Slow turizmus, lassú kikapcsolódás, ráérős nyaralás: 7 tipp, hogy te is átéld a varázslatot

Slow turizmus, lassú kikapcsolódás, ráérős nyaralás: 7 tipp, hogy te is átéld a varázslatot

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A slow turizmushoz semmilyen bonyolult felszerelés nem kell, s bármelyik utazást ráérőssé tehetjük, ha betartjuk a következőket (vagy legalábbis egyiket-másikat közülük)

Próbáljunk ellenállni a kísértésnek, hogy egy hét alatt mindent megnézzünk a környéken. Legyen inkább kevesebb látnivaló, ott viszont időzzünk többet.


Ahol lehet, szálljunk meg helyi embereknél, hallgassuk meg a történeteiket, kapcsolódjunk be az életükbe.


Olvasd el ezt is!

Az sem elvesztegetett nap, amikor éppen nem megyünk sehová, csak nyüzsgés és kötelezettségek nélkül együtt vagyunk.


A kevesebb fénykép néha több, az emlékeinkben úgyis megmaradnak a látottak.


Figyeljünk rá, hogy minél kevésbé terheljük meg tevékenységünkkel a környezetet.


Az sem baj, ha kikapcsoljuk a telefont és nem vagyunk elérhetők. Ezt indulás előtt mondjuk is meg azoknak, akik hívni szoktak. Talán úgy gondoljuk, hogy 10–15 perc munka még belefér egy napba, de bizony előfordul, hogy a hallott hírek hosszabb ideig foglalkoztatnak.


Ne csak túlélő-, hanem átélő csomag is legyen nálunk, benne empátia, rugalmasság, türelem és nyitottság.

Éva magazin archív

Trónok harca-útikalauz: 12 híres forgatási helyszín, amit egy igazi rajongónak nem szabad kihagynia

Nemcsak a színészek, hanem a Falat vagy Királyvárt megformáló pazar helyszínek is emlékezetes alakítást nyújtanak!

5 próbatétel, amit minden új párkapcsolatban be kéne vetni

Ha a kapcsolat kiállja ezen próbák valamelyikét, akkor arra már érdemes alapozni...

Zseniális trükk: így vidd fel a fényvédőt a sminked fölé

A bőr nem felejt – közhely, de, illetve éppen ezért, igaz. De akkor ne sminkeljünk? Dehogynem. Íme egy egyszerű make up hack, ami SPF-nehézzé varázsolja a sminkedet:

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Hűsítő nyári akciónk: 3 lapszám most csak 1185 Ft

Csak 1185 Ft