„Reggel, egy szertartás keretében a saját magunk gyártotta, díszes kapun lépünk át a mesénkbe, majd alkonyatkor ugyanezen az időkapun térünk vissza a való világba. Ilyenkor szinte tapintható a mágia, szólnak adobok, száll az ének, egytől egyik átvarázsolódunk, szinte eggyé válunk jelmezes, ékszeres, fegyveres karakterünkkel” – meséli lelkesen Gyimesi Zsuzsanna, a tábor alapító tagja.

Mátyás király nyomdokán
2003-ban született az ötlet, hogy az akkor még hat családból álló baráti kör megszervezze saját táborát. Tapasztalat volt bőven, még a nomád Süni táborok időszakából. Atársaság tagjai nemcsak itt táboroztattak: az anyukák közül többen is középiskolai tanárok, ők korábban saját osztályaiknak is szerveztek tematikus táborokat.
Most a saját gyerekeiknek akartak olyan élményt adni, amelyre évek távlatából is élénken emlékeznek majd. Atábor színhelyéül a Börzsöny hegységben fekvő, festői Királyházát választották, ahol az erdőben, a táborhelytől alig 500 méterre forrás csörgedez. Idén a tíz családra bővült társaság immár hetedik éve sátoroz együtt – ott, ahol egykor szívesen vadászott Mátyás király és Beatrix királyné is.

Minden évben más bőrbe bújnak
„Először mindig azt kell kitalálnunk, hogy mi legyen amese, azaz a tábor gerincét adó történet. A színes táborban a színek uralkodtak. Minden napnak volt egy kiválasztott tónusa: aznap olyan ruhákban jártunk, olyan lufik lengedeztek a sátrakon, a gyerekek arca arra az árnyalatra volt mázolva, még az ételeket is igyekeztünk abban a színben főzni” – folytatja Zsuzsanna, aki végzettsége szerint francia-orosz szakos tanár.
A bronzkori táborban saját kézzel alkotott ruhákban jártak-keltek a mese idején, a „kapun túl”. A ruhákat rézlemezkék, gyöngyök, drótból tekert díszek ékesítették. „Csináltunk fülbevalót, nyakéket drótból, gyöngyből, a fiúk késtartót varrtak bőrből, és szigorú felügyelet alatt mindenki elkezdhette faragni a saját vándorbotját. A legemlékezetesebb nap a forgószínpados volt, amikor négy helyszínre bandukoltunk el négy csoportban: volt régészeti ásatás előre elásott bronztárgyacskák meg-keresése végett, jóslás jósnő anyukákkal az erdő sűrűjében, gyógyítás gyógynövényekkel és saját készítésű olajokkal, valamint temetési szertartás miniatűr halomsír segítségével (addigra már állt a kicsi, agyagból épített bronz-kori falumakettünk a patak felé vezető lejtőn).”

Lovagok és indiánok
„Az én kedvencem a 2007-es lovagi tábor volt, amikor minden család saját címert készített, mindenki választott magának egy lovagkori nevet, és pompás jelmezeket varrtunk. Esténként meseelőadásokkal szórakoztattuk egymást a nagy diófa alatt, a táborzáró lovagi tornát pedig a közeli Nógrád középkori várfalai között rendeztük meg. Idén, 2010-ben viszont közkívánatra újra indián-tábor lesz” – árulja el Gyimesi Zsuzsanna.
A gyerekeknek az első indiántábor annyira tetszett, hogy újra akarják élni az egészet. A gyöngyözés, a faragás és persze legfőképp a törzsi háború, azaz a „számháború indián módra” hatalmas sikert aratott. Azóta is szinte minden alkalommal kuncogásba fullad az élmények felidézése. Nem lehet elégszer meghallgatni a hadi ösvényre lépés igaz történetét, amikor jelekkel a fejükön, harci díszben, hangtalanul lopakodott a két ellenséges törzs egymás felé, és két visszatartott lélegzet között csak remélni merték a szülők, hogy az előre megrajzolt térkép alapján össze is fognak találkozni. Nemcsak a gyerekek és a felnőttek festették ki magukat a harchoz méltóan, hanem még a tábor kutyáját, Dalmit is vörösre mázolták.

Gyakorlati kérdések
„Minden a szervezésen áll vagy bukik. Ez főként az első táborokra volt igaz, de még tavaly is volt mit tanulni” – mesél tovább Zsuzsa. Januártól a szülők havonta összegyűlnek, hogy kitalálják, majd részletről részletre pontosítsák a következő tábort.
A kerettörténethez igazodik az egész program, melynek menetéért és lebonyolításáért az adott nap két „napfelelős” felnőttje felel. Mindennap két „konyhafelelős” felnőtt biztosítja, hogy idejében az asztalra kerüljön areggeli, hogy ebédre a tűz felett rotyogjon a pörkölt, hogy legyen uzsonna és anap végére vacsora is. Emellett létezik még napi „árnyékszékfelelős” is, aki esténként klórmészt löttyint a latrinába, lemossa az ülőkét fertőtlenítővel, és gondoskodik róla, hogy mindig legyen vécépapír, a kézmosóban víz, mellette kéztörlő.
A szoros napirendhez mindenkinek egyformán alkalmazkodnia kell, különben minden szétcsúszna. Reggel nyolc órakor van az ébresztő, majd areggeli, kilenc órától indulnak a programok. Az összes étkezés közös, és a gyerekeket is bevonják a napi teendőkbe, így a vízhordásból is kiveszik arészüket.
„Fejenként napi négy liter forrásvizet számolunk, ennyi elég a főzéshez, mosogatáshoz. Persze a gyerekek növekedésével ez folyamatosan változik, hiszen egy hároméves vagy egy kamasz fogyasztása nem ugyanaz. Együtt járunk le a forráshoz vizet hordani: a hat-nyolc évesek másfél-két litert bírnak el, a kisebbek félliteres kulacsban hozzák a vizet. Tisztálkodásra apatak vizét használjuk. Háromnaponta Diósjenőre járunk le vásárolni, amikor is több tíz kilogrammnyi élelmiszert hurcolunk a táborhelyre. Ezt általában – ahogyan a táborba érkezés és a táborelhagyás logisztikáját is – az apák szervezik. Az ő lelkesedésük nélkül nem lenne teljes a nyaralás” – mondja Gyimesi Zsuzsanna.

A tábor mindenkié
„Minden tábort követően megbeszéljük a tapasztalatokat, összeírjuk atanulságokat, mérleget vonunk. Mit is tanácsolhatnék a kezdő és haladó táborosoknak? Talán az egyik legfontosabb dolog, hogy senki ne akarja jobban magáénak érezni a tábort, mint a másik. Csak tegye a dolgát, és akkor minden a helyén lesz – összegzi Zsuzsanna. – A táborszervezésnek és a közös élményeknek óriási csoportkohéziós ereje van. A földön járunk, apatakvízben mosdunk, a forrásvizet isszuk és a tűzön főzünk. Mindenki ugyanazt és ugyanakkor eszi, kormos lábasból, szúnyogok és böglyök társaságában. Nincs nasi és nincs térerő. Tábortűznél melegedünk, énekelünk, s alvás közben a csillagos égtől csak egy sátorponyva választ el minket. Magunk vagyunk, rajtunk kívül csak az erdő hangjai.”

Szöveg: Schütz Gabriella, Fotó: Kálmán Éva, Kálmán András, illusztráció: Profimedia.hu