5 dolog a Jóbarátokban, ami csak a felnőtteknek tűnik fel

Jóbarátok, sorozat, televízió Forrás: Getty Images
Miből tudták fenntartani menő, manhattani lakásaikat a szereplők? Mikor volt idejük dolgozni is, hiszen folyton egymással lógtak? Hová tűnt Ross kisfia az évek során? Néhány azokból a kérdésekből, amiket annak idején, kamasz fejjel biztosan nem tettél föl magadnak a sorozatot bámulva. Persze a lényegen mindez utólag sem változtat.

Te is imádtad a kilencvenes, kétezres évek kultikus tv-sorozatát, a Jóbarátokat? A hasadat fogva nevettél az azóta már szállóigévé elhíresült poénokon, izgultál, ki kibe szeret be és ki-, és hétről hétre tűkön ülve vártad a folytatást? Fogadjunk, hogy kamaszként viszont te is lazán átsiklottál olyan dolgokon, amikre felnőttként viszont már lehet, kicsit rácsodálkozol.

Például arra, hogyan lakhattak a sorozat szereplői menő, manhattani lakásokban úgy, hogy dolgozni például alig láttuk őket? Vagy mondjuk arra, hová tűnt el egyszer csak Ross kisfia?

A sorozat, ami egy egész generációra volt nagy hatással; 6 barát, Chandler, Phoebe, Ross, Monica, Joey és Rachel mindennapjait mutatta be, hétről hétre a képernyők elé szegezve gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Bár 2004-ben befejeződött, a történet úgy tűnik, nagyon is kiállta az idők próbáját és a Netflixnek hála, a következő generáció is megismerheti a hatosfogat szövevényes sztoriját. Nekünk pedig itt a lehetőség, hogy felnőttként újra nézzük a sorozatot.

Kérdés, vajon ugyanolyan felhőtlenül fogunk szórakozni? Tényleg olyan szuper, mint amilyennek annak idején, tiniként láttuk? Naná! Viszont feltűnhet benne jó pár olyan dolog, amiket akkor biztosan észre sem vettél. Mindez persze a lényegen utólag sem változtat; miszerint a Jóbarátok a világ egyik legnépszerűbb tévésorozata; s az sem véletlen, hogy a tíz évadot megélt sitcom epizódjait a befejezése óta is milliók nézik újra és újra.

5 dolog, amit "érett" fejjel furának találhatsz a Jóbarátokban