Morvai Noémi: „A Virtuózok zsűrijétől csak tanulni lehet”

Morvai Noémi: „A Virtuózok zsűrijétől csak tanulni lehet”

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Morvai Noémit idén először láthatják a Duna Televízió nézői a Virtuózok műsorvezetőjeként, ahol Bősze Ádámmal hétről-hétre klasszikus zenei tehetségeket köszöntenek. Az első adások felvételei után eddigi tapasztalatairól kérdeztük.

Túl vagytok már három adáson, és mind a három korcsoport selejtezőjén. Milyen volt az adások hangulata? Ha jól tudom ez volt az első közös munkátok Bősze Ádámmal. Erre számítottál?

Fantasztikus élmény volt számomra az összes eddigi felvétel! Szerettem az egész műsort, úgy, ahogy van. Elképesztő, hogy milyen sok tehetséges gyermek, fiatal van, és rendkívüli élmény találkozni velük. Egy kicsi feszültséget, vagy még inkább feszélyezettséget éreztem a versenyzőkön, de természetesen egy idegen közegben kamerák, fények és rengeteg ember előtt ez természetes. Ádámmal valóban most dolgozunk először együtt, és én a magam részéről elmondhatom, nagyon élvezem a közös munkát.

Korábban nyilatkoztad, hogy belevágtál az énektanulásba és fellépéseid is voltak. Jut még erre időd?

Valójában az éneklés gyermekkoromtól kezdve része az életemnek. Lételemem a zene. Jóllehet 16 évesen úgy döntöttem, abbahagyom az éneklést, most mégis nagy volt a kísértés az újrakezdésre. De nem tartott sokáig, mert rettenetes időszűkében vagyok. Heti 1-2 alkalommal 1-1 óra éneklés most olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. És igen, vannak Dankó rádiós felvételek, melyeken énekelek. (nevet)

A Fölszállott a páva műsorvezetőjeként dolgoztál már tehetséges fiatalokkal, szerinted miben más a Virtuózokban való munka?

Morvai Noémi: Nem gondolom, hogy nagyon különbözne: ugyanúgy magukat megmutatni, megmérettetni kívánó fiatalokkal találkozunk ebben a műsorban is. Hosszú évek munkája, annak gyümölcse az, amit majd látunk, hallunk a tévében. Ezek a fiatalok visszajelzést szeretnének arról, hol tartanak, tetszik-e a zsűrinek és a nézőknek az, amit ők nyújtani tudnak. A stúdió is „csak" egy színpad, igaz itt egyszerre sokkal több embert érnek el.

Fejlődésben levő művészek mutatják meg magukat egy egész országnak. Mennyire kell óvnia a zsűrinek a lelküket, amikor a produkcióikat értékelik?

Morvai Noémi: Természetesen óvni kell a lelküket, hiszen mindenki a szépre, a jóra szomjazik. Ráadásul én úgy gondolom, minden esetben, az élet minden területén - és mondom ezt édesanyaként is - intelligencia kérdése, ki miként tálalja a véleményét. Hiszen egy esetleges negatív kritikával önmagában még nincs semmi baj, fejlődni, tanulni lehet belőle. Márpedig a Virtuózok zsűrijétől csak tanulni lehet.

Mit tartasz a műsor legfőbb küldetésének?

Morvai Noémi: A Fölszállott a páva kapcsán elmondhattuk számtalanszor, hogy a műsor 5 éve alatt folyamatosan nőtt a népi kultúra iránt érdeklődők száma. Nagyon sok kisgyerek a műsor hatására kereste fel a helyi néptánccsoportot vagy vett a kezébe hangszert. Szerintem a Virtuózok esetében is ez lehet a műsor legnagyobb, leghasznosabb hozadéka, hogy a fiatalok felfedezik maguknak a klasszikus zenét, ami nem minden esetben komoly és biztosan nem unalmas. De ha csupán néhány kellemes órát szerzünk a nézőknek pár héten keresztül, már megérte.

Virtuózok – péntekenként 19.30-tól a Duna Televízió és az M5 műsorán

Kép
Út a negyedik pohár borig – lépésről lépésre

Negyedik pohár bor. Gyaníthatóan ezen cikk olvasói – sőt, gyakorlatilag a legtöbb huszonegyedik századi ember – eljutott már legalább egyszer a negyedik pohár borig, ha nem tovább. Nem csalás, nem ámítás, a viselkedésünk, hanghordozásunk, szokásaink, igényeink és még ezer apró részlet teljesen egészében átalakul a folyamat során. És nem mindig előnyösen. Lássuk hát pontosan, milyen lépcsőfokokat járunk végig, mire eljutunk a negyed pohár borig.

Édesburgonya-pirítós: az egészséges, gluténmentes finomság

Szereted a percek alatt elkészíthető reggeliket, vacsorákat és uzsonnákat, az egészséges könnyű fogásokat? Szeretnéd, ha a gyerek minél több zöldséget enne? Esetleg van gluténérzékeny családtagod? Akkor ezt az édesburgonya-pirítóst neked és a családodnak találták ki!

