Kihagyhatatlanul vicces sorozatok, ha csak 20 perced van kikapcsolni

Borítókép: Kihagyhatatlanul vicces sorozatok, ha csak 20 perced van kikapcsolni
Állandóan versenyt futsz az idővel? Napi szinten annyi a teendőd, hogy örülsz, ha 20 perced marad a kikapcsolódásra? Én azt tanácsolom, ebben a rövidke intervallumban nevess annyit, amennyit csak tudsz. Ennél jobb kikapcsolódást keresve sem találhatsz. Ha nincs benne partnered, kezdd el nézni a következő 20 perces epizódokból álló sorozat egyikét, amelyek garantáltan megmozgatják majd a nevetőizmaidat!
A nevetés erősíti az immunrendszert, feltölt energiával, kiváló ellenszere a depressziónak, ezek mellett fájdalmat is csillapít.

Nálam nagyobb sorozatfüggő szerintem nem létezik. Képes vagyok akár 7-8 szériát is párhuzamosan nézni. Az egyiket hétfőn, a másikat kedden, míg véget nem ér a hét. Na jó, van, hogy egy nap több részt is megnézek egyből, vagy akár két teljesen különböző sorozatból. Egy bibi van, hogy a jelenlegi életemben, erről inkább csak múltidőben beszélhetek. Egyrészt mert baromi kevés az időm, másrészt, mert, ha időm még lenne is rá, nem feltétlenül van energiám terhelni az agyam egy szövevényes sorozattal. Ezért mostanában inkább olyanokat darálok, amelyek amennyire rövidek, annyira velőtrázóan viccesek, és könnyedek is.

The end of the f***ing world (2017-)

Jelentem, ez a sorozat bekerült a kedvenceim közé! Olyannyira, hogy egy hét különbséggel, kétszer is megnéztem. Ha te is szereted az abszurd, kissé beteg humort, a brit akcentust, a tinikről szóló filmeket, a retro hangulatot és az elképesztően menő soundtrackeket, ne hagyd ki!

A sztori röviden a következő: a 17 éves James úgy gondolja, hogy pszichopata, ezért ki szeretné próbálni, milyen lehet megölni valakit. A cél érdekében ki is szemeli nagyszájú, lázadó iskolatársát Alyssát, aki végül ahelyett, hogy áldozatául esne, a barátnője lesz. Mivel mindketten gyűlölik szüleiket, felkerekednek és egy totálisan tébolyult kalandra indulnak, ami mindent megváltoztat, és amiből sajnos nincs menekvés.

Zseniális karakterek, színészi alakítások, zenék és hangulat egy olyan sorozatban, ami viccesebb, mint aminek elsőre látszik!

Jobb idők (Better Things, 2016-)

Ha nézted a Kaliforgiát, akkor valószínűleg te is odáig vagy a jó humorért, az izgalmas szókimondó karakterekért, és nem pironkodsz, ha szexről esik szó, vagy netalántán még látsz is pár huncut jelenetet egy filmben. Pamela Adlon, aki korábban Marcy-t alakította az említett sorozatban, most egy újabb remek alkotásban játszik főszerepet: a Jobb időkben. A sorozat nem csak szereplőként, de producerként, forgatókönyvíróként, sőt rendezőként is az ő és barátja, Louis C.K. nevéhez fűződik. Erősen érezhető, hogy a „saját gyerekük” mert Pamela óriásit alakít ebben a keserédes vígjátéksorozatban.

A Jobb időkben egy olyan színésznőt alakít, aki egyedül neveli három lányát, kissé bolond, és kissé alkoholista édesanyja a szomszédjukban lakik, és szinte semmi ideje nem jut magára, emellett pasi ügyekben sincs szerencséje. A szája viszont óriási, mindent kimond, amit gondol, káromkodik és közel sem él szűzies életet, ellenben nagyon vicces, szerethető, és laza, pont, mint ez a remek sorozat!

Az utolsó ember a földön (The last man on earth, 2015-)

Idén ennek a posztapokaliptikus komédiának már a 4. évadát pusztítom. Nem mondom, hogy mindegyik epizód ugyanazt a minőséget nyújtotta, mégis elképesztően ki tud kapcsolni. Még akkor is, ha kissé bugyuta, vagy épp túltolják benne a humorfaktort, sőt, ha sokszor kedvem lenne a főszereplőt: Phil Millert jól felképelni. (Phil Miller alias Will Forte egyébként nem csak szereplőként, de rendezőként és forgatókönyvíróként is megcsillogtatja a tudását a sorozatban.) De hogy is lehetne kihagyni egy olyan sorozatot, ami 2020-ban játszódik, és amiben a főhős egyedüli túlélőként tengeti a mindennapjait a Földön. Ez már önmagában is rendkívül érdekes sztori, pláne, ha elgondolkodsz azon, te mit csinálnál hasonló helyzetben.

Pánikba esnél? Túlélők után kutatnál? Igen, egy normális ember valószínűleg ezt tenné. Ehhez képest Phil megszerzi a múzeumokból a leghíresebb festményeket, a Fehér Házban alszik, beköltözik egy villába, teleönti a medencét kólával, miközben egy matracon sütteti magát. És a kaland csak innentől kezdődik!


Hogy mi történt a Földdel? Hogy mi vezetett odáig, hogy már nem élnek rajta emberek? Az sajnos nem igazán derül ki. Hogy vannak-e túlélők? Azt pedig én nem árulom el!

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, inkább szánd rá az idődet a 20 perces epizódokra!

Még több sorozatajánlóért kattints a galériára, ahol remek magyar alkotásokat találsz!