021-ben kezdődik az új évtized?

2020,2021,évtized Forrás: Getty Images
A 2020-as évek küszöbén toporgunk, vagy várnunk kell még rá 365 napot? 2019 vagy 2020 szilveszterére időzítsük a nagy életfogadalmakat? Mikor kezdődik el valójában, és minőségi ugrást jelent majd, vagy visszaesést? Megkérdeztük néhány tizenéves véleményét.

„Egy tíz oldalas könyvnek mikor érsz a végére? Ha kilenc oldalt végigolvastál, vagy ha már a tizedikkel is végeztél?”

„Sejtettem, hogy feljön ide valaki megokoskodni a hülyeséget.”

„Tudom, mire gondolsz, de mivel demokrácia van és a legtöbb ember meg sem érti a kérdésedet, ezért vegyük úgy, hogy holnaptól új évtized lesz.”

(gyakorikerdesek.hu)

Bár a nyitány elég egyértelmű (az egyessel kezdődő évtől számítjuk az új évtizedet, tehát az idei fordulót még a 2010-es évekhez kell csapni), úgy tűnik, az emberek hol így, hol úgy gondolják: van, akinek a kettes szám lélektanilag egy új kezdet, más a tudományos meghatározás híve. Melyik csoporthoz tartoznak a fiatalok?

Középiskolás diákoknak tettem fel a kérdést, és arra is kíváncsi voltam, mit várnak az új évtizedtől. Sokakat érdekel a közélet, a globális problémák és a világbéke, más privát változásokat remél: szeretne jól leérettségizni, végre megszerezni a jogsit, vagy egyszerűen csak felnőni.

„Szerintem hülyeség ilyesmiken agyalni. Nem tökmindegy, hogy csak az év változik vagy az évtized? Én például sose találok ki újévi fogadalmat, mert úgyse tudnám betartani őket. A szüleim mindig elhatároznak dolgokat, de mindig meg is szegik őket, szóval… Ha változást szeretnék, biztos nem újévkor találom ki, mert nem ezen múlik.” (Anna, 16 éves)

„Egyértelműen 2021 az új évtized kezdete, tanultuk töriből. Szerintem 2020 pont ugyanolyan év lesz, mint az összes többi, történnek benne jó dolgok meg rossz dolgok is. Ugyanezt gondolom a következő évtizedről. Nincsenek különleges elvárásaim.” (Tomi, 17 éves)

„Ezen még soha nem gondolkoztam…” (Roland, 16 éves)

„Hűha, hát fogalmam sincs, mikor kezdődik az új évtized! Talán idén? Vagy jövőre? (szégyenlősen kuncog) Amúgy szoktam újévi fogadalmakat tenni, és olyan is volt, amit betartottam. Például tavaly nem buktam meg matekból (nevet).” (Kata, 15 éves)

Én 2001 január elején születtem, pont az új évezred kezdetén. A nagyszüleim minden szülinapomon elmondják, hogy én alakítom majd a jövőt. Nagy felelősség ez, mert a világ óriási bajban van, és én még nem nagyon szólhatok bele. Jövőre azonban érettségi, és utána már lesz hatásom a galaxisra. (nevet) Sokmindenen szeretnék változtatni, mint Greta Thunberg. Ha sokan gondoljuk így, talán sikerülni fog…
Lívia, majdnem 19 éves

„A világ helyzetét elnézve nem sok jót várok a jövőtől. Főleg a klímaváltozással kapcsolatos dolgok fogják meghatározni a következő évtizedet: tesznek-e valamit a politikusok és az emberek a környezeti problémák ellen, vagy minden marad a régiben. Én mindenesetre szelektíven gyűjtöm a szemetet, és nem folyatom a vizet feleslegesen.” (Zsófi, 18 éves)

„Jaj tessék már hagyni, tanárnő… Örülök, ha túlélem a holnapi matekdogát.” (Olívia, 17 éves)

„Jövőre mindenképp szeretnék jól leérettségizni. Ha sikerül, kapok egy kiskutyát. Jó, nemcsak ezért, hanem hogy megalapozzam a jövőmet. (fintor) Kicsi koromtól azzal stresszel mindenki, hogy ha az érettségi nem sikerül jól, mindent elrontok. Ezt azért nem hiszem el száz százalékra, de tudom, hogy fontos. A következő évtizedben pedig felnövök. Egyelőre nehéz elképzelni.” (Barbi, 18 éves)

„Csak egészség legyen, a többi nem számít.” (Linda, 16 éves)

„ Az új évtizedre világbékét szeretnénk! (nevetnek) Ez viccesen hangzik, meg olyan elcsépelt, de mi tényleg komolyan gondoljuk.” (Nati és Panni, 17 évesek)

„Jövőre jogsi! Ez egyértelmű! Olyan munkát szeretnék a következő 10 évben, ahol sokat lehet vezetni!” (Barnabás, 16 éves)

Te honnantól számítod a 2020-as éveket?
2020-tól
2021-től

Te mit fogadsz meg a következő évre vagy évtizedre? Nézd meg a galériát: