Repedés a tározó falán

Borítókép: Repedés a tározó falán
A földből épült tározók gyakran megsérülnek. Van, hogy csak kissé szivárognak, és a hibát ki lehet javítani. De előfordulnak nagyobb balesetek, amikor a veszélyes anyag elszabadul.

Tőlünk távolabb
Másfél éve egy elhagyott aranybánya tározója roskadt össze Szibéria keleti részén. A ciános sár elárasztotta a közeli falut, Karamkent. A bánya évtizedek óta nem működött, a tározó karbantartására pedig nem volt keret. A falakat kikezdte az idő és
a vandalizmus, a málladozó építményt mégis tovább töltötték. Került bele kommunális hulladék és veszélyes anyag távolabbi, még működő bányákból. A helyszínt – a tározó a tajga mélyén rejtőzött, az egykori Gulagon – időnként környezetvédők látogatták, akik jelentéseket, fényképeket tettek közzé. Nyomásukra 2005-ben az orosz tudományos akadémia kutatói is kiszálltak a terepre. Azt állapították meg, hogy a tározó állapota kielégítő, vagy legalábbis nem valószínű, hogy össze fog dőlni. A Pacific Environment nevű csoport nem sokkal a tragédia előtt levélben kérte a kutatókat, hogy vizsgálják felül négy évvel korábbi véleményüket. Válaszra nem volt idő, mert a tározó augusztus 29-én összeomlott. A sár tizenegy házat sodort el, egy emberéletet követelt, és nagyobb területet szennyezett maradandóan.


Valahol a világon szinte évente bekövetkezik valamilyen tározóbaleset. Előfordulnak látványos, nagy katasztrófák, amelyek hosszasan foglalkoztatják a közvéleményt. Máskor a szennyezés alattomosan történik, vagy a nagyon is nyilvánvaló tényből nem lesz nagy sajtóhír. A Fülöp-szigeteken többször is előfordult, hogy rizsföldeket öntött el a ciános sár. 2008-ban Kína Hsziangfen tartományában történt egy rettenetes gátszakadás: az ár egy piacteret is elöntött, és 254 áldozatot követelt. Az eset után nem volt kit felelősségre vonni, mert az elszabadult anyag elsodorta abányászati vállalat vezetőségi gyűlését is.
Az ajkai szerencsétlenség annyiban előzmények nélküli, hogy lakott területen vörös iszap eddig még nem ömlött szét. De a megsérült tározó és az elszabaduló veszélyes anyag története nem példátlan, sőt. Az esetek különbözők, mégis akad bennük sok közös elem.
Két éve Amerikában, Tennessee államban történt egy emlékezetes baleset. Egy széntüzeléses erőmű tározója szakadt át, majd a nedves hamuból álló szürke sár elöntötte a környező völgyet. Az addig festői folyókanyarulat képe egy csapásra megváltozott, éppen karácsony előtt. A baleset jelentőségét csak napok múltán sikerült pontosabban felmérni. A végső becslések szerint négymillió köbméter sár folyt szét. Az ár tizenkét házat öntött el, de emberi áldozatot nem követelt. A baleset után senki nem tudta, mennyire ártalmas a szürke massza. A vállalat arra hivatkozott, hogy a hivatalos osztályozás szerint a szénhamu nem számít veszélyes anyagnak, mert csak nyomokban tartalmaz nehézfémeket. A környék lakóit ez nem nyugtatta meg. Pontos katasztrófaterv nem volt. Felmerült a gondolat, hogy az anyagot legjobb lenne ott hagyni, ahol van, és csak egy záró réteggel lefedni. A feltakarított sarat végül más tározókba szállították, az erőmű pedig tovább működik. A vezérigazgató nemrég azzal büszkélkedett, hogy a kikotort folyó vize most tisztább, mint korábban.

