Az amerikai David Hackenberg kamaszkora óta améhészetnek él: egy nagyléptékű vállalkozást működtet. Fiával együtt teherautón szállítja a méheket mindig éppen oda, ahol beporzásra vár a termény. A cél lehet Pennsylvania államban egy virágzó almaültetvény vagy Maine államban egy nagy áfonyaföld. Amikor az ültetvény levirágzott, Hackenberg összeszedi a kaptárokat, és viszi őket a következő célponthoz.

2006 októberében nagy meglepetés érte, amikor egy floridai helyszínen négyszáz kaptárt akart összeszedni és teherautóra tenni. Úgy járt el, ahogy mindig: felvette a védőöltözéket, és elkezdte az első néhány kaptárt füstölni. (A fafüst hatására a méhek könnyebben kezelhetők lesznek.) De feltűnt neki a csend, így lerántotta az egyik kaptárról a tetőt, majd még néhányról. Mindegyik üres volt. Sehol egy méh. Amint alaposabban megnézte a kaptárokat, még inkább meglepődött. Akeretek tele voltak mézzel, és ott voltak bennük a fiatal lárvák – holott a méhek normális körülmények között nem hagynák magukra az utódaikat.

De hát hova lettek?
Hackenberg nem talált a kaptárokban halott méheket. Körülöttük sem, pedig négykézlábra is ereszkedett, úgy keresgélt. Minden jel arra mutatott, hogy adolgozó méhek kirepültek, és nem tértek vissza. (Ami nagyon furcsa, mert a méhek híresek arról, hogy nagy távolságokról is hazatalálnak, és még társaiknak is elmagyarázzák, merre jártak.) Hackenberg végigjárta anégyszáz kaptárt, és négy kivételével mindegyiket üresen találta. Florida-szerte máshol is hagyott méheket, és azok is hasonló arányban elpusztultak.
Értesített más méhészeket, felhívott egyetemi kutatókat, telefonált a mezőgazdasági minisztériumba. Akinek csak tudta, elmondta a különös dolgot. Egy idő után már őt kezdték hívni. Méhésztársak jelentették, hogy ők is hasonlóan jártak. Híre ment a dolognak, Hillary Clinton is érdeklődni kezdett. „Hirtelen szakértője lettem valaminek, amiről azt sem tudtam, micsoda” – mondta Hackenberg a New Yorker magazinnak adott nyilatkozatában.
A következő hetekben a jelenség nagyobb méreteket öltött, szinte egész Amerikára kiterjedt. Megbolydult amédia, és a tudósok is rávetették magukat akérdésre. A méhek eltűnését „kolónia-összeomlás rendellenesség” (CCD, colony collapse disorder) néven kezdték emlegetni. Azújságokban főcímeken lehetett olvasni arról, hogy ha eltűnnek a méhek, és nem végzik el abeporzást, veszélybe kerülhet a termés. Ez akilátás nyugtalanítóan hangzott, hiszen a modern mezőgazdaság nagyban támaszkodik a házi méh segítségére. Anagy ültetvényeken, ahol sok hektáron ugyanaz anövény terem, nem akadna elég vadméh és egyéb beporzó, hogy elvégezze a feladatot.
A jelenség okairól elkezdődött a találgatás. Felröppent ahír, hogy a mobiltelefonok zavarják meg a méhek navigációs rendszerét. Tudományos körökben ezt a feltételezést soha nem vették komolyan, csak legyintettek rá: ha ez így volna, abőbeszédű Hackenbergnek már régesrég nem volnának méhei.

Túldolgoztatott méhek
Az összeomlás felé tartó kolóniákat sok helyütt megfigyelték. Azavart viselkedésű méhekből mintákat vettek, és tetemüket laboratóriumokban vizsgálták. Azonnal látszott, hogy sokféle vírus és betegség fertőzte meg őket: szinte minden ismert méhbetegség egyszerre, és néhány ismeretlen is. Mintha az immunrendszerük mondta volna fel a szolgálatot, védtelenül hagyva őket minden támadással szemben. Hogy ez miért történhetett? A méhek talán már eleve legyengült állapotban voltak. A folytonos utaztatás nyilván stresszel jár. (Az amerikai méhészek olykor óriási távolságokra is elmennek a teherautóikkal: bevételük nem annyira a mézből származik, mint inkább a beporzásért kapott összegekből.)

