Franciaországban élő barátnőm hazalátogatott a három gyerekével pár hétre. Egy körforgalomnál az ottani szabályok szerint szeretett volna haladni, de a fizika törvénye gyorsabb volt, ezért szerencsétlenül majdnem összecsúszott egy másik járgánnyal. Annak magyar tulajdonosa autójából azonnal kipattant, anyanyelve szókincsét akesztyűtartójában hagyva. Ezért aztán joggal keletkezhettek szájában a keresetlen szavak. És keletkeztek is.
Barátnőm a francia rendszám inkognitója alatt hallgatta végig a monológot, majd mint a rajzfilmekben, karikával a háta mögött elspurizott. A három csemete hátul megszeppenve ült, míg végül a középső kis szünet után megkérdezte: „Anya, abácsi kinek az apukája volt?”
Közvetve minket is ért már atrocitás, mivel családi házba költöztünk, amihez egy forgalmas útról kell lekanyarodni. Már kétszer előfordult, hogy nekünk jöttek akapu előtt, amikor gyermekeim apja még nem kanyarodott a feljáróra. A második alkalommal már láncreakció vagy stílszerűen lánc-nem-reakció történt. Az egymásra hárítás elve volt érvényben itt is, akár a bőr- és nemibeteg-gondozóban; a nő szerint, aki az autónkba csúszott, mi nem tettük ki idejében az irányjelzőt, aférfi szerint, aki pedig a nőbe rohant, a nő nem lassított eléggé.

A dinnye és a görögök
Ilyen galibát csak egy útszéli dinnyeárus tud még okozni egy forró nyári napon (ha nem emlékeznénk rá, ilyen is létezik). Amikor a sebességkorlátot rég átlépő gépkocsi vezetője konstatálja, hogy: „Hé, odanézz, itt olcsóbb a dinnye, mint amott!” Az azonnali satufék hatására létrejövő dominóeffektus következménye szinte törvényszerű. Dudakoncert.
Régi ismerősünk, egy hatvanas, komótos, higgadt lelkületű úriember mesélte, hogy amikor egy forgalmi dugóban a mögötte lévő kocsisor ész nélkül nyomja az említett eszközt, a következőképpen cselekszik: leállítja a motort, odabaktat adudálóhoz, benéz az ablakon, majd lassan, mosolyogva megkérdezi, hogy van-e valami probléma. Mert neki már olyan régóta van jogosítványa, hogy akkor még azt tanították: csak igen indokolt esetben, kifejezetten segítségkérésre használja adudát. A dolog hatásos, mert a magasröptű válasz nem azonnal, csak kisvártatva érkezik.
Ám ha a világnak egy más tájára látogatunk, ott azt tapasztalhatjuk, hogy a figyelmesség a központi tényező, bár a forgalomban való létezésnek sajátos a formája. Ilyenek például a görögök.
A délutáni szieszta mellett a közlekedésük is nagyon szimpatikus. Bár folyamatosan dudálnak, az mégsem az az agresszív fajta, hanem a „Hé, jövök, vigyázz!” típus. Néha az irányjelzőre nem reagálnak (sőt fittyet hánynak), az ablakon nyújtják ki a kezüket, jelezvén a sávváltási szándékot. Persze a lényeg nem ebben rejlik. A jó kedély, az előzékenység, az udvariasság az első náluk.
Habár a közlekedési szabályok be nem tartását nem helyeslem, ezt az attitűdöt hiányolom itthonról. Feltehetőleg még jó sokáig, noha töretlenül hiszek benne, hogy előbb-utóbb ráérzünk a pozitív gondolkodás ízére. Addig is mindenkinek egy jó forró kakaót, széles toleranciaküszöböt, békés ünnepi szezont kívánok. Stressz nélkül élni jó, én pedig maradok köszönettel: agyalogos.

Szöveg: Éry Csilla, fotó: profimedia.hu
Megjelent: 2010. január, Hogyan rovat. Minden jog fenntartva.