Alice Schwarzer

A feminista mozgalom prominens szereplői Nyugat-Európában köztiszteletben álló közéleti személyiségek, akik – George Sandtól Simone de Beauvoirig és tovább – éppúgy atörténelemkönyvek szereplői, mint Martin Luther King vagy más polgárjogi harcosok. A szerteágazó női egyenjogúsági mozgalmak (merthogy a feminizmus sohasem volt egységes) mai követői között is vannak „nagy öregek”, akik szépirodalomban, egyetemi katedrán vagy plakátkampányokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a nőket még ma is érő megkülönböztetésekre. Ilyen az angol Germaine Greer, az amerikai Jo Freeman – és ilyen a németországi Alice Schwarzer is. Persze ők sem bársonyszőnyegen sétálták végig a pályájukat: tevékenységük kezdetén a feminizmus arrafelé is szitokszó volt.

A feminista

A népszerű aktivista
„Bízzatok magatokban, asszonyok, akkor is, ha ettől népszerűtlenek lesztek – hirdeti Alice Schwarzer –, és lehetőleg ne nevessetek ostobán minden okos mondat után, amely elhagyja az ajkatok.”
Schwarzer, a több mint harminc éve fennálló Emma magazin alapítója az egyenlő esélyek, jogok és kötelezettségek elszánt harcosa. A problémák, amelyek foglalkoztatják, állandóak és sajnos mindig aktuálisak: prostitúció, pornográfia, nők és karrier, a háziasszonylét. Úgy látja, mivel a férfiak nem hajlandók önként feladni kiváltságaikat, a nőknek határozottabban kell követelni jogaikat. „Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott – írja Schwarzer –, a társadalom egyharmada az oldalunkon áll, egyharmad még gondolkodik, s már csak a maradék áll az utunkban.”
A nőmozgalom, illetve az a formája, ahogy ma látjuk, 68frusztrációjából keletkezett: azok a férfiak, akik fel akarták szabadítani a világot, egyszerűen elfeledkeztek a nőkről. Afeminizmus a lényegét tekintve kérdőjelezi meg a „hagyományos” nemi szerepeket, vagyis megvalósítja az érzelmi, intellektuális és gazdasági munkamegosztást a férfi és anő között. Különösen szenvedélyes hangon szól Schwarzer acsaládon belüli erőszak áldozatairól. Németországban ezen a téren külön problémát okoz a fundamentalista iszlám miliő, de létezik becsületgyilkosság német származású németek körében is, csak ezt a verziót – kissé finomítva – családi drámának nevezik. Németországban évente 800 nőt öl meg aktuális vagy volt partnerük.

A magazin
Schwarzer fáradhatatlan, utazik, előadásokat tart, és közben mellesleg reklámozza lapját, az Emma magazint, amelyet 1977-ben alapított. Az Emma több egyszerű folyóiratnál, akezdetektől tabukat döntött, politikát csinált, és ezt teszi ma is. A feminizmus szinte minden fontosabb ügyében állást foglal: tiltakozik például a női körülmetélés ellen, vagy támogatja aminden év áprilisának harmadik csütörtökén megrendezett Tochtertagot (amikor a lányok nem nőiesnek tartott szakmákkal ismerkedhetnek). Beszámol női kutatók, művészek, tudósok, közszereplők életművéről, állást foglal akendőviseléssel kapcsolatban. A lap „sosem divatos, mégis modern” – így szól a szlogenje.
A borítón nem szerepel meztelen nő, de a huszadik évfordulón kivételt tettek: címlapfotójukon üzletemberek bámulnak egy ruha nélküli nőt. PorNo kampányukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a hétköznapi élet is egyre pornográfabb, a média, a divat, a zene valóságos utcalányt csinál a nőkből. Jó lenne, ha a nők szabadon, de méltósággal öltözködnének, mert a divat hol gyerekruhába öltözteti őket, hol prostituáltnak.