Az ültetvényeken a méhek csak egyfajta növénnyel találkoznak: mondjuk csak almát vagy csak sütőtököt kell beporozniuk. Nagy változatosságban tehát nincs részük, és emellett könnyen érintkezhetnek a mezőgazdaságban használt vegyszerekkel. (Ha a termelők betartják is a szabályokat, és addig nem permeteznek, amíg a méhek aföldjükön vannak, nyomokban azért maradhat kemikália a növényeken.) Ahol sok méh van egyszerre, a betegségek is könnyen terjednek: apró élősködők, bennük hordozott vírusok. Ráadásul a méheknek az egész évi pollengyűjtés után a telet kukoricaszirupon kell átvészelniük, mert amézet elveszik tőlük.
Könnyen elképzelhető, hogy a méhek általában gyengék, és ki vannak szolgáltatva a fertőzéseknek. A bajhoz elég lehetett egyetlen újfajta vírus, amellyel szemben az amúgy is kizsigerelt populáció már nem tudott hatékonyan védekezni. A Columbia Egyetem kutatói rá is mutattak egy „gyanúsítottra”, amellyel szinte minden vizsgált méh fertőzve volt. De hogy mi lehet az ok, és mi lehet a következmény? Amezőgazdasági minisztérium válságstábja élén álló Jeff Pettis általában óvatosan nyilatkozik. Szerinte a jelenség annyira összetett, hogy nem lehet egyetlen tényezővel, de még több tényező kombinációjával sem magyarázni. Ez olyan volna, mintha például arra próbálnánk rövid választ adni, hogy mi okozza a szegénységet.

A francia példa
Az idővel médiaszemélyiséggé vált Hackenberg viszont nem rejti véka alá a véleményét. A maga részéről arra jutott, hogy a bajt arovarirtó szerek egy csoportja okozza. A neonikotinoidok a rovarok idegrendszerét támadják meg. Hackenberg szerint az hat a méhekre, hogy nyomokban találkoznak a permetezőszerrel. Ha nem halnak is meg azonnal, a viselkedésük megzavarodik, és ez magyarázza, hogy nem találnak vissza a kaptárba. Az állandó mérgezés miatt gyengül le az immunrendszerük. A szert széles körben alkalmazzák, mert az emberre nem tartják ártalmasnak, csak a rovarokra hat idegméregként. Ami persze a méhek szempontjából kevésbé hangzik megnyugtatóan.
Franciaországban már okozott hasonló gondot – be is tiltották. A francia méhészek 1994-ben kezdték észlelni, hogy a kaptáraik üresen maradnak. Ajelenség miatt egy neonikotinoidot tartalmazó permetezőszert okoltak, amit nem sokkal korábban kezdtek alkalmazni a napraforgótáblákon. Évekig tartott a huzavona, míg végül a méhészek egy dühös párizsi tüntetéssel el nem érték, amit akartak: amezőgazdasági minisztérium 1999-től felfüggesztette aszer használatát.
A várt javulás mégsem jött el, améhek továbbra is pusztultak. Améhészek ezt azzal magyarázták, hogy a szer nyomokban még ott lehet a földben. Egy másik rovarirtó szert is okolni kezdtek, és egy újabb tüntetéssel elérték, hogy aminisztérium 2005-től annak használatát is megtiltotta. A méhpopuláció helyzetében ekkor javulás következett be, és a tendencia akövetkező évben is folytatódott. Agyártó cég azonban ezt az összefüggést nem ismerte el, és más kutatásokra hivatkozva továbbra is állította, hogy a szer kis mennyiségben nem ártalmas améhekre.
A francia példa lehetett volna tanulságos, de nem volt az. Az ottani eseményekkel nagyjából egy időben engedélyezték Amerikában a neonikotinoidok használatát. A mezőgazdasági vegyszerekre vonatkozó szabályozás 2004-ben még megengedőbb lett, és ettől kezdve nagyobb léptékben folyt a permetezés, új szerek jelentek meg. A méhészek szerint ez egyenesen vezetett améhek pusztulásához.

Megvan a magyarázat?
A vegyszerek hatását azért nehéz pontosan elemezni, mert nem feltétlenül akkor jelentkezik, amikor a méhek találkoznak vele. Mivel a kaptárban hosszan tárolják atáplálékot, talán csak később esznek a fertőzött mézből. Hackenberg atermesztőknek körlevelet küldött, amelyben arra kérte őket, hogy a méhek érdekében hagyjanak fel a szer használatával, próbálkozzanak más módszerekkel.
A kutatók erőfeszítése, hogy a jelenség teljes hátterét feltárják, sok új eredményre vezetett. Elkészült a házi méh teljes géntérképe – így most többet tudunk améhekről, mint korábban bármikor. Nagy-Britanniában a kutatók azt vizsgálták, hogy a változatosabb táplálkozás javítja-e a méhek ellenálló képességét, és arra emlékeztetnek, hogy a vegyes összetételű élő sövények nem csak jól mutatnak a tájban, a méhek számára is hasznosak.
A média azóta is érdeklődik a kérdés iránt: Amerikában tavaly egy másfél órás dokumentumfilm is megjelent amozikban. A téma foglalkoztatja a közvéleményt, mert nehezen magyarázható, nyugtalanító, éppen ezért érdekes. Rámutat arra, milyen sérülékeny anagyüzemi mezőgazdaság, elgondolkodtat ember és élővilág viszonyáról. Eszünkbe idéz olyan összefüggéseket, amelyekre ritkán gondolunk: minden harmadik falat, amit megeszünk, a méhek és egyéb beporzók tevékenységének köszönhető. Közvetve a hús is, hiszen az állatok is kapnak növényi tápot. Ha a környezetet úgy változtatjuk meg, hogy nem kedvez az apró röpködőknek, annak hatását mi is megérezhetjük.

Házunk táján
A kolónia-összeomláshoz hasonló jelenségek a magyar méhészek előtt sem ismeretlenek. Olykor bosszankodva tapasztalják, hogy a méheik száma titokzatosan megcsappan – és ilyenkor ők is a permetezőszereket okolják. Nálunk a nagyipari méhészet kevésbé jellemző, és már csak hazánk méretei miatt is biztos, hogy nem kell améheknek akkora távolságokra utazniuk.

A méz bizalmi termék
A magyar vásárló jellemzően piacon és/vagy közvetlenül a termelőtől vásárol mézet. A kiskereskedelemben kapható mézek iránti bizalmat hazánkban jelentősen megrendítették a mézhamisítási botrányok. Mint Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta, az egyesület tagjai már szabványüvegben, zárszalaggal lezárva is forgalomba hozhatják termékeiket. A 2009-ben bevezetett méhecskés OMME-logós szabványüveghez kizárólag termelők juthatnak hozzá – mézfeldolgozó cégek nem –, s abba csak magyar termelőtől származó minőségi méz kerülhet (eddig több mint egymillió üveget igényeltek a méhészek). Az üvegbe kerülő méz valódi minőségét azonban nem vizsgálják. A2008 óta használható, szintén OMME-logós zárszalagból csak mintegy 1000 darabot igényeltek améhészek – igaz, aki ezt használja, az vállalja, hogy az OMME szúrópróbaszerű laborvizsgálattal ellenőrzi, természetes termelői magyar méz van-e az üvegben. Ha pedig „megkülönböztetett minőségű méz” feliratot látunk egy mézesüvegen, az azt jelenti, hogy előállítója betartja amagyar élelmiszerkönyv tavaly decemberben megjelent 2-100 számú irányelvét – legalábbis saját bevallása szerint. Améz tehát bizalmi termék: ahogy Bross Péter is javasolja, érdemes továbbra is piacon, termelőtől, illetve a boltokban kaphatók közül a szabványüveges-zárszalagos (akár megkülönböztetett minőségű) változatot beszerezni.

Szöveg: Olchváry Dorottya, fotó: Europress
Ez a cikk először az Éva magazin egy régebbi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.