A bugyiautomatától a csetszobákig

Borítókép: A bugyiautomatától a csetszobákig
Veszélyt hoz-e kiskorú gyerekeinkre a virtuális forradalom? Van-e félnivalónk, ha családi képeket töltünk fel egy fotótárhelyre? Nőtt-e a pedofilok száma az internet megjelenése óta? Megannyi kérdés.


Nagy felháborodást keltett egy felnőtteknek szóló japán manga (képregény), amely kislánybugyit mellékelt ajándékba olvasóinak, aggasztó módon megnövelve ezzel a lap eladási számát. És ez még nem minden, több helyen olvashatjuk, hogy Japán utcáin megjelentek a bugyiautomaták, melyekben fiatal lánykák helyezhetik el alsóneműjüket, a vásárlók pedig megvehetik onnan.
A pedofília nem csak Japánban probléma, Amerikában például külön tévéshow-t tartanak fenn pedofil felnőttek leleplezésére. A To Catch a Predator („Csapda fenevadaknak”) forgatókönyve szerint fiatal lányok internetes csetszobákban randevút beszélnek meg a saját lakásukon fiatalnak nem mondható férfiakkal, akik rendre meg is érkeznek a helyszínre. A nem egyszer köztiszteletben álló látogatók esetleg órákat ülnek a volán mögött, hogy eljussanak a remélt légyottra, ahol végül drámai párbeszéd és nyilvános rendőrségi letartóztatás vár rájuk. A megdöbbentő és persze hatásvadász kockáknak egy tanulsága biztosan van: a fiatalokat igenis veszély fenyegeti, például a felelőtlen internethasználat következtében.

Néhány családi fotó
Nem kell nagyon messzire mennünk, ha felnőtteknek – és a felnőtteken belül is egy beteges csoportnak – szóló tartalmat keresünk az interneten. Az egyik közkedvelt, nyilvános magyar fotótárhelyre például jelenleg is tesznek fel bizonyos személyek kiskorúakról készült pornográf felvételeket. A sokkoló látványon túl még sokkolóbb az a tény, hogy ezek a képek vezetik a fotók népszerűségi listáját. Az is előfordul, hogy meggondolatlan szülők családi fotóik feltöltésekor elmulasztják beállítani, hogy csak barátaik, vagy általuk meghívott személyek nézhessék meg azokat. Így bárki hozzájuk férhet, sok gyanútlan látogató pedig valószínűleg véletlenül is beleszalad hiányos öltözetű vagy kimondottan pornográf környezetbe helyezett gyerekábrázolásokba.
Az, hogy valaki beteges öncélokra használja fel a nyilvános, nem pornográf gyerekfotókat, az önmagában is vérlázíító, ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy tette újabb bűncselekményeket vonjon maga után. Ettől függetlenül is érdemes azonban végiggondolnunk néhány kérdést, mielőtt megnyomjuk a képfeltöltés gombját. Vajon gyermekünk szívesen látná-e magát az interneten fedetlen testtel? Ha visszaemlékszünk, mi magunk mennyire szerettük gyerekként saját meztelen fotóinkat mutogatni másoknak? Mivel mi vagyunk a felelősök a  gyerekeinkért, tekintettel kell lennünk a jogaikra is. Akárhogy is, nem árt figyelnünk a feltöltőprogram beállításainál: mindenképpen vezessünk be valamilyen korlátozást a képeink hozzáférhetőségét illetően.

Csak a legdurvábbakról írnak
A legtöbben persze azt gondoljuk, hogy ilyesmi velünk nem történhet meg, ilyeneket csak a hírekben hallani. Igaz, a sajtó valóban lecsap egy-egy újonnan felderített rémtettre, mint amilyen a jól ismert Pándy-ügy volt, melyben a lelkészt bűnösnek találták két felesége és négy gyermeke meggyilkolásában. Ugyancsak nagy sajtóvisszhangot kapott a visszaeső gyerekgyilkos, a szintén belgiumi Marc Dutroux, vagy egy szűk évtizeddel később Michel Fourniret pere: a francia erdész megerőszakolt több fiatal lányt, áldozatainak egy részét pedig megölte. A közelmúltban két osztrák hír borzolta a kedélyeket (és lepte el a bulvársajtót): Natascha Kampuscht 1998-ban tízévesen rabolta el egy férfi, és Bécs melletti házában tartotta fogva. Amikor Natascha végül nyolc év után megszökött a rabságból, fogva tartója, a 44 éves Wolfgang Prikopil egy vonat elé vetette magát. Josef Fritzl, egy osztrák elektromérnök 24 éven át egy ablaktalan tömlöcben tartotta bezárva lányát, aki ellen 11 éves kora óta rendszeresen nemi erőszakot követett el, és akitől időközben 7 gyereke született.
De nem csak a reflektorfényt kapott esetek ijesztőek. Sokszor hisszük, hogy a bántalmazás jelensége elszigetelt, és mivel a média a hangos ügyekre figyel fel, sok „hétköznapi” abúzusról egyszerűen nem szerzünk tudomást. Ráadásul az áldozatok gyakran a szégyenérzet vagy a fenyegetettség miatt maguk is hallgatnak.
Az egyedi esetek mellett, ha lehet, még komolyabb problémát okoz a pedofília szervezett formája, a gyermekprostitúció is, amelyről már könyvtárakat írtak össze. Ahogy az egyedi előfordulásokról, úgy a szervezett pedofíliáról is nehéz statisztikát felállítani, tekintve, hogy a megtörtént esetek nagy többsége titokban marad. A Népszabadság korábban arról számolt be, hogy 2005-ben a világ hatóságai 470 ezer pedofil internetes honlapot találtak, a megelőző hét évben pedig 1500  százalékkal nőtt a gyermekpornográfiához kapcsolódó internetes bűncselekmények száma. Az adatok rémisztőek: az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja legalább egymillióra becsüli a szexüzletben világszerte kihasznált gyermekek számát.

