Oviban angyal, otthon kisördög. Vagy fordítva....

Borítókép: Oviban angyal, otthon kisördög. Vagy fordítva....
A hatéves Matyi szeret óvodába járni, az óvónők nem győzik dicsérni, de amint hazaér, tombolni kezd. Niki épp a fordítottja: otthon békés, nyugodt, az óvodában viszont kilóg a sorból, sok rá a panasz. E két ellentétes viselkedésről beszélgettünk Bárdos Katalin gyermekpszichológussal.

Sokszor nincs semmi látható ok, a szülő nem is érti, hogyan lehet a gyereke ennyire kétféle. Csak látszólag nincs ok. Valójában az óvodai környezet (sőt, már a bölcsődei is) egészen más, mint a családi. Otthon a szülői figyelem 100 százalékos, az óvodában egy óvónőre (ideális esetben) 10–20 gyerek jut: ebben a közegben kell a gyereknek megtanulnia a létezést. Ez nem is olyan egyszerű. A leggyakoribb tünet, hogy hangosabban kezd otthon beszélni, a nagy óvodai hangzavarban ugyanis csak akkor tud érvényesülni, ha kiereszti a hangját, és a hangerőből otthon sem vesz vissza.

A kétféle viselkedésnek ugyanaz a gyökere?
Lényegében ugyanaz, de azért minden eset más és más. Aki az óvodában agresszív, az talán így akarja magára irányítani a figyelmet, mert még nincsenek más eszközei. Aki otthon szélsőséges, annak valószínűleg nagy erőfeszítésébe kerül az óvodai alkalmazkodás, és amikor a teher lekerül a vál-láról, kitör belőle a visszafojtott feszültség, valósággal fel-szabadul.

Ez arra utal, hogy rosszul érzi magát az oviban?
Nem feltétlenül. Lehet, hogy magatartása átmeneti jelen-ség, és az alkalmazkodás szakasza után elmúlik. Az is lehet, hogy a gyerek még éretlen a közösségi életre. Időt kell kapnia, hogy megszokja új helyzetét a közösségben, megbarátkozzon az ismeretlen gyerekekkel, felnőttekkel.

Segíthet az óvodaváltás?
Előfordul, hogy az új közeg egy csapásra mindent megold, de mielőtt nekivágnánk, fontoljuk meg alaposan, kérjünk tanácsot szakembertől, hiszen sok minden megbújhat az alkalmazkodási nehézség hátterében. Ha például a gyerek sokat betegeskedik, vagy ha visszaesik a fejlődésben (újra bepisil, selypít, dadog, éjszaka felsír stb.), akkor szükség lehet a pszichológusi segítségre.

Vegyük ki? Töltsön még otthon egy évet, fél évet?
Könnyű ilyet tanácsolni, de nem biztos, hogy könnyű meg is oldani, hiszen vannak egyéb fontos szempontok, például a munkahely, az anyagiak. Szakmai segítséggel, nevelési tanácsadó bevonásával fokozatosan javulhat a helyzet. Frusztráló tud lenni a szülőnek, amikor az óvónő panaszkodik a gyerek viselkedésére. De nemcsak neki, hiszen a „bajkeverőt” kétszer vonják felelősségre: egyszer az oviban, egyszer otthon. Ami az óvodában történik, azt az óvónőnek akkor és ott meg kell oldania (nem büntetéssel!). Egy délelőtti történést nem lehet délután rendezni. Persze az óvónő nem mindenható, nem tudhat ő sem az összes apró mozzanatról, ami a babasarokban, a kuckóban zajlik (ne gondoljunk rémes dolgokra), de a szülőnek sem kell a gyerek minden egyes pillanatát ismernie. Persze fontos – problémás esetekben egyenesen elengedhetetlen –, hogy legyen együttműködés az óvónő és a szülő között. A bevezetőben említett

Matyi szinte ön- és közveszélyes őrjöngéseket csap otthon. Ezt hogyan lehet kezelni?
Semmiképpen sem büntetéssel. Igyekezni kell csírájában elfojtani az őrjöngést, amíg a gyerek nem kerül örvénybe. Próbáljuk meg úgy kiemelni a rossz helyzetből, hogy ne a „rosszat” tiltsuk, hanem a „jót” erősítsük. Ajánljunk fel neki valami pozitív tennivalót: gyere, csináljunk ezt vagy azt, főzzük meg a vacsorát, mossuk le az autót, fussunk egy kört a ház körül. Tegyünk együtt valami kedvére valót.

Szöveg: Betlen Katalin, Fotó: Europress. Éva magazin 2009. május. Minden jog fenntartva