Napi horoszkóp szeptember 18.: a Kosok váratlanul kapnak lendületet, a Bikákat eltalálhatja Ámor nyila

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét üzentek!

Ilyen tortákkal ünnepelnek a világ különböző pontjain - 14 (esetenként meglepő) kép

Ha érdekel, hogy hogyan néznek ki a különböző nemzetek tortái, hogy kik és milyen alapanyagokból készítik, milyen ünnepekre szánják és hogyan díszítik fel ezeket az édességeket, akkor ezt az összeállítást érdemes megnézned!

18 dolog, amit csak akkor érthetsz, ha kísérőtanár vagy egy gimnáziumi osztálykiránduláson

Az biztos, hogy intenzív napokra számíthat, aki kísérőtanárkodásra adja a fejét egy végzős osztály kirándulásán.

Napi horoszkóp szeptember 17.: a Skorpiók előtt új lehetőség áll, a Bakok kimondhatják a végszót egy bizonyos ügyben

A hét első napján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Ajj de ciki! 10 sztár, aki kínos helyzetbe hozta a gyerekét ország-világ előtt

Minden ép ésszel bíró szülő tudja, hogy nem szabad elkísérnie a tizenéves gyerekét a randira, szájrapuszit adni neki a reflektorfényben vagy mindenfélét odakommentelni az Instagram-posztjaihoz. De a világsztárok között akad, aki nincs tisztában ezzel az alapszabállyal – vagy magasról nem érdekli.

Napi horoszkóp szeptember 16.: a Skorpiók harcolnak egy számukra fontos dologért, a Halak végre fel merik vállalni a véleményüket

A csillagok a hét utolsó napjára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Banános smoothie: a tápláló finomság

Az evamagazin.hu #mutiazuzsit iskolakezdő kihívássorozatát szeptember 14-én útjára indítottuk beharangozónkkal, most pedig szeretnénk megosztani veletek az első hét receptjét, a banános smoothie-t!

Az Éva bemutatja: #mutiazuzsit iskolakezdő kihívás

Ezennel útjára indítjuk #mutiazuzsit néven futó legújabb kihívásunkat, amelyben számtalan szuper recepttel, ötlettel és bevásárlólistával szeretnénk kedveskedni olvasóinknak 10 napon keresztül – akár anyukák, akár nem –, megkönnyítve ezzel pörgős hétköznapjaikat.

4 évig gyűjtögette az eldobható holmikat, majd lefotózta őket

Egy francia fotóművész, Antoine Repessé saját háztartásából csinált látványos fotóhelyszínt azáltal, hogy négy éven keresztül nem dobta ki a szemetet. Viszont kategorizálta a tárgyait, a vécépapír-gurigától a mosószeres flakonon át az újságokig.

#mutiazuzsit: Íme az első hét receptjei és bevásárlólistája!

Az evamagazin.hu #mutiazuzsit iskolakezdő kihívássorozatát szeptember 14-én útjára indítottuk beharangozónkkal, most pedig szeretnénk megosztani veled az első hét bevásárlólistáját és a recepteket!

Napi horoszkóp szeptember 14.: a Kosok zsúfolt napra számíthatnak, a Rákok elhagyják a komfortzónájukat

Csak mert péntek van, még nem muszáj megfeledkezned a horoszkópodról.

4 jel, ami arra utal(hat), hogy allergiás vagy az alkoholra

Ha furán érzed magad iszogatás után, émelyegsz, kipirosodsz vagy összevissza ver a szíved, az nem feltétlenül azért alakul ki, mert túlságosan felöntöttél a garatra, simán lehet, hogy alkoholallergiád van.

5 új sorozat, amire egész biztosan rágyógyulok idén ősszel

Közismert, hogy az őszi szezon a legalkalmasabb sorozatnézésre, ezért ilyenkor jönnek ki a legérdekesebb darabok. A mostaniak között elég erős a felhozatal, van köztük Jim Carrey-tragikomédia, egy több országban játszódó dráma, amelyben a Mad Men két szereplője és a Vészhelyzet Carter dokija együtt tér vissza, valamint megnézhetjük a Gossip Girlből ismert Leighton Meestert szinglianyuka-szerepben.

A Föld legnépszerűbb személyiségtesztjét egy anya–lánya páros találta fel

Azt hinnénk, hogy a Myers–Briggs személyiségtipológia mögött két nagy szakállú tudós bácsi húzódik meg, de nem: Myers az Isabel, Briggs pedig a Katharine keresztnevet viselte.

10 lakberendezési tipp aprócska konyhákba, hogy falbontás nélkül is nagyobbnak érezd a teret

Sajnos keveseknek adatik meg a szellős, tágas konyha lehetősége, így vagy örök bosszúságot okoz számukra aprócska helyiségük vagy megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőle – a legjobb tudásuk szerint.

Kövess minket

Rendkívüli előfizetési ajánlatunk: 10 lapszám több mint 40% kedvezménnyel most 6950 Ft helyett csak 3950 Ft + ajándék Éva Egészség!

Csak 3950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem