Haboztál, amikor felkértünk az interjúra.
Igen, mert a mi kapcsolatunk is tele van meccsekkel. Amai napig. Persze látom, hogy a környezetemben hogyan borulnak fel házasságok, mennek tönkre szerelmek. Mi miben vagyunk mások? Talán abban, hogy a különböző életszakaszaink – főiskola, munka, kapcsolatteremtések – kríziseit együtt vészeltük át, s ezzel nemcsak mi magunk fejlődtünk, de akapcsolatunk is erősödött. Voltak perpatvarok, mélypontok, a mocsár alja... de mindenhonnan vissza lehet jönni. A válás mint problémamegoldás hiányzik aszótáramból. Nagyon jó mintát örököltem a szüleimtől.
Mikor ismerkedtél meg Balázzsal?
Még nem voltam 15 éves, ő 19, amikor egy házibuliban összejöttünk. Azóta vagyunk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Volt, hogy eltávolodtunk, majd megint közelebb kerültünk... De ha külön voltunk, akkor is tudtunk egymásról.
Mi változott, amikor igazi családdá váltatok?
Őszintén, nagyon nehéz időszak volt, amíg a fiúk kicsik voltak. Két pici gyerekkel nem volt egyszerű.
Mi volt benne a legnehezebb?
Egyrészt Balázs rengeteget dolgozott, másrészt én, apörgős, alkotó nő hirtelen a négy fal közé szorultam, és bár élveztem a gyerekeket, hiányzott a külvilág, frusztrált voltam. Balázs nyilván nem egy ilyen asszonyra vágyott, amikor fáradtan hazaért.
Mit kezdtetek a rossz napokkal?
A legjobb módszerünk a beszélgetés. Szeretünk és tudunk is beszélgetni. Amikor letesszük a fiúkat aludni, egy üveg borral kiülünk a kertbe – amit Balázs fantasztikusan szépen megcsinált –, és kibeszéljük magunkat. Egy húron pendülünk, jól ismerjük egymást, ezek a beszélgetések mégis érdekesek, fontosak, és képesek újat mondani mindkettőnknek. Nagy ritkán, ma már gyakrabban, összejövünk a barátainkkal. Társasági emberek vagyunk.
A gyerekek mellől hogyan tudtatok elszabadulni?
Balázs könnyebben, én nehezebben és ritkábban. Hiányzott is ez a korábbi kikapcsolódás. Ma már jóval könnyebb, hiszen a gyerekeink 7,5 és 9,5 évesek, vannak olyan összejövetelek, ahová őket is vihetjük. De az az igazi lazítás, ha nem visszük őket magunkkal.
Hogyan maradt meg köztetek ennyi éven át a vonzalom?
Mi a társasági estéken érezzük magunkat igazán nőnek és férfinak. Akkor, amikor felöltözünk, kimozdulunk, felszabadultan beszélgetünk, nevetünk másokkal is. A gyerekek születését persze megsínylette a kapcsolatunk, én például borzasztóan meghíztam, és ez nagyon zavart.
Most nagyon jól nézel ki.
Öt évig viseltem 20 kiló többletet. Világéletemben a „jó csaj” kategóriába tartoztam, de átcsúsztam a „jaj, de helyes lány” csoportba, és ezt nehezen viseltem. Pedig a barátaim soha nem éreztették, sőt. De a legapróbb dicséret is csak azt juttatta eszembe, hogy az egész nő már nem valami kívánatos.
És a férjed? Neki sem hiányzott a korábbi formád?
Leginkább nekem hiányzott. Ma már persze tudom a sok önelemzésből, beszélgetésből, hogy a férjemnek is szüksége volt a korábbi énemre. Négy éve elkezdtem sportolni. Akkor tértem vissza a munka világába is – kreatív tevékenységet végzek, barátnőmmel létrehoztuk a Szép holmik házát (mi2en.hu) –,
s a kettő együtt hatott. A sportolást gyors gyaloglással kezdtem – egy másik barátnőmmel –, és ma már napi 40percet futunk a helyi ismerősök egész kis csapatával. Futás közben kibeszéljük a nap eseményeit: nagy megfejtések születnek párkapcsolatokról, családról. Igazi csacsogóklub lettünk, afutás pedig fantasztikus. El sem tudnám képzelni az életemet, hogy ne húzzam fel nap mint nap atornacipőmet.
Visszakerültél a „jó csaj” kategóriába?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy lényegesen jobb helyen állok, mint korábban. Ezt látom a férjemen és azon, ahogy más férfiak bánnak velem. A férjemre jól hat, hogy a felesége másnak is tetszik. Egyikünk sem kifejezetten féltékeny típus.

Nagy beszélgetések, megőrzött társas kapcsolatok, kreatív munka, vonzó, egészséges külső. Ennyi?
Nálunk ez bevált. Ha bármilyen problémánk van, megpróbáljuk azonnal megbeszélni. A másik emberhez mindig értő figyelemmel kell fordulni. Ismerni a motivációit, a gondolatait. Nem árt a türelem és a megbocsátani tudás sem. Alázattal kezeljük a kapcsolatunkat, segítséget kérni sem szégyellünk, és nem hagyjuk, hogy rossz beidegződések vagy külső hatások eltérítsenek önmagunk és társunk megértésétől. Ha valakivel összekötöd az életed, bizonyos dolgokról le kell mondanod – akik ezt veszteségnek élik meg, azoknál szinte biztos a válás.

Szöveg: F. Nagy Ágnes, fotó: Galgóczy Németh Kristóf, családi archívum, smink: Simon Lulu. Ez a cikk a 2011. évi októberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.