Amikor kicsi voltam, nem értettem, hogyan létezhetnek kövér emberek. „Miért kell annyit enni? – gondoltam. – Én akármennyit eszem, sovány maradok. Mennyit zabálhatnak ők?” Több év kellett hozzá, míg rádöbbentem, hogy azok, akik hízékonyak, sok esetben feleannyit sem esznek, mint én, akin átfolyik a kaja. Olyan alkatúnak születtem, mint apám, akit anyám azért próbált meg kitartóan felhizlalni (persze sikertelenül), mert attól tartott: a kollégák azt hiszik, szegény apámat éheztetik otthon.

Kemény vagy, anya!
A soványságnak is vannak hátulütői. Tizenéves lehettem, amikor suliba menet, a buszon rendíthetetlenül próbáltam megtanulni az előttem álló osztálytársaimtól, hogyan kell avádlit olyan határozottan hátrafeszíteni, ahogy ők csinálják. Menőnek tűnt a testtartásuk, de nekem sehogy sem sikerült. Ja, hogy ők nem feszítettek hátra semmit? Egyszerűen csak nőiesen gömbölyű volt még az alsó lábszáruk is? Akkor még nem esett le a tantusz.
A kegyetlen, szókimondó gyerekközösségben nekem nem aDuci Juci meg a Digi Dagi becenév jutott, kénytelen voltam beérni a Piszkafalábú és a Vasalódeszka fedőnevekkel. Ezek a szép asszociációk még a szerelem idején is elkísértek: kíváncsi lennék, hány nőt szólított rajtam kívül Spagettinek vagy Gilisztának a kedvese. Csak hab a tortán, amikor szeretett gyermekem közli: „Anya, kemény vagy!” És miközben én ijedten eltűnődöm, hogy megint túl szigorú voltam-e, és vajon hogy képes egy óvodás fiú ilyen tisztán látni és megnevezni a lelki zordságot, ő magához szorít egy puha párnát, és azzal fekszik az ölembe.

[cikk=41894]

Mikor fogyott le ennyire?
Voltak időszakok, amikor azt hittem, én is „normális” nő vagyok. Hosszú időn át szedtem fogamzásgátló tablettát, aminek, mint tudjuk, lehet hizlaló hatása. Nekem is volt akkoriban gömbölyű mellem, fenekem, lehetett rajtam mit fogni, és azt gondoltam, ez vagyok én. Aztán abbahagytam a tablettaszedést, és a korábbi domborulatok leolvadtak rólam: ott álltam, az igazi én, 182 centivel, 59 kilóval.
A minap kiszámoltam a testtömegindexemet egy honlap segítségével. Az eredmény a következő felhívás formájában jelent meg a képernyőn: „Azonnal forduljon orvoshoz!” Nagyot nevettem: épp akkoriban voltam egy szakorvosnál, aki addig sosem látott, s első, drámai hangú kérdése éppen ez volt: „Mikor fogyott le ennyire?!” Hirtelen magam is megijedtem, hogy valamilyen kóros elfogyás áldozata volnék, aztán eszembe jutott, hogy most ugyanúgy meg kell magyaráznom abizonyítványomat, ahogy anyám tette volna úton-útfélen apám soványságával.

Magas, vékony, karcsú
A soványságnak persze vannak szép oldalai is (csak kissé laposak). Megszoktam, hogy mások gyakran irigylik, amiért annyit és akkor ehetem, amikor akarok. Fiatalkoromban „manökenalkatnak” neveztek, a nőgyógyászom a szülés utáni hathetes kontroll során „gyereklánynak” titulált (a 35 évemmel).

Számtalan esetben kaptam más nőktől bókokat, hogy milyen szívesen cserélnének velem – legutóbb, legnagyobb meglepetésemre, az uszodában egy idegen nő állított meg ezzel. Ilyenkor mindig emlékeztetem az irigykedőt, hogy nekem sem fenékig tejföl az élet, és felajánlom, hogy inkább gyúrjuk össze magunkat, és vegyünk átlagot. Ez általában be szokott jönni: mindenki szívesen gondol arra, hogy az ő súlyfölöslegének valaki még örülne, s hogy igazából az ő kilóinak is jó helye lenne itt meg ott.

Szerencsére akadnak olyan férfiak, akik amagas, vékony nőket kedvelik, s nem bánják, ha 40 év felett, szülés után is meg lehet számolni egy nő bordáinak számát. Kultúránkban azonban uralkodik egy olyan elvárás, miszerint a férfi legyen magasabb anőnél, s ez az én 182centimmel nem egy esetben okozott már gondot. Többször fordult elő pályafutásom során, hogy én álltam egy-két lépcsőfokkal lejjebb ahhoz, hogy ahímnemű jelölt arca egy vonalba kerüljön az enyémmel…

[cikk=38961]

Has-mell arány
Történelemhamisítás volna azt állítani, hogy csak a fogamzásgátlós évek faragtak gömbölyű nőt belőlem. A terhesség volt ebből a szempontból életem legszebb időszaka: olyan gyönyörű dekoltázzsal büszkélkedhettem, mint sem előtte, sem azóta. Aztán a szoptatás abbahagyásával jött a koppanás: kiderült, hogy a korábbi melltartóim hirtelen mind nagyok lettek rám, s a fehérnemű-márkaüzletben akkoriban kapható öt legkisebb modellből is csupán kettő nem lötyögött rajtam – így azokat könnyes szemmel hazavittem. Van viszont egy fiam! Az is valami. Régebben, ha a barátnőimmel kirúgtam ahámból, és közöltem velük, hogy iszonyatosan nagy lett a hasam az óriási traktától, legtöbbször kiröhögtek. Ezért bevezettem körükben a has-mell arány fogalmát. Matematikailag ugyan nem definiáltam, csak éppen minden ilyen alkalommal elmagyarázom: kis mellhez lapos has, nagy mellhez gömbölyű has jár. Minden tehát viszonyítás és arány kérdése.

[cikk=42054]

Tükrös szekrény
A hasam tehát kockás, s hasonlóképpen amellem is. Hiába ajánlotta aszülészorvosom, hogy a terhesség során felszedett 15kilóból valamennyit tartsak meg magamon – nem sikerült. Este, lefekvéshez készülődve időnként megállok a tükrös szekrény előtt, és próbálok békét kötni atestemmel. Hosszú láb, gyerekcsípő, kilátszó bordák. Ismerős látvány. Nem lóg abőröm, mint annak, aki egyszer nagyon meghízott, majd fogyni próbált – s nem lötyög a hájam sehol, még aderekamon sincs egy gramm úszógumi sem. Bár aszemem alatt a karikák száma az évek és az éjszakázások mennyiségével párhuzamosan nő, gyerektestem mintha a fiatalság megőrzésének ígéretével ámítana. (Bizonyos részletek felett persze ilyenkor nagyvonalúan átsiklom.) A következő megoldandó feladat az lesz, miként ússzam meg a soványak látványosöregkori ráncosodását – vagy hogyan kössek barátságot vele. A rákövetkező gubancot egy esetleges ökológiai katasztrófa okozhatja: ekkor asoványabbak hamarabb fognak elpatkolni, mint azok, akik biztonsági tartalékot hordoznak a bőrük alatt. Legalábbis egy kedves kolléganőm szerint.

Ez a cikk Az eltűnt kilók nyomában címmel, az Éva magazin egy régebbi számában jelent meg.