A gyereknevelés elfeledett ősi módszerei - olvasható a Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? című könyve alcímeként. A könyv ugyanis azt mutatja be, hogy azokban a közösségekben, amelyek ma is őrzik ősi életformájukat, a gyerekekből kiegyensúlyozott felnőttek lesznek. De mit tanulhatunk ezektől a hagyományőrző kultúráktól? Erre keresi a választ a szerző, Dr. Michaeleen Doucleff, aki szerint a nyugati szülők rossz nyomon járnak.

Ezért Michaeleen elment Mexikóba, a majákhoz, a sarkvidékre, az inuitokhoz, és Tanzániába, a hadzákhoz, hogy megnézze, megtapasztalja, mit csinálnak máshogy.

Az írónőt magát is meglepte, hogy ezek a gyerekek milyen hihetetlenül kedvesek, nagyvonalúak és előzékenyek lesznek, anélkül, hogy kiabálnának velük, unszolnák vagy öt-tíz percre a szobájukba küldenék őket.

Miért? Mit hozott ezekről a helyekről Doucleff, aki a saját lányán is ezeket a módszereket alkalmazta, és a lánya fegyelmezett maradt, anélkül hogy Doucleff kiabált volna vele?

Pszichológusokkal, neurológusokkal, antropológusokkal és szociológusokkal interjúzott, és levezette, hogy a könyvben tárgyalt módszerek hogyan hatnak a gyerekek szellemi egészségére és fejlődésére. Ez a praktikus tanácsokkal teli könyv segít újragondolni a gyerekekhez fűződő kapcsolatunkat, és elmondja, hogyan lehet az ősi, működőképes gyereknevelési módszert jelenlegi körülményeink között alkalmazni.

Hogy meghozzuk a kedved, 13 részletet, idézetet gyűjtöttünk ki a könyvből, ami már önmagában is magával ragad, elgondolkodtat, beég. Érdemes őket tovább olvasni, a könyvben:

„A gyermeknevelés tanult készség. A tudás hagyományos forrásai pedig azok a nők és férfiak, akik maguk is felneveltek már néhány csemetét, a nagymamák, a nagypapák, a nagynénik, a nagybácsik és a kíváncsi, segítőkész szomszédok. Amint az idősebb generációk eltűntek a család közeléből, velük együtt tűntek el a gyerekneveléssel kapcsolatos tudásuk és készségeik is.”

„Nincs értelme a gyerekre haragudni. Az csak leállítja a kommunikációt a gyerek és az anyuka között.”

„A nyugati szülők általában alábecsülik, hogy mire képes egy gyerek – legyen bármilyen korú is – és hogy mennyit tud segíteni a családnak.”

„A ma közkézen forgó gyereknevelési tanácsok nagy része nem „tudományos vagy orvosi kutatásokon”, de még csak nem is a nagymamák által az anyukáknak évszázadok óta átadott hagyományos tudáson alapul. A tanácsok jó része százéves füzetekből származik, amelyeket rendszerint férfi orvosok írtak az úgynevezett lelencházak számára, ahol a gondozónők egyszerre több tucat, sőt több száz elhagyott csecsemőt neveltek.”

„A mi kultúránkban gyakran fordítva ülünk a lovon, ha a gyerekekről van szó: túl sokszor avatkozunk be. Nem bízunk eléggé a gyerekeinkben. Nem bízunk a velük született képességükben, hogy tudják, mire van szükségük a fejlődéshez. És sok esetben nem beszéljük a nyelvüket.”

„A helikopterszülők maximális kontrollt gyakorolnak. A szabadelvű szülők minimális kontrollt gyakorolnak. Kultúránk úgy gondolja, hogy vagy a felnőtt irányít, vagy a gyermek irányít.”

„A szülők befektetésnek tekintik a rumlit. Ha bátorítjuk az ügyetlen kisgyereket, aki most mindenáron mosogatni akar, idővel ügyes kilencévessé érik majd, aki továbbra is segíteni szeretne – és ez hatalmas könnyebbséget jelent majd.”

„Ha egy gyerek nukleáris családban él, kulcsfontosságú tanítók hiányoznak az életéből. A gyereknevelés több százezer éven keresztül többgenerációs feladat volt. A gyerekek a legkülönbözőbb korú emberektől tanultak: dédszülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól, nagynéniktől, családi barátoktól, szomszédoktól, unokatestvérektől és a hozzájuk tartozó gyerekektől.”

„Ha tehát egy szülő segíteni szeretne a gyerekének, hogy megtanulhassa szabályozni az indulatait, legelőször is a saját indulatait kell tudnia megfékezni.”

„Ha kiabálunk a gyerekekkel, becsukják a fülüket.”