A minap, miközben iskolatáskát és esőkabátot szorongatva a mászóka mellett toporogtunk, Lili, a barátnőm váratlanul megjegyezte, hogy nem emlékszik, mikor látta legutóbb a férjét. Miket beszél ez összevissza? – értetlenkedtem. Lili és a férje, János pár utcányira laknak tőlünk, múlt szombaton is együtt töltöttük velük az egész napot, kajálni vittük a gyerekeket, utána meg múzeumba. A harmonikus, vidám házaspárt kiváló szülőknek látom, akiket szoros kapcsolat fűz össze.
– Komolyan mondom – erősködött Lili, de nem nagyon akarózott a szemembe néznie –, alig emlékszem, mikor láttam Jánost úgy, hogy meg is néztem. Ma már szinte észre se veszem. – Aztán elmesélte az előző esti beszélgetésüket: mint kiderült, Lilinek tíz napja fel se tűnik a férje új, rövid frizurája.
Megeredt a nyelve, abba se tudta hagyni. Jánossal kommunikálnak ugyan – mesélte –, de többnyire e-mailben, sms-ben vagy felfirkálnak a konyhai üzenőfalra („munkahelyi pia”, „korai értekezlet”, „év végi koncert”), az estéket kimerülten, néma zsibbadtságba süppedve töltik, akár két borderline személyiség, akiket a sors összezárt. Minden jókedvüket, alkotókészségüket és türelmüket a  gyerekeikbe és a munkájukba pumpálják, egymásra már végképpen nem marad energiájuk. – Mostanra csaknem teljesen leszoktunk a közös kiruccanásokról – vallotta be Lili. – Pedig igazán megtehetnénk, hogy bébicsőszt fogadunk egy-egy estére, vagy anyámra hagyjuk egy hétvégére a gyerekeket, de az élet enélkül is annyi szervezést igényel, hogy egy újabb feladatnak már a gondolatára is görcsbe rándul a gyomrom. Így csak tötyörgünk erre-arra kettesben, békésen tenyészünk, ráadásul többet tévézünk a kelleténél. És azt se mindig együtt: én odafönn a hálószobában nézem a Grace Klinikát, ő meg odalenn terül el a kanapén valami politikai vitaműsor mellett.

Szürke hétköznapok
Lili érzi, hogy nem áll a helyzet magaslatán, és nagyon bántja, hogy ennyire összekuszálódott a  házassága. Nagyjából hasonló tapasztalatokat gyűjtött be minden nő, aki körülöttem párkapcsolatban él. A  legtöbben, ha mégoly boldognak tartják is magukat, elismerik, hogy amikor a  gyerekek színre lépnek, a párjuk szükségszerűen háttérbe szorul, helyét elfoglalják a nyomósabb szempontok: az állandó harc, hogy mindig legyen tej a  hűtőben, hogy a könyvek határidőre visszakerüljenek a könyvtárba, hogy meglegyen az unokahugica születésnapi ajándéka.
– Minden probléma nélkül megvagyunk, de ennyi és nem több – panaszolta Zsuzsa, akinek szintén két gyereke van. –Tulajdonképpen semmiben nem különbözik ez az állapot egy olyan válástól, amelyben megmarad a jó kapcsolat. Beosztjuk, hogy kinek mikor van kimenője, amiből az következik, hogy soha, egyetlen buliba nem megyünk együtt. Amiről jut eszembe: csókolózni se szoktunk már. Eléggé megdöbbentő, ha jobban belegondolok. – A régi szép időkben Zsuzsa mindent megbeszélt a párjával – hogy mi történt aznap az irodában, a politikában meg a könyvekben, amelyeket épp olvastak. De ma már csak az ügyek lebonyolítására szorítkoznak – ki viszi Balázst az edzésre, ki fizeti be a közös költséget a postán.
– Abban, hogy az ember a tudtán kívül „elvált”, az a legrémesebb, hogy ez az állapot nagyon is kellemes – mondta a másik barátnőm, Sári. – Mi ketten Péterrel azt a látszatot keltjük, hogy már évekkel ezelőtt annak rendje s módja szerint összecsiszolódtunk, és ma már minden további nélkül beérjük az ilyen „nem bánod, ha szerdán rád sózom a gyerekeket?” típusú szövegekkel.
– Azon tipródunk, hogy hogyan illesszük be a következő pilatesórát vagy mikor ihatnánk meg valamit a barátainkkal, és közben hetek eltelnek egyetlen valamirevaló beszélgetés nélkül.
– Nálunk a hétvége arra való, hogy behozzuk a ház körüli lemaradásokat – mondja Lili. – Ilyenkor kiszolgáló személyzetté alakulunk: feltöltjük az éléstárat, leszállítjuk a kölyköket a megfelelő szülinapi zsúr helyszínére, értük megyünk fociedzés után. Előfordul, hogy két feladat teljesítése közt akad egy kis állásidő, de azt külön töltjük – ha Jánost meghívja egyik kollégája fallabdázni, akkor a következő szombaton én vagyok szabadnapos, a barátnőmmel ebédelek, beülök egy délutáni filmre. Néha az az érzésem, hogy életünk kirakós játék, darabokból kell összeállítani.

