10 tipp arra, hogyan bókolj bántás nélkül

Borítókép: 10 tipp arra, hogyan bókolj bántás nélkül Forrás: Getty images
Dicsérj, de ne nagyon. Kritizálj, de ne bántón. Kérdezz, de ne illetlenül. Figyelj, de ne bámulj. Én személy szerint nagyon jó dolognak tartom, hogy érzékenyedik a társadalmunk, legalábbis az én mikrokörnyezetem biztosan, ugyanakkor már többször felmerült bennem a kérdés, hogy vajon lassan semmit nem illik mondani, dicsérni és kérdezni?

Több helyen, cikkben és posztokban van szó az asszertív kommunikációról, annak fontosságáról és művelésének gyakorlati tudnivalójáról. Azonban keveset lehet olvasni arról, hogy hogyan és miként lehet úgy dicsérni, hogy ne legyen az esetleg bántó a másik számára. Akármilyen jó szándékkal is dicsérünk meg valakit azért, mert lefogyott, vagy, mert épp, hogy végre felszedett magára egy kis súlyt, számos esetben eshet neki rosszul a mi mondatunk. Ugyanakkor olyan jó néha a másik tudtára adni azt, hogy látjuk a személyét, büszkék vagyunk rá és szeretnénk pozitívan megerősíteni létezést.

Szerintem az első legfontosabb tétel az az, hogy egy másik ember testére nem teszünk megjegyzést, se jót se rosszat. Nem illik azt mondani, de csinos vagy fogytál? Mert lehet ezzel csak rossz érzést keltünk benne vagy akár értékét kilói számaiban fogja mérni. Persze egy jól irányzott “ De jól nézel ki!” vagy “ Nagyon jól áll ez a szín” szerintem igazán jól eső tud lenni, én igyekszem kerülni a súlyra, alakra vonatkozó megjegyzéseket, még ha azok pozitívak is.

Ez egyelőre bennem is egy folyamat és 33 évnyi szóhasználatot kell kikalapálnom az aktív használatból, de lassan szerintem sikerül úgy léteznem, hogy ne bántsak meg vele mást véletlenül sem. És itt azért fontosnak tartom azt is elmondani, hogy ha valaki olyat mond, ami nem esik jól, akkor viszont nagyon fontos jelezni azt. Mert így lehet fejlődni és alakulni. És ilyen helyzetekben is nagy segítségünkre lehet az asszertív kommuniákció.

Na de nézzünk néhány példát arra, hogy hogyan lehet úgy dicsérni, hogy ne fizikai megjelenésre adjunk bókot.

  1. Folyamatosan tudok újat tanulni Tőled.

  2. Csodálatosan bánsz másokkal.

  3. Nagyon jó hallgatóság vagy. Úgy érzem Te mindig meghallgatsz. Köszönöm.

  4. A magabiztosságod inspirál.

  5. Veled mindig jól érzem magam.

  6. Szeretem benned, hogy tudsz bocsánatot kérni.

  7. Szeretem azt, aki melletted vagyok.

  8. Megbízható vagy, ezért érzelmileg mindig biztonságban érzem magam Veled.

  9. Tisztelem azt, hogy kiállsz amellett, amiben hiszel.

  10. Szeretlek.

Engem világ életemben úgy neveltek, hogy mielőtt mondok vagy teszek valamit, gondoljak bele abba, hogy nekem hogy esne ez a másik oldalon. Szóval igyekszem mindig ennek fényében cselekedni, remélem itthon is bekúszik ez lassan a kultúránkba.

És egy bók Nektek: Köszönöm, hogy olvassátok a cikkeimet, mindig jól esik látni, ha tetszik valami, amit írok!

Nézegesd végig galériánkat, amiben 4 kommunikációs tippet írtunk össze a jobb szexuális élet érdekében, mert ott is fontos a kommunikáció: