Mozgás 45 év fölött - kezdd el te is!

Borítókép: Mozgás 45 év fölött - kezdd el te is!
Jó példát és ösztönzést kaphatunk azoktól, akiknek életében megingathatatlan helye van a sportnak. Jóga, túra vagy torna? Bármelyiket elkezdheted!

„A mozgás sok orvosságot pótol, de egyetlen orvosság se pótolja a mozgást” – ahogy szaladnak az évek, bizony jó lenne meghallani a régi mondást. Akik rátaláltak a maguk mozgásformájára, és nélküle már nem tudnának élni, hiszen egy-egy lelki mélyponton, betegségen is átsegítette őket.


Katalin nap mint nap jógázik

A gyógyító jóga
Van olyan elhivatott „mozgó”, akit felnőttkorában egy betegség kényszerített rá, hogy beépítse életébe arend-szeres testedzést. Így volt ez Katalinnal is. Fiatalon el sem tudta képzelni, hogy ne sportoljon valamit, kalandvágya, önnevelő hajlama még az extrém sportok irányába is elvitte. Tériszonyát például az ejtőernyőzés rejtelmeinek megismerésével szerette volna leküzdeni, ami 600 méter magasan bejött, ott ugyanis kitűnően érezte magát, ám másfél méterre a földtől továbbra is rosszul volt. Futni utált, viszont gerelyt hajított, egy rövid ideig evezett, íjászatban pedig országos bajnokságot nyert. A szabad tinédzserévek után afő-iskolai és pályakezdő évek alatt Ferdinandy Géza öt-tusa-bajnok legendásan kemény testnevelési óráira járt a margitszigeti uszodába, de aztán a munka mellett egyre kevesebb ideje maradt a mozgásra.
A harmincas évei elején aztán egy váratlan lumbágó keserítette az életét. Hiába járt orvosról orvosra, szed-te a fájdalomcsillapítókat, maguk a szakemberek is örök hűséget jósoltak a derékfájdalomnak. Sőt, egy-két év elteltével olyan rossz állapotba került agerince, hogy elkerülhetetlennek tűnt a műtét. Egy is-merőse akkor ajánlotta neki a jógát, amikor a beteg fiatal-asszony már bármit kipróbált volna, csak hogy ne kelljen afájdalommal küszködnie.
Ha jóga, hát legyen jóga. Egy általános iskola torna-termében volt élete első jógafoglalkozása: máig emlékszik Swami Maheshwarananda gurunak –aJóga amindennapi életben rendszer világhírű kidolgozójának – kezdő mondatára: „Relax your mind, relax your body!”
A kételyt, hogy vajon jót tesz-e magának azzal, ha végigcsinálja a másfél órát, elhessegette, végtére egy igazi indiai mester csak tudja, mi a jó. És tényleg jó volt, mintha csökkent volna a fájdalom, jólestek agyakorlatok, könnyebb lett utánuk a mozgás.
„Ez kell nekem, gondoltam. Kaptam a szervezőktől egy kis füzetecskét, tele gyakorlatokkal, és azt kérték, 40 napon át mindennap 20 percig végezzem agyakorlatokat. Így is lett, egyre lelkesebben jógáztam, mert egyre jobban éreztem magam. Képes voltam hajnali ..ötkor felkelni, hogy amíg alusznak a gyerekek, nyugodtan elmerülhessek a mozgás örömében. Hamarosan sokkal jobban éreztem magam, lassan alább-hagyott akínzó fájdalom. Tünetmentes lettem, megúsztam egy gerincműtétet.”
Ahogy gyógyult Katalin, úgy vált családja minden-napjainak is részévé a jóga. A gyerekek és a férje többször elkísérték egy-egy jógatáborba, és az indiai ételek is bekerültek a család menüjébe. Hihetetlen, de Katalin már közel harminc éve jógázik. Nap mint nap. Amikor arról faggatom, hogy van lelkiereje a töretlen rendszerességre, csodálkozva kérdez vissza: „Miért ne csinálnám? Hiszen csak magamnak segítek. És amíg csak mozogni bírok, jógázni is fogok.”


