10 dolog, amit mindenképp tegyél meg szülés előtt!

Borítókép: 10 dolog, amit mindenképp tegyél meg szülés előtt! Forrás: Getty Images
Én megtettem az ikreim, majd a harmadik gyermekem előtt is.

1. A babaholmik rendbe rakása, gyerekszoba befejezése

Azt hiszem, minden édesanya akkor nyugszik meg igazán, amikor a gyermeke érkezésére minden rendben várakozik már a babaszobában. A kisruhák kimosva, vasalva és válogatva sorakoznak a polcokon a szekrényben, a kiságy pedig megvetve várja a leendő lakóját. Ha valamit elfelejtettél volna beszerezni, akkor a szülés előtti utolsó hetekben még kényelmesen pótolhatod, de az sem baj, ha kimarad valami, hiszen a baba születésekor is beszerezheti majd az apuka, amíg ti a kórházban vagytok. Hidd el, örülni is fog neki, hogy hasznossá teheti magát miután részese volt, hogyan hoztad világra a gyermeketeket!

2. Kórházi táska bepakolása

Megoszlanak a vélemények a kórházi táska bepakolásának tökéletes időzítéséről, hiszen valakik babonából nem készítitik össsze hetekkel korábban a táskájukat, míg mások attól érzik magukat teljes biztonságban, ha már jó korán kéznél van a csomagjuk. Időzítsd úgy ennek a pakknak az összeállítását, ahogy neked a legnagyobb kényelmet és biztonságot nyújtja, illetve azt is érdemes figyelembe venned, ha mondjuk ikreket vársz, hogy ők szeretnek korábban beindulni a kiírt időpont előtt, így jó, ha ott várakozik a táskád kéznél indulásra készen.

Az interneten számos listát találsz arról, hogy mit érdemes bepakolnod a kórházi táskádba, ami eltérő lehet attól függően, hogy természetes módon vagy császárral szülsz.

Érdeklődj a kórházban, hogy mit kell vinned és beszélgethetsz más anyukákkal is, hogy ők mit pakoltak be a saját táskájukba.

3. Hivatalos ügyek elintézése

Itt az ideje, hogy lassan elintézd az utolsó teendőidet a munkahelyeden és lezárd a fontos feladataidat. A hivatalos papírok kitöltésének és leadásának, mint például a CSED, amit 28 nappal a baba várható érkezése előtt igényelhetsz szintén eljött az ideje, továbbá a szülésre is össze kell készítened pár hivatalos iratot a baba anyakönyvezéséhez, amit érdemes már a kórházi táskába bekészítened.

Írj listát a fontos tennivalókról, amelyeket még szülés előtt szeretnél elintézni, így biztosan nem felejtesz el semmit és nyugodtabban várhatod az utolsó napokat pihenéssel és kikapcsolódással töltve.

4. Fodrász és kozmetikus látogatás

Az utolsó hetekben, ha jól esik még bátran látogasd meg a fodrászodat vagy a kozmetikust, hiszen most jó darabig nem ezek lesznek a legfontosabb dolgok az életedben, ha megszületik a baba és minden bizonnyal sokat fog számítani testileg és lelkileg is ez a feltöltődés.

Kérj egy kényeztető arckezelést és a fodrászodtól is kérhetsz egy kis frizura frissítést, akár az “önjáró” anyuka hajat is megtalálhatjátok ilyenkor, amivel majd otthon is kényelmesen elboldogulsz a baba mellett.

5. Kismama fotózás

Ha eddig halogattad és nem voltál biztos benne, hogy szeretnél kismama fotózáson részt venni, most még van időd az utolsó trimeszterben néhány gyönyörű fotót készíttetni. Amennyiben bizonytalankodnál, akkor jusson eszedbe, hogy később nagyon is jó érzés lesz ezeket a fotókat visszanézegetni és nosztalgiázni, esetleg a leendő kistesó projekthez is kedvet adhatnak majd.

Sok kismama fotózást már komplett csomagként is kérhetsz, így nem kell otthon bajlódnod a sminkkel, hajjal vagy éppen a ruhák kiválasztásával. Végül egy nagyon jó lelki és önbizalom tunning is lehet egy ilyen fotózás, aminek a végén gyönyörű képeket kapsz!

