Hosszú hétvége Athénban - Galériával

Hosszú hétvége Athénban - Galériával

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

V

Valahová délre – ennyi volt csak, amit szerettünk volna. El egy kicsit a magyar ősz komorságából, így lett a célpont Athén.

Valahová délre – ennyi volt csak, amit szerettünk volna. El egy kicsit a magyar ősz komorságából, néhány napra legalább. Így lett (hála egy nagyon kedvezményes repülőjegynek) a célpont Athén. Mert ezt a várost egy európainak látnia kell.

Annyira zsúfolt napok voltak előtte itthon, hogy igazából csak a repülőn kezdtük el az útikönyveket nézegetni. Először az tűnt fel, hogy a városnak szinte kizárólag az ókori épületeit említették a leírások, mintha azóta semmi se épült volna ott. A jelenkorról szólva valahogy mindig a szervezetlenség és a zsúfoltság szinonimái tértek vissza. Továbblapozva aztán az egyik útikönyv nyíltan kimondta: Athénba pusztán azért érdemes menni, mert innen könnyen továbbállhatunk valamelyik varázsos görög szigetre – na jó, meg azért az Akropoliszra rá lehet szánni egy napot… A repülőgép csodás tájak fölött szállt, türkizkéken szikrázott a tenger, benne kisebb-nagyobb szigetek, görög útitársunk lelkesen mutogatta nekünk a térképen, éppen mit látunk. Areptér is szép, átlátható, modern hely, minden kifogástalanul működött, hamarosan már egy kellemes metrókocsiban ültünk, ami egyenesen a belvárosba vitt. Közben néztük adélutáni athéni utazóközönséget és próbálgattuk kibetűzni a görög feliratokat.

Klikk a képre az Athéni kép galéria megnyitásához!

Likavítosz-domb: pillantás a városra
Elhatároztuk, hogy először keresünk egy olyan pontot, ahonnan a várost át tudjuk tekinteni. Athénban több ilyen is van, de a Likavítosz az, amely (persze az Akropoliszon kívül) központi helyről magasodik a házak fölé. A Megaro Musszikisz nevű megállónál bújtunk elő a föld alól: kicsit olyan érzés volt, mintha a Nyugatinál rákerültünk volna egy nagy futószalagra, amely most tett le. No nem azért, mintha nagyon hasonlítana az élet a pestire, sőt, érezhetően más. Csak azért éreztük így, mert a repülőterek és a metrók világa olyan internacionális és semleges, hogy kis túlzással szinte bármelyik bárhol lehetne Európában. A felszínen azonban ott várt Athén: sütött a nap, dübörgött a forgalom, ismeretlen szaga volt a levegőnek.
A 277 méter magas Likavítosz-dombra meredek út visz fel, de a látvány megéri a mászást. Odafenn egy kis kápolna meg néhány szuvenírárus fogadott, és fújt a szél. Előttünk aváros – most már kezdett megvilágosodni, miről is beszéltek az útikönyvek. Ameddig a szem ellát (márpedig ellát a tengerig), csak házak, házak, házak. Zöld terület alig van ebben a városban, szinte csak ott, ahová már lehetetlen lett volna építkezni. A közelben például látszik egy füves, kisebb tér méretű szikla, de azt is fojtogatóan körbezárják aházak. Az épületek nagy része egyszerű, jellegtelen kockaház, jobb esetben terasszal. Nem is érdemes belegondolni, milyen lehet itt lakni, amikor kánikula van…
Ugyanakkor tényleg mintha lebegne, ott volt szemben a könyvekben, a turistafotókon ezerszer látott, művészettörténet-órán kielemzett Akropolisz – és szívet döbbentően tökéletes és szép volt.

Utcák, terek, emberek
A dombról lesétálva egy internetkávézóba ültünk be szállást keresni. Hamar rábukkantunk a belváros közelében, az Omonia tér mellett egy nagyon olcsóra: az csak a helyszínen derült ki, hogy bár innen csak negyedórányi sétaútra van az Akropolisz, a környék, hát, inkább külvárosi hangulatú. Kisebb csoportokban férfiak – csak férfiak – álldogáltak mindenütt az utcán, elsőre olyan volt, mintha valami nagy tüntetés készülődne épp. Az ott töltött pár nap alatt kiderült, hogy teljesen békés, főleg kis-ázsiai vagy indiai bevándorlókról van szó, akik kinn az utcán töltik napjuk nagy részét.
Hogy miből próbálnak megélni, azt másnap tapasztaltuk, amikor nekivágtunk a kötelező ókori városnézésnek: esernyőket, kisebb csecsebecséket, képeslapot árulnak a turistáknak, vagy fűszerekkel, régiségekkel kereskednek a piacon. Szombat délelőtt lévén mi is a piac felé vettük az irányt. Pillanatok alatt igazi vásári forgatagba kerültünk, szinte az egész városrész bazárrá alakult, és régi trombitától kezdve olívaolajos bioszappanon át egészen acsicseriborsóig mindent megvehettünk volna. Benéztünk persze a halpiacra is: a magunkfajta szárazföldi népeknek ez az igazi élmény…

