Beszélgetés kettesben – így tartsd karban a párkapcsolatodat

Borítókép: Beszélgetés kettesben – így tartsd karban a párkapcsolatodat
Sokkal közvetlenebbé teszi a kapcsolatot heti 90 perc beszélgetés, mondják a szakértők.

Mint köztudott, a házasságba ugyanúgy munkát kell fektetni, mint minden más emberi kapcsolatba. Párokon segíthet egy nagyon egyszerű technika: heti kábé 90 perc beszélgetés, szigorúan kettesben, séta közben vagy egy otthoni tea mellett, esetleg egy kis kávézóban. A lényeg, hogy csak egymásra fordítsuk figyelmünket.

És mi történjen ebben a különleges időben? Vizsgáljuk meg őszinte érdeklődéssel, hogy milyen a társunk azon a héten. A magunk választotta kétszemélyes térben engedjük őt önmagának lenni. Az elfogadó légkörben meg fog nyílni, őszintén beszél arról, ami éppen foglalkoztatja. Persze ilyenkor sem kell kizárni a mindennapi prob�lémákat, de ne feledjük: csakis most van mód a vitás hely�zetek hátterét feltárni, párunk gondolkodásmódját mélyebben megismerni. Hallgassuk megértően terveit, vágyait, kétségeit, és mi is öntsük ki a lelkünket. Nagyon fontos, hogy ami elhangzik, ne kerüljön ki az intim körből, továbbá hogy soha ne éljünk vissza az itt elmondottakkal, mert az megrendítené a bizalmat. Ha sikerül rendszeresen megszervezni ezeket a beszélgetéseket, egyre inkább részesévé válunk egymás életének, fejlődésének.

Tipp: Legyen állandó időpontja, esetleg kis szertartása a beszélgetésnek. Olyan helyen töltsük el ezt a heti másfél órát, ahol senki – se gyerek, se mobiltelefon, se kedves ismerős – nem zavarhat meg.

Szöveg: Barna Györgyi, Betlen Katalin, Fotó: Europress