Éva új szenvedélye a természetjárás

A túrázás szépsége
Éva, aki hamarosan betölti az ötvenet, sokat köszönhet a mozgásnak. Hogy mostanában mennyire sokat, azt mi sem árulja el jobban, mint ragyogó mosolya és boldogan csillogó szeme.
„A mozgás mindig fontos volt az életemben, bár versenyszerűen soha nem sportoltam. Gyerekkorom torna--óráira, a kidobósokra, a közös játékokra ma is szívesen emlékszem, mint ahogy felejthetetlenek aváros-ligeti mű-jég-pályán töltött téli délutánok is. AMűszaki Egyetem hallgatójaként többedmagammal szerettem bele a tollaslabdázásba, évekig jártunk össze, rend-szeresen játszottunk meccseket avárosligeti tollas-labda-pályákon. Aztán a biciklizés örömét is hosszú éve-ken át élveztük a barátaimmal, minden nyáron hosszú túrákat szerveztünk az ország különböző részein. Ennek a gyerekeink megszületése vetett véget, de én mindig olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a munkahelyeimen, ha más nem is, női kondicionáló tor-na mindig volt, így általában heti két alkalommal meg--mozgathattam magam. Így volt ez egészen nyárig, amikor szenvedélyes túrázó lettem. Az utóbbi hónapokban nem volt olyan hétvége, hogy ne kerekedtem volna fel egy 10, 20 vagy akár 30kilo-méteres távra.”
Amikor arról faggatom Évát, minek köszönheti atúrázás örömét, mosolyogva folytatja. „Tulajdonképpen szomorú történet, bár visszatekintve mindenképpen kedvező az, ami történt velem. A válásom óta – ez több mint tíz éve történt – egyedül nevelem ama már húsz-éves fiamat, az elmúlt években tulajdonképpen neki szenteltem minden időmet. De egészen váratlanul beleszerettem egy volt évfolyam-társamba. Abeteljesületlen érzelem, a szerelmi csalódás óriási űrt hagyott bennem, olyan hiányt, amit muszáj volt valamivel betöltenem. Az egyik közeli kolléganőm lelkes túrázó, és már régóta unszolt, hogy tartsak vele. Hát ekkor eljött az idő, hogy én is neki-vágjak a kilométereknek. Az első, Vadrózsa elnevezésű, mátraaljai teljesítménytúránk ráadásul igen hosszú, 30 kilométeres út volt, több mint 8 órát gyalogoltunk, hihetetlenül elfáradtam. De este úgy zuhantam álomba, hogy elkerültek a nyomasztó, fájó gondolatok, és végre jól aludtam. Tudtam, hogy erre van szükségem.”
Éva valósággal megszállottja lett a természetjárásnak, és amikor az egyik hétvégén a kolléganője nem tudott elmenni, úgy gondolta, önállóan is nekivág. Az interneten kiváló honlapokat talált, regisztrált, és már elsőre egy kétnapos börzsönyi barangolásra indult, egyedül. Illetve nem egyedül, hiszen azonnal barátokra, remek túratársakra bukkant.
„Ahogy egyre jobban megismertem a természetjáró honlapokat, a lehetőségeket, úgy hozott össze atúrázás nagyszerű emberekkel. Egy-egy ilyen kirándulás alatt nagyon jól lehet ismerkedni olyanokkal, akik ugyanúgy szeretik a természetet, vigyáznak rá, és lélekben egy kicsit hasonlítanak egymásra. Nem feltétlenül együtt tesszük meg az egész távot, hol jobban, hol kevésbé leszakadozunk egymástól, így minden alkalommal megélhetem azt a csodálatos élményt, amikor a magányomban szinte eggyé válhatok a természettel. A legjobban patakok, zúgók mentén szeretek menni, hallgatni a folyamatos csobogást és a madarak dalát, az erdő csendjét.”
Éva augusztus óta közel 700 kilométert tett meg, és körülbelül 12 ezer méternyi szintkülönbséget küzdött le. Kijárta magából a bánatot. Amikor találkoztam vele, előző vasárnapi pilisi túrájáról mesélt, de már tervezte a következő hétvégi vértesi utat. Akolléga-nőjén kívül egy új útitárssal: az új szerelmével. Mert ahogy a természet begyógyította a lelkét, a szerelem újra rátalált.


