Ilyen vagy, szerelem

Borítókép: Ilyen vagy, szerelem
Szerelmes vagyok a férjembe. Ő is szerelmes belém. Vonzódunk egymáshoz, mint vasreszelék a mágneshez. – A fizikáról, nyugalom, alább már csak egyetlenegyszer esik szó.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Tetőtől talpig imádom T.-t. Szeretem a kisujja körme alatt a piszkot. A lábam szára is beleremeg, ha rám néz azzal a fekete szemével, amely a konyhaasztal fölötti lámpa fénytörésében egyenesen kéknek látszik. Lángra gyújt a kecses fülcimpája. Ha megsimogatom a csípőjét, a tenyerem boldog lesz. Rajongok az okosságáért, a humoráért, a csúfondáros nyelvéért, a nagyvonalúságáért, a gyengéd szívéért, a szabad lelkéért. Még a hibáit is bírom. De ő is imád, az ő lába szára is belém remeg, ő is lángra gyúl, ő is rajong, ő is bírja még a hibáimat is.

Történetünknek van azonban egy szépséghibája, amiért rokonaink, barátaink és üzletfeleink nemegyszer kiröhögnek bennünket: T. személyijébe az van beírva, hogy 72 éves, az enyémbe meg pláne. Normális ember ilyenkor már a saját ágyában alszik, és annak örül, ha sikerül átérnie a zöld alatt a zebrán, vagy ha a spórolt pénzéből le tudja kvittelni a sírkövét az Óbudai temetőben. Nem olyasféle léhaságoknak, mint mi. Mentségünkre csak azt tudom felhozni, hogy sose voltunk teljesen normálisak.

50 éve

Egyszerre kezdtük a bölcsészkart, csak nem ugyanazon a szakon. Meg-megnéztük egymást a folyosón, a könyvtárban, a tudszoc-szemináriumon (akit érdekel, jelentkezzen, elmesélem, mi volt az). Izzó feketeségéhez fekete pulóvert és egy szőke nőt viselt, én meg a jókedvemhez többféle, szín szerint osztályozhatatlan pasit, az egyikhez férjhez is mentem egy rövid időre, mert akkoriban pofonféle járt egy úrilánynak, ha kapuzárás után ért haza. Úgy buliztuk-csókolóztuk át az egyetem öt évét, hogy sose kerültünk egy társaságba. A végén véletlenül egyszerre adtuk le a tanulmányi osztályon a szakdolgozatunkat. Öt percet ha beszélgettünk, jó benyomást hagytunk egymásban. Utóbb eredetmondává lett ez a kis találkozás a házi mitológiánkban.

Jöttek a súlyosabb évek. Ő jó nevet szerzett magának egy komolynak tekintett szakmában és a szőkével családot alapított, én is fontosnak tűnő értelmiségi munkát végeztem, és Életem Tévedésével másfél évtized házasságban nem alapítottam semmit sem. De ez egy másik történet (akit érdekel, jelentkezzen, szívesen elmesélem).

Forrás: Europress

36 éve

1975. december 19., fagyos-híg latyakos péntek reggel. A munkahelyem kapujában belebotlom az ezer éve nem látott T.-be, akinek pont nálunk akadt valami dolga K.-val, az egyik főnökkel. Kis pezsgés, a régi emlék öröme. Gyere! – mondom neki, és már lohol is a bokámat verdeső télikabátom után a hosszú folyosón az igazgatói titkárságra: ilyen későn már csak ott lehet aláírni a jelenléti ívet. Ciki, mert C. elvtárs, a rettegett direktor mindent kifigyel és megjegyez. Utána értekezlet, egy szót sincs időm váltani vele. Délután a H. cukrászdában? – kérdi. Aha – felelem, és egész nap valami jó várakozás melegít.