A fölénk magasodó ókor
Délben aztán elindultunk, fel az Akropoliszra. Ezt nyáron senkinek nem ajánlanám, de ilyenkor ősszel általában kellemesen langyos az idő (rosszabb esetben szakad az eső), és elviselhető mennyiségű a turista is. Ha az ember alaposan meg akar mindent nézni, el akar minden feliratot olvasni, könnyedén eltölthet néhány napot itt. Az újságárusoknál vagy ahelyszínen sokfelé látni rekonstrukciós képeket arról, hogyan is nézett ki ez ahely egykor. Hát nem így: azt, amit a letisztult, hófehér harmóniáról gondoltunk, jobb elfelejteni – ezek az épületek a legváltozatosabb színekben pompáztak, egykori díszességük nekem leginkább az indiai tarkaságot idézi.
A teljesebb kép megismeréséhez a hegy déli lábánál lévő Akropolisz Múzeumot is meg kell nézni. Athén új büszkesége ez a hipermodern épület, ahol a felső, üvegezett kiállítótér pontosan úgy van tájolva és akkora, mint a hegy tetején a Parthenón, így könnyű elképzelni, hogy a tetőzet alatt körbefutó fríz képei hol voltak egykor. Órákig bolyongtunk ebben amúzeumban, de csak a végén döbbentünk rá: mindaz, amit ott láttunk kiállítva, az a rengeteg szobor és más tárgy, kizárólag erről a dombról került elő! Hihetetlen rétegződése ez az európai kultúrának – és akkor még nem is vettük számításba, hogy a (vitatható szépségű) múzeum építésekor néhány ókori vagy bizánci emléket is lebetonoztak.
Ennyi kultúra után zsongó fejjel próbáltunk valami zöldet találni. A Múzsák-dombja aszent hegytől nyugatra nyugodt kis parknak bizonyult. Ha gyerekekkel mentünk volna, itt végre kifutkározhatták volna magukat – de ha egy mód van rá, Athénba ne menjünk velük, nem éppen gyerekbarát város…
A közelben van az Areioszpagosz szikla, tövében láthatók az ókori út maradványai is. Az európai kultúra alapeseményeinek helyszínén üldögélünk, mellbevágó az egymásra rétegződő történelem jelenléte. Másnap, amikor megnéztük az Archeológiai Múzeum be-fogadhatatlanul gazdag tárlatát, az egykori agora feltárásait, megértettem azt is, miért szinte csak ezeket említették a magunkkal hozott útikönyvek. Athén az ókor dicső századai után tulajdonképpen egy magára hagyott kisváros lett, szegényes viskókkal a márványoszlopos szentélyek romjai alatt. Csak 1833-ban tették meg újra fővárossá, akkor is kulturális öröksége miatt – és ami ma ezt az örökséget körülveszi, azóta épült fel. Elképesztő kincs, ugyanakkor elképesztő teher is ez a görögökön. Kicsit úgy éreztük, olyan ez a klasszikus kultúra, mint egy tökéletes szépségű anya vagy egy szupersikeres apa, akihez esélyünk sincs felnőni.