Katit testileg lelkileg formában tartja a torna

A fiatalító torna
Kati, bár elmúlt 50 éves, ha teheti, a hét minden napján eljár arra a művészi tornára, amelyet majd’ harminc éve, a kislánya balettórája jó-voltából fedezett fel.
„Mindig mozogtam, tornásztam, talán már háromévesen beírattak engem is gyerek-tornára. Aztán serdülőkoromban öt évig vívtam, és bár szerettem, aversenyek hangulata, izgalma hidegen hagyott. De utána sem szakítottam amozgással: ha más lehetőségem nem volt, hát otthon végeztem rendszeresen agyakor-latokat. Így volt ez akkor is, amikor megszülettek a gyerekeim.
Aztán amikor már akkorácskák lettek, hogy elvihettem őket különórára, abudai tánciskolában figyeltem fel anői kondicionáló tornára. Fogalmam sem volt, hogy mire jelentkezem. Az órákat tartó két idős hölgy közül a fiatalabbikhoz kerültem, nála is az erősebb csoportba. A foglalkozás – nehézsége ellenére – már első alkalommal magával ragadott. Azóta persze rengeteget olvastam, hallottam a Berczik Sári néni és tanítványa, Klári néni diktálta feladatokról – és főleg gyakoroltam őket.”
Berczik Sára neve fogalom, de aszerencsés kivételezetteken kívül, akik még járhattak hozzá (és akik nem győzik dicsérni női tornáját), kevesen tudják, mit is takar valójában a módszere: ő volt aki-dolgozója, hazai úttörője a mozdulat-művészeti képzésnek. Ez a tudományos ismereteken alapuló gyakorlat-rendszer – melynek szerves része a mozdulatokat kísérő zene – rendkívül harmonikusan dolgozza ki a női izomzatot, és segít az egészség, a fiatalosság hosszú távú megőrzésében.
„Több mint tíz évig jártam Klári nénihez, aki Berczik Sára-tanítvány volt, s amikor megbetegedett, sikerült bekerülnöm Sári néni óráira. Ekkor ő már túl volt akilencvenen, gyakran hoztuk-vittük autóval az órákra, de kitűnő szellemi egészség-nek örvendett, és az órái fantasztikusak, átgondoltak, felépítettek, céltudatosak voltak. Ráadásul soha nem tartott két egyforma foglalkozást.”
Berczik Sára tanítványai közül többen választották hivatásuknak a mozgást, vagy használták munkájuk során amozgás gyógyító erejét. Ilyen tanítvány többek között Dévény Anna gyógytornász, művészitorna-szakedző, aDévény mozgás-rehabilitációs módszer kidolgozója.
Acsodálatos tanárnő halála után tanítványai – többek között Tass Olga és Ducza Anikó tornászbajnok-mester-edzők – viszik tovább a speciális mozgás-anyagot, amelynek páratlan jelentősége abban is áll, hogy egyformán való amatőr és hivatásos sportolóknak, táncművészeknek, valamint azoknak, akik csupán esztétikus módot keresnek testük formálásához. Kati most az ő óráikra jár. „Amikor kijövök egy-egy tornaóráról, mint-ha kicseréltek volna, szinte két-három centivel magasabb vagyok.
Amozgás jótékony hatását érzem atartásomon, a tudatosabb testképemen, ajobb közérzetemen. Remekül karban-tart, soha nem kellett fogyó-kúráznom, nincsenek reumatikus panaszaim, arról nem beszélve, hogy ezek az órák egy-egy lelki mélyponton is túllendítenek. Az élő zongorazene és a torna átsegített már nehéz időszakokon.
Nekem ez jelenti a tökéletes kikapcsolódást: minden alkalom folyamatos fejlődéssel és amozdulatok egyre harmonikusabb végre-hajtásának örömével ajándékoz meg.” ı

2010. március, Éva Magazin, szöveg: F.Nagy Ágnes, fotó: Emmer László, Továbbközlés a kiadó írásos engedélyével lehetséges