Poszttraumás stressz-zavar (ptsd)

Borítókép: Poszttraumás stressz-zavar (ptsd)
A PTSD-t súlyos közlekedési vagy egyéb szerencsétlenségek váltják ki.


Tavaly októberben több településünket öntötte el a vörös iszap. Sokan viszonylag gyorsan regenerálódtak a szerencsétlenség után, mások azonban még hosszú évekig hordozzák a tragikus emlék ólomsúlyú koloncát.
A PTSD háborús vagy természeti katasztrófák, közlekedési szerencsétlenségek, sokkoló személyes élmények kiváltotta lelki zavar, mely – az akut stressz-zavarral ellentétben – a helyzet megszűnése után sem múlik el, rettenetesen meggyötörve áldozatát. Az esemény be-betör a beteg álmaiba, cselekvéseibe, és depresszióval, nyomasztó villanófény-emlékekkel vagy érzelmi ürességgel bünteti újra meg újra. A szorongás jelentkezhet az eseményt követően, de előfordul, hogy több évnyi lappangás után tör a felszínre.
A PTSD jelentőségére a vietnami veteránoknál figyeltek fel. A népszerűtlen háborúból hazaérkezők, akiket a társadalom legszívesebben elfelejtett volna, nem találták
a helyüket, alkoholba és kábítószerbe fojtották depressziójukat, öngyilkosságba menekültek. Megfigyeltek hasonló tüneteket holokauszttúlélőkön, de a nemi erőszakot elszenvedett vagy a repülőgép-szerencsétlenséget túlélt emberek közül is sokan váltak képtelenné a felejtésre.
Ha erős sokk ért valakit, és nem tud szabadulni tőle, forduljon szakemberhez: sokfajta terápia segít feldolgozni a megrázkódtatást.

Szöveg: Hegedüs Barbara, fotó: profimedia.hu, safa, red dot
Ez a cikk az Éva magazin 2011. évi februári számában jelent meg. Minden jog fenntartva.