Igaz történet: Négy gyerekkel feleséget keresek

Borítókép: Igaz történet: Négy gyerekkel feleséget keresek Forrás: Éva magazin / A kép illusztráció
A húszéves osztálytalálkozón ezzel a meghökkentő mondattal emelkedett fel Tomi, hogy néhány szóban elmesélje addigi életét. Nevettünk, persze, mindannyian. De hamar kiderült, a négy gyerekét egyedül nevelő, ifjúkori vonásait még őrző férfi története nem annyira mulattató.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Tamás mára túltette magát a négy évvel ezelőtti sokkon, amikor is megtudta, hogy mást szeret a felesége. Sőt, el is költözik a családi otthonból. Tomi négy gyerekkel maradt egyedül. A legnagyobb akkor 15, a legkisebb 6 éves volt.

Támogató barátságból házasság
A gimnáziumban Tomi az osztály egyik lelke volt: megbízható, becsületes, csendes fiú. Népszerű volt, mindenki szerette, a fiúk és a lányok egyaránt. Az egyik osztálytársnője azonban jóval több volt számára, mint barát. Szerelem, mély, gyógyíthatatlan érzés. A lány nem viszonozta, talán nem is tudott Tomi rajongásáról. Az első munkahelyén megismert kolléganője, Vera karolta fel. Egyre többet beszélgettek, összemelegedtek. A pesti rakparton sétáltak, amikor megállapodtak, hogy ők akkor „járnak”. Néhány hónap múlva Vera teherbe esett. És Tomi elvette feleségül leendő gyermeke anyját. Fel sem merült, hogy másképp is tehetne. A maga módján szerette a lányt, és nem volt kétséges, hogy mellette a helye.

Az új család Tomi szüleinek házában talált otthonra, a padlásteret kapták meg. Mire megszületett a kislányuk, megszűnt a közös munkahelyük, Tomi új lehetőségek után nézett. Az édesapjával és az öccsével együtt fogtak vállalkozásba, ma is a garázsukban kialakított műhely tartja el a családot, bár a 15 évvel ezelőtt még sok pénzt hozó, sikeres vállalkozás mára pénznyelővé vált. Gyenge lábakon áll megrendelések terén, nyereséggel már nem is igen számolnak, és örülnek, ha a gyerekek iskolázására és a rezsi kifizetésére futja.

Forrás: Europress
A kép illusztráció

Az első gyerek után hamarosan megérkezett a kistestvér. Vera időnként nehezen bírta a gyerekekkel járó bezártságot, bár Tomi vállalkozásában hamar rátalált, ahogy volt férje fogalmaz, a főnökasszony-szerep. Dirigálta az alkalmazottakat, helyre rakta apósát és sógorát. A férje pedig nem csak a műhelyben táncolt úgy, ahogy ő fütyült. Nem szerették, se a barátok, se a család a nagyhangú, határozott fiatalasszonyt. Tomi éveken keresztül vívódott szülei csalódottsága és a felesége akarnoksága között. Volt olyan év, amikor az édesanyja és Vera egyáltalán nem beszéltek egymással.

A sport nem csak a gyerekeket edzette
Amikor a gyerekek óvodába kerültek, Vera hozta-vitte őket. Négy-öt éves korukban kezdtek el sportolni, Vera unszolására. Jó anyai ösztönnel érezte meg, hogy a gyerekei tehetségesek, nagyszerűen teljesítenek. Hamarosan heti három-négy alkalomra nőtt az edzések száma – Vera vezényletével. Aztán újra terhes lett, sőt néhány év múlva újabb gyerekkel bővült a család.

Bár fogalma sem volt, hogy élnek majd, csak ő és a négy gyerek, azt tudta, hogy ebből nem enged.

A legkisebbet jószerivel már csak Tomi pelenkázta, fürdette. „Bensőségesebb a kapcsolatunk, mint bármelyik nagyobb gyerekemmel. Mindegyikkel így kellett volna együtt lennem – mondja Tomi –, de a rengeteg munka mellett erre soha nem volt időm.” A nagyobbak pedig élték az élsportoló gyerekek életét: hajnali edzés, iskola, délutáni edzés. Nap mint nap – hiszen a jó eredmények újabb teljesítményt követeltek. Vera pedig rendületlenül hordta-vitte őket. Imádta, ha a gyerekeivel versenyekre utazhatott, talán a legboldogabb akkor volt, amikor mint győztes anyuka húzhatta ki magát az eredményhirdetésekkor.
A sport vitte el a gyerekei mellől is. Általa találkozott azzal a szerelemmel, amelyet a legtöbb ember csak a filmekből ismer. Az olyan, mindent elsöprő szenvedéllyel, amely még arra is képes volt, hogy felülírja anyai érzéseit.

Forrás: Éva magazin
A kép illusztráció

Amikor szétesik a világ
Tomi vállalkozása az elmúlt években hanyatlani kezdett. Az egykor gyorsan felvirágzó manufaktúra, amely volt, hogy 10–12 alkalmazottat is eltartott, a piac kinyílásával, a keleti áruk dömpingjével elvesztette vásárlóbázisát. Ám Tomi korábban, a még viszonylagos jómód időszakában, építkezésbe fogott: a szülők egykori padlásterét egy 140 négyzetméteres különálló lakássá építtette, külső lépcsővel, teljesen szeparálva a szülők lakásától. A nagyszabású átalakítás a vállalkozását is megviselte anyagilag. Ma alig bírja kinyögni a havi részleteket.
Amikor Vera elmondta, hogy szerelmes lett, Tomival megfordult a világ. Napokba tellett, mire egyáltalán felfogta, mi történt. Ezek alatt a napok alatt közel tíz kilót fogyott. Egyvalamiben azonban végig biztos volt: a gyerekeit nem engedi el a családi házból. Bár fogalma sem volt, hogy élnek majd, csak ő és a négy gyerek, azt tudta, hogy ebből nem enged. Elégszer, túl sokszor, túlságosan sokszor volt engedékeny, viselte Vera szeszélyeit, szolgálta igényeit, teljesítette a kívánságait. Most csak annyit tudott, ő mehet, ha menni akar. A gyerekek viszont maradnak.

Aztán valahogy megszerveződött az új élet. Lazultak az otthoni szabályok – Vera erős keze nem fogta már a gyerekeket –, de az űr mellett felszabadulás is volt ez. Persze az alapvető dolgok változatlanok maradtak, az edzések, reggel és délután, a versenyek, a hajtás és a spórolás. Négy gyerek ellátása, egy szétesőben lévő vállalkozás fenntartása és az egyedüllét keserű pillanatai – Tomi mégis mosolyog. Bízik. A gyerekeiben, akikből profi sportolók lehetnek, de ha nem, az se baj, addig csinálják a sportot, mondja, amíg szeretik. Bízik magában, hogy csak megszilárdul alatta a megcsúszott talaj, hiszen a legnehezebb időszakon talán már túl is vannak. Nem bánja már, hogy így történt – túl sokáig csapta be magát, túl sok mindent nyelt a rossz kapcsolatban, és túl kevés volt az ereje a váltáshoz. Hát az élet megtette helyette. De bízik abban is, hogy még megleli a párját. Az igazit.