Nálam nagyobb bálna tényleg nem volt a terhes anyák között. Tudom, mindenki erre panaszkodik, de szerintem én nyernék, ha összehasonlítanánk a fotókat. Nemcsak ahasam lett hatalmas – a lábam két görög oszloppá vált, és melltartóból is három méretet nőttem ki. Azelőtt úgy képzeltem, ilyen külsővel már nem megyek emberek közé, nehogy megijesszem őket. De végül nem bírtam otthon gubbasztani, és ez legyőzte ahiúságom.

Fotó: Éva magazin/Gyárfás Dorka

Termékeny esőzés
Aztán eljött az a viharos júliusi nap, amikor órákon keresztül csak zuhogott, és az én magzatvizem is bekapcsolódott az esőzésbe. Beültünk Gáborral az autóba, és egyszer csak azt vettük észre, hogy tök más irányba megyünk. Mindkettőnknek az járt a fejében, hogy a kórházunk koraszülöttosztályán egy héttel korábban meghalt egy csecsemő – fertőzés következtében. Azzal nyugtattuk egymást, hogy mi biztosan nem kerülünk oda, ez már nem lesz koraszülés, mert a 37. hétben vagyok. Aztán Dini 1630 grammal jön világra, és már viszik is az inkubátorba! Mi Barnussal (aki 2550 grammal születik) egy emelettel feljebb maradhatunk.

Régi az épület, sok a lépcső, és én naponta hatszor (háromóránként) rohanok Dinihez, hogy szopni tanítsam, majd vissza Barnushoz. A koraszülöttosztályon fantasztikus embereket találok. Amikor Barnussal végzek, alig várom, hogy Dinit tarthassam a karomban, és mikor visszafektetem, örülök, hogy újra Barnussal lehetek. A lépcsőzés miatt bekövetkezik, amit sokan utálnak hallani: csak úgy olvadnak le rólam a kilók. Amellem viszont dagadt (nem csak a tejbelövéstől), amikor két hét után a régi farmeremben távozunk a kórházból.

Nem unatkozom
Az ikres anyukaság otthon is intenzív sport, de azért lehet rajta könnyíteni. A nonstop szoptatást például emberi keretek közé szoríthatjuk azzal, hogy megtanulunk két gyereket egyszerre szoptatni, valamint hogy ellenállunk a liberális trendnek, és nem akkor szopik a baba, amikor akar, hanem akkor, amikor atestvére akar. Kaptam egy szoptatós párnát, letelepedtem vele a kanapéra, és fél évig fel sem álltam onnan – kivéve persze a büfizést és a sétáltatást. Lassan azt is kitanultam, hogy az összes szopizást nem jó két gyerekkel egyszerre intézni, mert iszonyú fárasztó, olyan, mintha lecsapolnák az embert. És kell velük néha egy kis intimitás külön-külön.

Egyet fizet, kettőt kap. Fotó: etsy.com, Pinterest

Kiderült, hogy Dini tényleg nem szív, csak cuppog, s így újabb remek programmal gazdagodott a napirendem: a fejéssel és a cumiztatással. Ezek után így nézett ki egy menet: 30 perc szoptatás (ha közösen szoptak; ha egymás után, akkor egy óra), 30 perc fejés és 30 perc cumiztatás, majd 20 perc büfiztetés.
Volt viszont egy nagy mázlim: a férjem sokáig otthon volt velünk. Gyakran vállalta át a cumiztatást, és többnyire abüfiztetést is párhuzamosan végeztük.
Napközben aztán gyakran előfordult, hogy egy-egy szopi után feküdtem a kanapén (azt hiszem, addigra odanőttem), és azon morfondíroztam, hogy éhesebb vagyok-e vagy fáradtabb. Általában a fáradtabb mellett döntöttem, és szundikáltam egyet.

--pagebreak--

Iker-babakocsival piacra
Hat hónap után felálltam a kanapéról, és azt mondtam: fel ahorgonyokkal, megindul az anyahajó! Jöjjön az almapép és a sütőtök! És máris új sportot találtam magamnak: hetente háromszor elzarándokoltunk babakocsival a piacra. De aki Budán lakik, az csak kivételes esetben téved vízszintes utcába, így én is főleg hegynek fel toltam a 20 kilós batárt (gyerek nélkül ennyi), vagy a lejtőn fogtam vissza a nekiiramodástól – hazafelé már azzal a plusz öt-hat kilóval, amit vásároltam. Folyton arról ábrándoztam közben, hogy valaki felajánlja asegítségét, de ilyen összesen egyszer fordult elő.

A kép illusztráció. Fotó: Pinterest

Úgy emlékszem, akkor néztem először tükörbe, amikor elhatároztam, hogy az egyik szünetemben ki fogok lógni úszni. Valamiért vízbe vágytam. Addigra már egyik fürdőruhám sem volt jó rám, mert az egyrészesből kibuggyant amellem, a bikini pedig szóba sem jöhetett a hasam miatt. Elmentem hát venni egy úszódresszt, és olyan élményben volt részem, amilyenben soha életemben, sem azelőtt, sem azóta: tetszett, amit a tükörben láttam. Egy próbafülkében! Fürdőruhában!
Először is ott volt az a két mell. A szoptatós cici majdnem olyan élmény, mint a megugrott IQ a Virágot Algernonnak-ban. Az ember egy időre elhiszi, hogy az övé, méghozzá örökre, de aztán eljön az igazság órája. És a veszteség sokkal fájdalmasabb, mint a korábbi, megszokott állapot. De ott, apróbafülkében az is feltűnt, hogy a szoptatás más testrészekre is hatott. A lábam valahogy sokkal formásabb lett – nemcsak a combom, de még a bokám is. „Istenem, könyörgök, maradjak így!” – fohászkodtam magamban.

A kép illusztráció. Fotó: Pinterest

Gyakorlatilag az egész ruhatáramat le kellett cserélni. Nadrágból egy számmal kisebb, felsőrészből pedig egy számmal nagyobb kellett, és a testem gyenge pontja a hasam lett – pedig azelőtt Britney Spearsével vetekedett. De ez egyáltalán nem okozott traumát akkor. Rengeteg bókot kaptam, a fiúk pedig gondoskodtak róla, hogy egyfolytában formában maradjak. Az ikres sport ugyanis csak akkor kapcsol turbófokozatra, amikor a gyerekek lábra állnak, és elindulnak, hogy felfedezzék a világot. Attól kezdve már egy percet sem ülhet az ember a kanapén; egy falat sem csúszik le nyugalomban a torkán; és egyáltalán nem mindegy, mekkora a játszótér, vagyis meddig tart a sprint ahintától acsúszdáig. De ez már egy másik történet.

Szerző, fotó: Gyárfás Dorka. Acikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.