6. Babaváró buli és babanapló

Ha álmodoztál róla, akkor itt az ideje megszervezni a babaváró bulit, ahol a barátnőiddel és a család női tagjaival még egy utolsó nagyot “bulizhattok” a baba megérkezése előtt. Nyugodtan élvezd ki ezen az eseményen, hogy te és a hamarosan megszülető kisbabád vagytok a középpontban és ez az esemény nem csak amiatt nagyon szuperek, mert az ajándéktasakokban ott lapulhatnak a babakelengye utolsó hasznos darabjai, hanem azért is, mert nagyon sokat segít a várakozás időszakában hangolódni és még egy nagyot beszélgetni és jól érezni magadat a barátnőiddel mielőtt megszületik a baba, hiszen utána jó darabig nem biztos, hogy lesz alkalmad kimozdulni.

Ha viszont kicsit csendesebb és nyugisabb várakozásra vágysz, akkor érdemes befejezned az utolsó lapokat a babanaplódban, beragasztgatnod a képeket a várandósságod utolsó időszakáról és feljegyezni a fontos emlékeket erről a csodás időszakról.

7. Terv a kórházi napok után

Talán ritkán merül fel a téma, pedig hasonlóan fontos lehet átbeszélnetek, akárcsak a gyermeknevelési kérdéseket vagy a szülési tervet, hogy mi fog történni a kórházi napok után. Beszéljétek át a pároddal majd a családdal, hogy mikorra szeretnétek időzíteni az első baba látogatásokat, hogy kik mehetnek be hozzátok a kórházba és hogyan szeretnétek fogadni a közeli családtagokat majd a barátokat. Talán nem annyira tűnik fontosnak, de amikor hazaértek a kórházból, minden újdonság lesz, talán fáradtak is lesztek és elsősorban nektek friss családnak kell összeszoknotok, így ebben jó, ha előre felkészültök ezekre a dolgokra, hogy ne legyen senkinek se kellemetlen ez az időszak.

A másik fontos dolog, amit érdemes átgondolnod, hogyan fogsz tudni minél hamarabb regenerálódni, mik lesznek azok a dolgok, amelyek szülés után segítségedre lehetnek, főleg, ha császárral hoztad világra a gyermekedet. Kik lesznek azok, akikre ebben az időszakban számíthatsz és miben fognak tudni neked segíteni?

8. Randi kettesben

Próbáljatok még egy kis időt eltölteni együtt még szülés előtt – ami persze kistesó érkezése esetében kicsit nehezebben megoldható -, de egy közös összebújás a kanapén vagy egy randi kettesben nagyon sokat számíthat a baba érkezése előtt.

Annyi minden fog történni veletek, ha megérkezik az új családtag, hogy az első időszakban nem sok időtök fog jutni egymásra, így egy a hangolódás nagyon fontos alapja lehet a fárasztóbb időszak átvészelésének, míg újra jut időtök egymásra.

9. Kórház látogatás és utolsó vizsgálatok

A végső finishbe érve már csak a heti ctg-k és utolsó vérvételek várnak rád, ami egy fárasztó, de nagyon izgalmas időszak. Ilyenkor lehet alkalmad esetleg bekukkantani a szülőszobára és megnézni azokat a szobákat, ahol a szülés után lábadozni és pihenni fogsz. Bátran írd össze a kérdéseidet és tedd fel őket az orvosodnak vagy szülésznődnek, így nem csak a kórházi protokollal kerülhetsz teljesen képbe, de nyugodtan sétálhatsz majd be a szülésed napján, hiszen minden fontos információ birtokában leszel, ami megnyugatató lehet életed egyik legnagyobb eseményénél.

10. Pihenés és relaxálás

Talán a legfontosabb dolog, hogy az utolsó hetekben és napokban próbálj meg lelassítani és pihenni, lelkileg is készülni a nagy találkozásra.

Ezekben a napokban már ne rohanj és agyalj azon, hogy mennyi mindent kellene még elintézned és megcsinálnod, hiszen ha eddig nem tetted nagy valószínűséggel megvárnak ezek a teendők. Figyelj magadra és a baba jelzéseire, készülődj testben és lélekben a találkozásra, hiszen hamarosan véget ér a 9 hónapnyi várakozás és elérkezik a találkozás ideje!

Megvagy mindennel? Akkor jöhet a szülés! Íme néhány gyönyörű kép a nagy pillanatról!