Dönteni is jobb egyedül?
Egy munkamegosztásos házasságban gyakran csupán a konyhai üzenőfal tartja össze a feleket. A fő ellenség persze az idő – vagyis az időhiány. Andreának van egy férje, Robi, van három gyereke és egy állása. Lélegzetvételnyi ideje sincs azonban. – Rájöttem, hogy mivel időzavarban vagyok, jobban járok, ha a döntést is magamra bízom – mondja. – Nem olyan rég elhatároztam, hogy az iskolával, a gyerekvigyázóval vagy az új mosógéppel kapcsolatos aggodalmaimat nem osztom meg Robival, mert tudom, mennyire untatja az ilyesmi, nekem meg se időm, se türelmem, hogy mindent részletesen elmagyarázzak neki. Gondoltam, sokkal egyszerűbb, ha magam mondom ki a végső szót. De a dolog balul sült el. Egyedül csak én tudtam, hol vannak az uzsonnatáskák vagy a számlakivonatok, vagy hogy melyik járatra szól a repülőjegyünk. Amitől olyan feszült és ideges lettem, hogy a fejem majd szétrepedt.
Egy a szokottnál is zsúfoltabb hétvégén Andrea azon kapta Robit, hogy a számítógépén épp kerékpárt vásárol. – Azt hittem, felrobbanok. „Örülök, hogy ilyen időmilliomos vagy, és biciklitúrára készülsz!” Robi egészen elképedt a kirohanásomtól, döbbenten kérdezte: „Miért, van valami, amit meg kéne csinálnom?” Andrea ekkor felülvizsgálta addigi életvitelét, és azóta megosztja gondjait, olyannyira, hogy inkább lemond a regényolvasással dúsított, egyórás fürdőzésről, csak hogy rázúdíthassa a férjére, hogy a gyerekvigyázó bepasizott és vidékre költözik, és hogy elromlott a mélyhűtő. Rájött, hogy csöppet se könnyítette meg a helyzetét, amikor egyedül próbált megbirkózni a problémákkal.
Vannak barátaim, akiknek viszont nincs választásuk. Krisztinek két gyereke van, s részmunkaidőben dolgozik. A férje igazgató egy magániskolában, és olyan sokáig benn van a munkahelyén, hogy az asszony az év nagy részében úgy érzi, csonka családban nevelkednek a gyerekek. – Károly reggel fél nyolckor megy el itthonról, és este fél nyolckor, teljesen kikészülve jön haza. És mert a sporteseményeken is besegít, gyakran szombaton is dolgozik. Elvben heti egy alkalommal hívunk gyerekcsőszt, de ez a gyakorlatban úgy fest, hogy örülök, ha havonta egyszer kimozdulunk otthonról. És egy végigdolgozott vagy a gyerekekkel lezavart nap után ahhoz érzem a legcsekélyebb energiát, hogy leüljek, és végre komolyan megbeszéljem a férjemmel a következő ünnepek programját vagy az anyagi helyzetünket. Inkább magam döntök el mindent. Én fizetem be a számlákat. Én hosszabbítom meg a tévé-előfizetést. Én vezetem az adminisztrációt. Őrá csak az ünnepeket és a kocsit hagyom – még az adóbevallás is rám marad.

Közös programot – mindenáron!
Laura, aki tizenöt éve van férjnél, úgy véli: sok kárt okoz, ha ki-ki éli a maga külön életét. Miközben a  férjével azon igyekeztek, hogy valamiképpen összeegyeztessék a szülői létet a  karrierrel, lassan teljesen elidegenedtek egymástól. Egy idő után arra a belátásra jutottak, hogy elmennek egy házassági tanácsadásra. Az egyik foglalkozáson olyan tippet kaptak, amely Laura szerint megmentette a házasságukat. – Rendszeres esti kikapcsolódásra van szükségük – mondta a tanácsadó. – A lényeg, hogy minden héten csináljanak valamit, menjenek el valahová, és ez a program legyen szent és sérthetetlen. Semmilyen körülmények között ne lehessen lemondani. Hol Laura, hol a férje határozza el, mi legyen a program, és mindenkinek a maga gusztusára, nem pedig a másik kedvére kell választania. A cél nem az önzetlenség gyakorlása, hanem egy-egy kellemes közös este. Ahogy ezeket a programokat visszaszervezték az életükbe – színházba mentek, étterembe, éjszakai kiállításmegnyitókra és esti sétákra –, ráébredtek, hogy még mindig jól érzik magukat együtt. – Olyan könnyen megfeledkezik az ember arról, hogy időt szenteljen a társának – mondja Laura lelkesen. Egy szó, mint száz, a rossz beidegződéssel nehéz szakítani – de némi törődéssel újra a helyes irányba rángathatjuk magunkat.

Szöveg: Dezsényi Katalin, fotó: Scope beauty
Ez a cikk az Éva magazin 2008. évi januári számában jelent meg először. Minden jog fenntartva.