A sarokasztalnál a kávé fölött T. rám néz azzal a híresen bűvölő tekintetével, és ünnepélyesen bejelenti: nap közben belém szeretett. Nosza! Két saroknyira az albérlete, irány az ágya! Ne feledjétek, mi a szexuális forradalom gyermekei voltunk, nem cicóztunk az ilyesmivel annyit, mint manapság látom. Amíg a G. utcán bandukoltunk, azt gondoltam magamban: jön egy újabb kaland, legfeljebb kicsit szorosabb lesz az időbeosztásom. Odafönt azonban megsimogatta az arcomat, és abban a minutában vasreszelékké omlottam, Na, ez volt a fizika, lásd fönt.

December 20-21-22-23: csak szex (akkoriban még más szót használtunk rá, akit érdekel, jelentkezzen, szívesen megmondom). 24-25-26: bűntudatos karácsony mit sem sejtő szeretteinkkel. Abbahagyom a naptározást és a rémhazudozások részletezését, a lényeg, hogy az elemi vágyból feltörő szerelem mindent szétcsapott körülöttünk, s vérzivataros évek után végül egy pár lettünk.

Híres pár, nagy pár, irigyelt pár, csodált pár – természetesen nem másért, csak az eltéphetetlen összetartozásunkért. Mit esznek ezek egymáson? – súgtak össze a hátunk mögött rokonaink, barátaink és a többiek.

Ne feledjétek, mi a szexuális forradalom gyermekei voltunk, nem cicóztunk az ilyesmivel annyit, mint manapság látom.

Azóta

43 éves koromban egy október eleji délután, T. anyjáék sárga bársonnyal bevont foteljában villámcsapásként hasított belém a felismerés: most! Most nyílik meg az emberiség történetének az a fejezete, amelynek mi vagyunk a főhősei. Nem a reszkető fejű öregek, nem a suta kamaszok, hanem mi, felnőttek. Ha már így kiöntöm a szívem, miért ne vallanám be? Az idő nem fogott ki szerepértelmezésünkön, itt a konyhában ma is király- s királynénak látjuk magunkat.

Az anyám hasában érezhettem magam olyan biztonságban, mint vele. Ugyanahhoz az alanyhoz ugyanaz az állítmány, ugyanaz a Bartók, ugyanaz a Kosztolányi, ugyanaz a marhapörkölt, ugyanaz a Márka málna, ugyanaz a kockás ing, ugyanaz a Duna, ugyanaz a tangó, ugyanaz a világnézet, ugyanaz az erkölcs. És ugyanaz a heves vágya a szabadságnak. Nem tudom, illik-e ezeken a lapokon ilyesmiről beszélni, de nyitott kapcsolatban éltünk, még szép! Sok helyes nő és legalább annyi helyes pasi megfordult nálunk a B. utcában. Ha úgy hozta a helyzet, a másikunk kiment aludni a kisszobába, hogy ne zavarjon. Vagy benn maradt...

Forrás: Europress
Illusztráció a Swingtown című tévésorozatból

Nem csak egymást szerettük: az emberiséget is.

A jó ég tudja, hogyan, de az ellentéteket is átvészeltük/jük, remélem, addig, amíg világ a világ/unk. Hogy ne legyen túl rózsaszín a nagymamamesém: olykor nagyokat ordítozunk. Ha mondjuk 5-re megyünk valahová, T. háromnegyed 5-re akar odaérni, én negyed 6-ra. A végén nagyjából beletrafálunk, de közben kitépjük egymás haját: az őszt meg a kopaszt. A szorongások-rettegések: a pálya ilyen-olyan kanyarai, egészség, megélhetés, a körülöttünk dúló világ bajai nem ide tartoznak. Jó napokon mindenesetre a nyavalyákban is bátorítjuk egymást.

Szóval nagy banzáj az élet. Jó lenne együtt abbahagyni. Persze csak akkor, amikor már mi is úgy érezzük: megöregedtünk.

Most persze joggal kérditek: mi ebből a tanulság Éva-olvasóknak, csúcson villogó ifjú nőknek, lelkes fiatal anyáknak, kezdő öregasszonyoknak? Sejtelmem sincs. Legfeljebb a régi slágert idézhetem: Szeretni kell, ennyi az egész.