Aigina: egy másik Görögország
Elhatároztuk, hogy a harmadik napon körülnézünk a város környékén is. Az 1-es számú metróvonal végállomása Pireusz, Athén kikötője. Több hajójárat is indult innen alegközelebbi szigetre, Aiginára, gyorsan fel is szálltunk az egyikre. Aiginán tényleg egy másik, turisztikai kiadványokból jobban ismert Görögország fogadott. A kikötőben halászok foltozgatták ahálójukat egy hófehér kis kápolna szomszédságában, a hangulatos kikötői vendéglő teraszán ráérősen kortyolgatták a kávéjukat a helybeli férfiak. Igazi mediterrán, életigenlő nyugalom fogadott.
Robogót béreltünk volna, ha lett volna rá jogsink – így hát helyette néhány euró fejében (alkudni kötelező!) biciklire pattantunk. Aigina két keréken bejárható területnek tűnt, csak arra nem számítottunk, hogy igen sok benne a hegy-völgy, meg hogy egy alapos zuhé is utolérhet minket… Természetesen ennek a szigetnek is rendkívül gazdag atörténelme – valamikor Athénnal rivális hatalom volt, később a kalózok központja lett –, és elsőrangú műemlékei is vannak, volt mit megcsodálni.
Jólesett az olajfák, szőlőtőkék és pisztáciások közt kerekezni, ám még jobb volt az asült hal, amit a vendéglőben adtak. Visszafelé eléggé meg kellett nyomni a tempót, hogy még elérjük az utolsó kompot, de a végén még arra is jutott időnk, hogy vegyünk néhány helyi finomságot az otthoniaknak.

Búcsú a helytől
Utolsó nap, a repülőgép indulása előtti délelőtt már csak kóvályogtunk a város úgy-ahogy kiismert utcáin. Még egy jó görög – nálunk töröknek ismert – kávét megittunk, sétáltunk egyet a hangulatos sétálóutcákon, és vetettünk egy-két csodáló pillantást az Akropoliszra. Szuvenírt nem volt kedvünk venni, hoztunk inkább szárított halat, pisztáciát, olajbogyót, feta sajtot. Aztán felszálltunk a hazavezető nagy futószalagra a görög Parlamentnél lévő forgalmas Szintagma metróállomáson…. ı

A görög gasztronómia remekei:

Caprice:
csokikrémmel töltött ropogós ostyarúd – különösen az étcsokis evését egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Görög (török) kávé, ahogy kell: kis rézedényben forralva, vastag zaccal az alján.

Frappé: hideg kávéspecialitás – vigyázat, a legtöbb helyen instant porból készül!

Uzó – kétféle ember van: aki nagyon szereti az ánizst és aki nagyon nem… (uzót az előbbieknek!)

Spenótos pita (vagyis szpanakopita): mifelénk ezt a réteslapszerű tésztából rétegzett süteményt bureknek hívják.

Megjelent az Éva magazin 2010. novemberi számában. Fotó: Profimedia, és a szerző archívumából, Viczián Zsófia írása

Nézd meg a galériánkat>7 kép
Athén
Tovább olvasok
Kép
Mi az igazság Lana Del Reyről - a szomorú lány története

Az elmúlt 10 év egyik legnépszerűbb zenei előadója. Különös stílusa és titokzatos élete felkeltette az emberek érdeklődését. De mivel vívta ki saját rajongói ellenszenvét és mi az igazság Lana Del Rey tragikus élettörténete mögött?

Kép
Itt fotózkodnak a legtöbbet Olaszországban az Instagram tanúsága szerint

Amíg korlátozottan utazhatunk, legalább nézegessünk fotókat az olasz csizma leglátogatottabb tájairól.

Kép
A leggyorsabban készülő házi paradicsomszósz

Megfőzni vagy a boltban megvenni – ez itt a kérdés! Ha javasolhatom próbáld ki ezt a receptet, ami középutas, és simán lehet, hogy számodra is ez lesz a befutó – az elkészítési időt tekintve biztosan!

Kép
A legmagasabb faktorszámú fényvédő, amit érdemes használnod

Fontos a mindennapos fényvédelem, de muszáj a legerősebb krémet megvenned hozzá? A válasz meglepő.

Kép
Napi horoszkóp augusztus 8.: a Rákok idilli állapotban vannak, az Oroszlánokat nagy boldogság érheti

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Kép
Miért hasznos a mezítlábas futás? + 5 tipp, ha kipróbálnád

A mezítlábas futásnak rengeteg rajongója és ugyanennyi ellenzője akad, de nem is feltétlenül kell elköteleződni egyik vagy másik táborhoz, hanem érdemes ebben is az arany középutat választani, ha nyitott vagy a módszerre.

Kép
Miért jár jól a gyerek, akinek két keresztneve van?

Ma reggel arról beszélgettünk a két és fél éves kislányommal (és ez nem vicc!), hogy anyának is van neve, mivel nyilván nem úgy szólít mindenki, hogy Anya. És amikor közöltem vele, hogy Rozinak hívnak, akkor ő meg közölte velem, hogy mostantól őt is. Még szerencse, hogy tényleg ez a második neve, mert így akár, ha tényleg komolyan gondolja, mostantól át is térhetünk erre.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem