István nyolcadikos. Édesanyja hetedikig mindig kikérdezte a leckéjét, ellenőrizte a házi feladatát. Idén családi nyomásra beszüntette a szoros felügyeletet. István mindenből rontott, most nagy a pánik: felveszik-e egy rendes gimnáziumba?

István édesanyja most magát okolja fia rossz eredményeiért. Úgy tervezte, hogy a gimnáziumot is végigtanulja majd a gyerekkel? Meg az egyetemet is? Nincs más dolga, mint fia mindenkori tananyagával haladni? Bárdos Katalin pszichológus válaszolt kérdéseinkre.

Egyáltalán ne tanuljunk együtt az iskolás gyerekkel?
Egészen más egy elsős meg egy hetedikes-nyolcadikos gyerek esete. De már a kezdet kezdetén sem az a szülő dolga, hogy együtt tanuljon a gyerekkel, hanem az, hogy megtanítsa tanulni, s rávezesse a tanuláshoz kapcsolódó feladatokra: iskolatáskát bepakolni, időt beosztani. Az alsós gyerek mellett sem kell végig ott ülni. Nézzék át együtt, mi a házi feladat, beszéljék meg, mi legyen a sorrend, de a leckét csinálja egyedül a gyerek.

Ha elakad és segítséget kér, segíthetünk, ugye?
Ha elakad, ha kérdez, ha nem ért valamit, és mi meg tudjuk neki magyarázni, persze hogy segítsünk. De a rendszeres együtt tanulás, főleg a szülői „korrepetálás” kapcsolatrombolóvá válhat. Még a legjobb szülő-gyerek párosról is öt perc alatt kiderül, hogy nem értik meg egymást, a dolog nem megy. A tanári szerep és a szülői funkció nem helyettesíthető be egymással.

Én azért tudok ellenpéldát is mondani. Van olyan nyelvtanár ismerősöm, aki maga tanította az iskolán kívül a fiait németre, és egész jól elboldogultak. Tudtommal nem csorbult az apai tekintély, és a tanár-tanuló szerepet sem vitték túlzásba.
Ez szerencsés kivétel, de nem jellemző. Különben se keverjük össze a dolgokat. Itt egy pedagógus tanít olyasmit, ami a gyereknek nem kötelező, s gondolom, a nyelvtanulás nem ment az egyéb tanulmányok rovására. Mi arról az alapesetről beszélünk, amikor a „civil” szülő akar a gyereke állandó mankója lenni.

Vannak gyerekek, akik egyszerűen nem képesek egyedül tanulni. Csak ülnek a könyv fölött, és nem történik semmi. Elkalandozik a figyelmük, képtelenek koncentrálni. Hagyjuk annyiban? Majd kinövi?
Ne hagyjuk annyiban. Járjunk utána, mi lehet a háttérben: figyelemzavar, tanulási nehézség, magatartási probléma? Forduljunk szakemberhez. Minél hamarabb kiderül, annál sikeresebben lehet kezelni a különféle zavarokat: diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát. A nevelési tanácsadókban kiváló módszerekkel tudják kimutatni a bajt, s az orvosláshoz is remek technikák léteznek ma már: a gyerekekkel tanulás-módszertani csoportokban vagy egyénileg (kinek mi javallott) foglalkoznak.

Sok gyerek napközis, ott csinálja meg a leckéjét, ám otthon, a szülői ellenőrzés során kiderül, hogy nem jól oldotta meg a matekot, csúnya lett az íráslecke, kezdheti az egészet elölről. Akkor már egyszerűbb lenne, ha a napköziben nem írna leckét.
Ha ez rendszeresen előfordul, akkor sajnos a napközi nem tölti be a funkcióját. A gyerek elvégzett munkája megsemmisül, s ez kudarcélmény. Vagy ne legyen napközis (ha ez megoldható), vagy ne írjon leckét a napköziben (ha ez megoldható), bár az sem túl jó megoldás, ha az iskolában töltött egész nap után este még neki kell állni leckét írni.

Mégis: hogyan avatkozzunk be, ha a gyerek rosszul tanul, rossz jegyeket szerez? Vegyük igénybe szaktanár, egyetemista, pedagógus segítségét?
Egy jó különtanár valóban átsegítheti a nehézségeken a gyereket. De ha az iskola mellett éveken keresztül különtanárhoz is kell járnia, az nem fogja boldoggá tenni. Amennyiben a gimnazista lányunk első év végén öt tantárgyból áll bukásra, fölösleges pénzkidobás
a sok korrepetitor. Inkább keressünk neki egy megfelelő szakiskolát, ahol olyasmit tanulhat, ami érdekli őt, s amitől elégedett ember lesz.

Szöveg:Betlen Katalin, Fotó: Europress. Cikkünk az Éva egy régebbi számában jelent meg.