A kezdetek
Alice Schwarzer 1942-ben született a Düsseldorf melletti Wuppertalban, házasságon kívüli gyermekként. Nagyszülei nevelték, tőlük tanulta meg gyűlölni az igazságtalanságot, értékelni a szabadságot, elítélni az antiszemitizmust, arasszizmust, a más ember megalázását. Pályáját újságíró-gyakornokként, majd szerkesztőként kezdte Düsseldorfban, később Frankfurtban. A hetvenes években Párizsból tudósított, miközben szociológiát, pszichológiát tanult. 1970-ben kapcsolódott be a nőmozgalomba, egyre több rendezvény, kampány szervezésében vett részt, előadóként is. 1975-ben publikálta Akis különbség és nagy hatása című könyvét, Németország első feminista bestsellerét, melyet tizenkét nyelvre fordítottak le. Azóta is állandó szereplő a tévében, interjúkat készít vezető politikusokkal, 21 könyv és számtalan tanulmány szerzője, monográfiát írt Romy Schneiderről és Simone de Beauvoirról.
A százezer példányban (1993 óta kéthavonta) megjelenő Emma magazin (www.emma.de) egyik legfontosabb témája a női foglalkoztatottság, ami Németországban is igen nagy probléma. A fiatal nők 90 százaléka már úgy tervezi az életét, hogy szakmát szerezzen magának, és csak minden huszadik nő akar a korábban általános három K – Kinder, Küche, Kirche (gyerek, konyha, templom) – jegyében otthon maradni. Ám a „szülői szabadság” (az a lehetőség, hogy mindkét szülő otthon maradhat a babával) sem jött be: az esetek többségében az anya van otthon – és az évek múlásával csökken az esélye, hogy újra teljes munkaidőben dolgozzon.

Emma

A beszélgetés
Hogyan lehetne a férfiakat meggyőzni arról, hogy hosszú távon nekik is kedvező a feminizmus?
A nők egyik legnagyobb baja, hogy mindig és mindenáron szeretetet akarnak maguknak. Pedig ez néha nem megy. Felkell készülni arra, hogy az embert nem kedvelik. A nyugatinőmozgalom úgy kezdődött, hogy a férfiak évtizedes kérlelés és érvelés után sem voltak hajlandók figyelni a nőkre. Akkor mi, nők, azt mondtuk: oké, most jöjjenek a tettek. A korlátlan esélyegyenlőség eszméje tulajdonképpen magától értetődő. Mindkét nemnek egyenlő jogok járnak, és persze egyenlő kötelességek is. De előbb-utóbb nekünk, nőknek – mint egyéneknek és mint atársadalom egyik felének – is döntési helyzetbe kell hoznunk magunkat.
Egy olyan országban, mint Magyarország, ahol atöbbség a megélhetésért küzd, s akinek kicsit jobb, nem törődik azzal, akinek rosszabb, hogyan lehetne egy mozgalommal változásokat kikényszeríteni anagypolitikában és a helyi viszonyokban?
Amikor a történelem során a nők egyenlő jogokat és lehetőséget követeltek, mindig azt mondták nekik: most fontosabb problémáink vannak, gazdasági bajok, háború, más katasztrófák. És nekünk ilyenkor mindig visszakoznunk kell. Előbb-utóbb véget kell vetni annak, hogy folyamatosan háttérbe szorulunk.
Mi a véleménye a hivatalos nemzetközi közegben is egyre inkább terjedő„kényszerprostitúció” kifejezésről? Mintha volna önkéntes prostitúció is, és csak akkor beszélhetnénk bűncselekményről, ha az illetőt kényszerítették…
Korábban létezett egy kettős morál, amely legalább aférfiaknak kínos volt. Most úgy tűnik, a prostitúciót egyre jobban elfogadja a társadalom, és mindenekelőtt abaloldal propagálja, hogy ez is csak „egy foglalkozás”, mint a többi. Az én szememben azonban a prostitúció súlyos vétek a nők emberi méltósága ellen. Egy szabad társadalomban ugyanúgy nincs helye a prostitúciónak, mint a rabszolgaságnak. Én mint feminista ezt a jelszót követem: szolidaritás a prostituáltakkal és harc a prostitúció ellen. Mert a prostitúció természetesen sohasem igazán „önkéntes”. Melyik nő hagyja önként, hogy pár euróért tapogassák a testét és a lelkét? Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a prostitúcióban részt vevő nők 90 százaléka már előzőleg szexuális erőszak áldozata volt. Ehhez jön Kelet-Európában még az anyagi nyomor, amely a nőket Nyugatra hajtja pénzt keresni.
Nálunk egyelőre leszavazták a női kvóta bevezetését. Vajon a nők magasabb arányú közéleti részvételét célzó törekvések segítik az esélyegyenlőséget a politikában? Vagy csupán „kozmetikai” intézkedés ez?
Angela Merkel, a német kancellár mindig azt mondja magáról: én egy kvóta-nő vagyok. Kétszeresen is az: egyrészt mint nő, másrészt mint a hajdani NDK polgára. Ma a német politikában az összes mandátum és pozíció egyharmadát, sőt bizonyos helyeken a felét nők töltik be. Ezt a kvóta nélkül sohasem értük volna el, ezért vagyok a kvóta mellett. Akkor is, ha csak mankó, az átmenet eszköze.

Szerző: Lendvai Zsóka, fotó: europress
Megjelent: 2009. január, A küszöbön túl című rovatban. Minden jog fenntartva.