Hozzánk közelebb
A mi régiónkban a 2000-es nagybányai ciánszennyezés maradt emlékezetes. Ebben az esetben is egy földgát sérült meg. Az építményt eleve gondatlanul tervezték, nem számoltak a helyi klíma jellegzetességeivel. Amint jött az első árvizes időszak, a fal nem tudott ellenállni a megnövekedett nyomásnak. Január 30-án történt a baleset, valódi sajtóhírré azonban csak napokkal később vált, amikor a ciánszennyezés elérte a Tiszát. A világlapok ekkor kezdtek ökológiai tragédiát emlegetni.
A felelős cég akkor is alulbecsülte a baleset jelentőségét. Az ausztrál tulajdonos azt nyilatkozta, hogy egyszerű túlfolyásról, nem pedig gáttörésről van szó. Akkor is hallhattuk azt a magyarázatot, hogy a szokatlanul esős időjárással nem lehetett előre számolni. Arra is emlékezhetünk, hogy egészen különböző mérési eredmények születtek a határ két oldalán.
Európából még két példát érdemes megemlíteni. 1985-ben az észak-olasz Trento tartományban, Stava mellett történt egy súlyos tározóbaleset. A veszély ebben az esetben is előre látható volt. A falak hosszú idő alatt gyengültek meg annyira, hogy nem tudták visszatartani az egymás fölötti két mesterséges tavat, amelyek egy fluoritbányát szolgáltak ki. A balesetet robbanásszerű hang kísérte, majd a sárfolyó 90 kilométer per órás sebességgel vágtatott le a völgybe, elsodorva mindent, ami az útjába került: nyolc hidat, hatvankét épületet, köztük egy szállodát minden lakójával együtt.
A katasztrófa három és fél perc alatt zajlott le, és 268 ember esett áldozatául. Akik tanúi voltak, többnyire csak a dübörgő hangra és a hömpölygő sár látványára emlékeznek.
Annak idején a stavai sárfolyót gyakran hasonlították egy korábbi, Bulgáriában történt balesethez, amely még több áldozatot követelt. 1966-ban Sgorigrad fölött tört át egy bánya tározója. A lezúduló anyag nyolc kilométer hosszan folyt szét. Elárasztotta a falut, ahol 488-an haltak meg. A tragédia nyomai ma is látszanak a környéken.
Az ajkai baleset egyedülálló, de nem előzmények nélküli. Akár az utóbbi néhány évből vagy a közeli országokból is lehet említeni példákat, amelyek azt mutatják: a tározók nem állnak örökké, és inkább engedelmeskednek a fizika törvényeinek, mint az emberi reménynek, hogy „majd csak kitart a fal”. A történetek egyszerűek – a fal átszakad, a tárolt anyag utat keres magának –, de sok minden másról is szólnak. Különbözőek, de olykor sok közös vonást is mutatnak. Intő jelként figyelmeztetnek, hogy a jövőben is előfordulhat hasonló eset. Ugyanakkor emlékeztetnek, hogy a múltban is megesett már ilyesmi.

A Duna mentén sorakoznak az elöregedett tározók. Többségük nagy sietséggel épült még a szocialista időkben, amikor nemigen léteztek környezetvédelmi elvárások.

1 Almásfüzitő Budapesttől 80 kilométerre 12 millió tonna vörös iszap van felhalmozva a Duna közvetlen közelében. A hét tározó közül a legnagyobb nyitott, a levegővel érintkezik. Mivel gondatlanul, elégtelen szigeteléssel építették meg őket, tartalmuk a talajba szivárog. A területet tíz kilométer hosszú gátszakasz választja el a Dunától.

2 Tulcea (Tulcsa) A Duna-deltától nem messze, 20 hektáron terül el az Alum Tulcea vörösiszap-tározója. Korábban többször volt már kisebb baleset, ami halak és madarak pusztulását okozta. A kiszáradt iszap nyáron por formájában száll, és rátelepszik a környékre. A közeli Mineri faluban nem iható a kutak vize, a száradó ruha pedig vörösre színeződik.

3 Csiprovci Bár az unió 2006-ban minden tagállamtól jelentést kért, Bulgáriában eddig nem mérték fel az ilyen létesítmények állapotát. Az ország területén mintegy húsz működő és bezárt tározó található. Nem lehet pontosan tudni, melyik van veszélyesen elhanyagolt állapotban. Csiprovci talán ezek közé tartozik. Az Ogoszta folyó mellett fekszik, ahonnan a víz egy óra alatt folyik le a Dunáig.

4 Ros˛ia Montana˘ (Verespatak) A 2000-es ciánszennyezés máig emlékezetes, ezért ezt az újabb, egészen hasonló vállalkozást Romániában nagy tiltakozás fogadja. Az aranybánya, amely kanadai befektetéssel nyílik, megint csak a ciános technológiát fogja alkalmazni. Mivel a lelőhelyet a római kor óta ismerik, a megmaradt kevés aranyat másképp nem is lehetne kinyerni a kőzetekből.
A kormány 2009-ben jelentette be, hogy elfogadja a tervet.

5 Slovinky (Szalánk) Az ajkai baleset után Szlovákiában 28 veszélyes anyagot tartalmazó hulladéktárolót vizsgáltak meg. Szalánkon jelentettek igazi veszélyhelyzetet. A több százezer tonna magas arzéntartalmú iszap nagyrészt már kiszáradt, de egy kitartó esőzés bajt okozhat. Az ár a közeli Korompa városkát is fenyegetné.

A hazánkat sújtó vörösiszap-katasztrófáról itt olvashatsz.

Szöveg: Olchváry Dorottya, fotó: reuters/vándorkő, mti. Ez a cikk a 2011. évi februári számban jelent meg. Minden jog fenntartva.