Miről is beszélünk?
Sokat hallunk róla, de mi is a pedofília? Definícióját illetően megoszlik a  büntetőjogászok, az orvosok és a pszichológusok véleménye. A pszichiátria betegségnek minősíti, és a nemileg éretlen gyermekek iránti szexuális vonzalmat érti rajta.
A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud a 20. század elején úgy vélte, hogy a kisgyerekek fejlődésük egy korai szakaszában szexuális fantáziákat élnek meg ellenkező nemű szüleikkel kapcsolatban. Az így létrejött ábrándokat a gyerek végül elfojtja, előfordulhat azonban, hogy az ilyen képzetek később mégis tudatosulnak benne. Ezeket az „emlékeket” Freud maga fantáziáknak tekintette, feminista bírálói azonban nagyon is reálisnak feltételezik őket − szerintük Freud puszta fantáziajátékká szelídítette a gyermekekkel valóban megesett bántalmazásokról szóló beszámolókat. A tényleges abúzus verzióját látszik megerősíteni az az elmélet is, melyet Freud kortársa, Ferenczi Sándor állított fel. Ferenczi szerint a felnőttek sokszor félreértik vagy félreértelmezik a gyerekek gyengéd közeledéseit, és gyengédség helyett szenvedélyesen válaszolnak rá, úgy, ahogy csak egy másik felnőttel szabadna tenniük.
A kritika ellenére a gyermekkori bántalmazásos emlékekkel óvatosan kell bánnunk, mutatnak rá az emlékezetkutatók. Előfordulhat ugyanis, hogy a gyermekkori emlékek illuzorikusak, viszonylag könnyen módosulhatnak. Terapeuta legyen a talpán, aki 20–30 év távlatából (a korábban elfojtott emlékek sokszor egyetlen mozdulat hatására törnek elő) képes megítélni egy emlék valódiságát. A probléma olyannyira reális, hogy Amerikában a Szexuálisan Zaklatott Gyermekek Országos Központja (National Center for Child Abuse) mellett létrehoztak egy Hamisemlékezet-szindróma Alapítványt (False Memory Syndrome Foundation): előbbi a tényleges, utóbbi a „képzelt” zaklatásokat hivatott kivizsgálni.
Kugler Gyöngyi igazságügyi szakértő, klinikai gyermekpszichológus szerint diagnózisának nehézsége abban áll, hogy a pedofília személyiségtesztekkel nem mérhető, tudományosan nem megalapozható. A szakértő elmondása szerint a kézikönyvek a pedofil személyeket a nehezen „átnevelhető” esetek közé sorolják. Vannak átszoktató vagy „tünetenyhítő” eszközök, de ezeket nálunk még nemigen alkalmazzák. A börtön nem jelent megoldást, mert a gyermekbántalmazás miatt elítélt emberek jellemzően a legnagyobb mértékű brutalitásnak vannak kitéve rabtársaik részéről. Személyiségük még jobban sérül, orientációjuk azonban nem változik.

Miért éppen most?
Nem valószínű, hogy a pedofília manapság többször fordulna elő, mint korábban. A szakértők szerint csupán a felderített esetekre adott érzékenyebb társadalmi reakció kelti azt a látszatot, hogy napjainkban több az efféle bűncselekmény, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt. Mindazonáltal az internet folyamatos térnyerése miatt újra érdemes számba vennünk a pedofília veszélyeit. Tény, hogy a háló lerövidíti az útvonalat a pedofil hajlamú felnőtt és a kiszolgáltatott kiskorú között.
Kugler Gyöngyi úgy véli, hogy az interneten található virtuális találkozó- és beszélgetőhelyek, a csetszobák különösen veszélyesek. Itt ugyanis bárki bármilyen szerepbe belebújhat, nehéz megtudni, mi is a valóság. Kislányok idősebbnek adják ki magukat tényleges koruknál, így aztán nyugodtan találkozhatnak olyan tartalommal, ami nem az ő korosztályuknak szól.
Dr. Gazdag Tibor rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője úgy véli, az internet annyiban hozott újat, hogy lehetőséget szolgáltat az anonimitásra a pedofilok számára is. Akik így egyrészt gyermekpornográf felvételeket tehetnek közzé, másrészt kapcsolatot kereshetnek kiskorúakkal. Dr. Gazdag Tibor elmondta, hogy az említett tárhelyszolgáltatóknak nincs ellenőrzési vagy naplózási kötelezettségük. A tartalomért az felelős, aki azt a tárhelyre feltölti. Ha viszont valaki figyelmezteti a szolgáltatót a pornográf tartalomra, akkor kötelessége törölni a tiltott képeket, különben ő tehető azokért felelőssé.
Persze az utca, az iskola, minden egyéb társadalmi hatás is veszélyt hozhat a gyermekeinkre, nem csak az internet. A baj az, hogy hol eltúlozzuk, hol semmibe vesszük a világháló veszélyeit. Alapos tájékozódásra van szükség, jó kapcsolatra a gyerekeinkkel, arra, hogy szabadon kérdezhessenek. A legjobb, ha követjük az internet aranyszabályát: ne csináljunk semmi olyat a neten, névtelenül, amit a való életben sem csinálnánk.

Szöveg: Hortobágyi Ágnes, fotó: europress. Ez a cikk a 2008. évi júliusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.