17 ezer látogató a Vasúttörténeti Parkban a dm gyereknapon

17 ezer látogató a Vasúttörténeti Parkban a dm gyereknapon

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Május utolsó hétvégéjén számos izgalmas szórakozási lehetőséggel készültek a szervezők a dm gyermeknapi rendezvényén a Vasúttörténeti Parkban. A drogéria az idei évben is a helyszínre költöztetett egy látványos mini boltot, ahol kedvezménnyel és ajándékokkal várta a vásárlókat.

Minden idők legtöbb gyereknapi látogatóját vonzotta idén a Vasúttörténeti Parkba a dm rendezvénye. Ezen a hétvégén minden a gyerekekről szólt: a parkba belépve nehéz volt eldönteni, hogy mivel is kezdjék a napot az érdeklődők. A programkínálat szombaton és vasárnap is sokszínű volt, s persze a szülőknek sem kellett unatkozniuk. Budapesten kizárólag ezen a helyszínen lépett fel a hétvégén Halász Judit énekesnő, de Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, Szalóki Ági énekesnő és a Kifli zenekar is szórakoztatta a jelenlevőket ezen a különleges hétvégén. A zenés mulatságokon kívül az Ákom-bákom bábcsoport és a Fabula bábszínház varázsolta a mesevilágba a gyermekeket. Egy bűvész show keretében megismerkedhettek a kicsik a kalózók világával, az „Erdei jógakaland” mesekönyv segítségével pedig a történetet feldolgozva közösen jógázhattak a gyerekek. Természetesen nem maradhatott ki, hogy a kis vendégek felpattanjanak a kerti vasútra, kipróbálják a kézi hajtányozást, és persze ugrálóvárakban is tombolhattak.

A dm második alkalommal töltötte meg izgalmas programokkal a helyszínt, a színpadi programok mellett egy kis pihenés gyanánt a dm Beauty szigeten lányok és anyukák szépülhettek. A dm gondolt a napvédelemre is, edukációs standjuknál a résztvevőket játékra invitálták, hogy így ismertessék meg a napvédelem fontosságát a családokkal.

Kép

A dm termékei végig kísérik a babás hétköznapokat: segítenek a pelenkázó asztalnál, ott vannak az első próbálkozásoknál a pépes ételekkel, részesei a nagy fürdős élményeknek, nyári kalandoknak. A drogéria eseményein a kényelem is kiemelt szempont. A gyermeknapon a látványosan dekorált helyszíni dm üzletben a családok minden olyan terméket megtalálhattak, amire egy kalandokkal teli rendezvényen szükség lehet.

A park pelenkázó sarkát a dm már a tavalyi évben felújította, praktikus új bútorral látta el, így az anyukákat még kényelmesebb környezet várja, ha ott töltik el szabadidejüket.

A dm családok iránti elköteleződés megmutatkozik a vállalat társadalmi felelősségvállalás programjaiban is, amelyek fókuszában a gyermekek egészségvédelme, illetve a hátrányos helyzetű családok támogatása áll.

Kép

A különleges programoknak köszönhetően a 2019-es gyermeknap is nagy sikerrel zárult, a szervezők közel kilencezer család hétvégjét tették színesebbé, a drogéria 2020-ban ismét várja majd a látogatókat a dm gyermeknapján a Vasúttörténeti Parkban!

Tovább olvasok
Fizetőeszköz, radír és szerelmi kötés – 19 érdekesség a kenyérről

Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe, ennek apropójából összegyűjtöttünk egy halom izgalmas információt róla, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.

A nagyobb áruházláncok iskolakezdési katalógusai egyben (hogy idén se kelljen keresgélned)

Nyomtatott reklámújságok helyett bőven elég egy helyen csekkolni (és összehasonlítani) az árakat.

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Bikákat komoly elismerés teszi boldoggá, a Rákok fontos döntést hoznak meg

A hosszú hétvége első napján is érdemes elolvasnod a csillagok üzenetét, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Melyik a legjobb kardioedzés, ha hasból szeretnék fogyni?

Egyáltalán nem mindenki van oda a kardióért, de ha zsírt szeretnél égetni, akkor muszáj beiktatni az edzéstervedbe. Szerencsére sokféle kardioedzés létezik.

Híres emberek, akiket gyerekkori barátság fűz össze

Hollywood tele van ikonikus barátságokkal. Sztárok, akik együtt dolgoznak, esznek, edzenek, sőt még a vörös szőnyegre is együtt sétálnak fel. És vannak olyan hírességek, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Neked mi a szupererőd? Teszteld magad!

Töltsd ki a tesztet és írd meg nekünk, hogy eltaláltuk-e a szupererődet.

Voilà! 5 híres francia mártás, amivel bárkit lenyűgözhetsz

A klasszikus francia konyhának köszönhető a legtöbb hideg és meleg alapmártás vagy más néven anyamártás. A hollandi, a spanyol, a velouté, a besamel, a marinara és persze a majonéz is. Ezek mind-mind nélkülözhetetlenek a francia konyhában és ma már a miénkben is.

Bölcsebbé és talpraesettebbé tesz az utazás – használd ki!

Persze mindenki úgy utazik, ahogy akar. De miért ne utaznál úgy, hogy az a szellemi fittségedre is jó hatással legyen?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem