Meccsnézéshez, baráti trécseléshez ideális a sör, ez a tipikus társasági ital, melyet nem jó egyedül fogyasztani.

A sör nem állhat másból, csak malátából, komlóból, vízből és élesztőből – ezt már a híres bajor sörtisztasági törvény, aReinheitsgebot is kimondta 1516-ban. A maláta csíráztatott gabona (főleg árpa és búza), a komló kenderféle növény (a sör ízét, illatát, színét adja), az élesztő pedig erjeszt.

A sörben nagyjából ugyanannyi kalória van, mint a cukros üdítőkben, ám velük ellentétben hasznos anyagokat is tartalmaz. Amaláta igen jó hatást gyakorol a bőrre és a hajra, a sör mértékletes fogyasztása pedig csökkenti a koleszterinszintet és megelőzi avesekőképződést. Sokan állítják, hogy asör nem hizlal, s a súlyfelesleg valójában asörkorcsolyáknak – libatepertő, csirkemájas zsíros kenyér, sós kiflik… – köszönhető.

A sör sokáig szimpla árpalé volt, hiszen fontos alkotórészét, a komlót csak a 12. századtól kezdték alkalmazni. Az árpalevet a babiloniak – és később mások – mézzel, gyümölcssűrítménnyel, füvekkel próbálták feldobni. Nálunk még Mátyás korában is mézzel kevert árpasört ittak.

Csakúgy, mint a bort vagy a pálinkát, a középkorban a sört is a többnyire fertőzött víz helyett fogyasztották. Mint a többi házimunka, a sörfőzés is az asszonyok dolga volt, akiket az eredmény éppúgy minősített, mint a finom kenyér vagy a jóízű vacsora.

Magyarország a sör-, a bor- és a pálinkafogyasztó térségek találkozásánál fekszik. Noha magunkat nagy borivó nemzetnek tartjuk, lehet, hogy honfoglaló őseink inkább árpalevet, mint bort ittak, hiszen nomadizáló életmódban gabonát könnyebb termeszteni, mint szőlőt. Ősmagyar sörként szokták emlegetni mindenesetre a kunok sörét, a bozát, melyet árpa vagy köles, később kukorica erjesztésével nyertek.

Az élesztő helyzete szerint megkülönböztetünk felső erjesztésű (az élesztő a nedű tetején úszik: ezek gyümölcsösebb, finomabb sörök) és alsó erjesztésű (lesüllyed) söröket. Előbbihez a brit és a belga termékek, valamint a búzasör tartozik, utóbbihoz análunk jóval ismertebb pilseni és bak típusú sörök. A szintén alsó erjesztésű lagert apasztörizálás és a hűtés miatt tovább kell tárolni (a szó „tárolást” jelent németül, a magyar megfelelője pedig: ászok). Abarna sör egyébként úgy készül, hogy agabonaszemeket megpörkölik egy kicsit.

A sör valódi tartalmát adó komlót – mely főleg Kelet-Európában volt honos – aközépkori szerzetesek terjesztették el a nyugati végeken. Ők azért is foglalkoztak sörfőzéssel, mert a gyógyító hatású sör ivása a böjt alatt sem tilos. Belgiumban ma is sok szerzetesi főzdéből származó sört árulnak, de a kolostorok persze már csak a nevüket adják a termékekhez, magukat az italokat nem ők alkotják.

A legismertebb magyarországi sörfőzőhely Kőbánya, ahova már az 1840-es évektől települtek sörgyárak, a felhagyott bányák hosszú folyosóiban ugyanis jó tároló- és érlelőhelyek voltak. A szabadságharc után a schwechati sörgyáros, Anton Dreher is Kőbányát választotta. Hazánkban ezen a helyen kívül Sopronban (Soproni), Pécsett (Szalon) és a Miskolc melletti Bőcsön (Borsodi) van nagyobb gyár. Legyen magyar vagy külföldi gyártású, sokan még ma sem koccintanak sörrel, bár a tilalom már letelt. A közkeletű, ám tényekkel alá nem támasztott legenda szerint ugyanis Haynau sörrel koccintott 1849. október 6-án az aradi vértanúk kivégzésére, s a magyarok 150 évig nem tették ezt.

Szöveg: Jülling András, fotó: Europress
Ez a cikk a 2009 évi augusztusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.