Kormos Anett: Ha nyár, akkor szerelem

Kormos Anett: Ha nyár, akkor szerelem
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Picit zavarba jöttem, amikor azt a szerkesztői instrukciót kaptam, hogy valami kis „könnyed nyárit” énekeljek nektek. De aztán vettem egy nagy levegőt, kutattam az emlékezetemben, és eszembe jutott egy esküvő, ahol sok-sok év kihagyás után újra megpillantottam az én első szerelmemet. Kormos Anett írása az Éva egy régebbi számából.

Amikor megjött a szerkesztői felkérés, hirtelen egyetlen vidám nyári élmény se jutott eszembe. Mert ha nyár, a nyári munka ugrik be elsőre. Amikor segítek anyámnak kapálni a kertben, amikor egy lovardában kiganézok a lovak alól, amikor biciklivel járom a vidéket és próbálok közvéleményt kutatni, vagy amikor fagyit árulok... vagyis próbálok úgy tenni, mintha a folyósra olvadt fagyi lenne az új divat.

Na de ott tartottam, hogy az első szerelem. Nem, nem a fogorvos fia, akinek óvodában megrajzoltam, hogy én leszek a felesége, és nem is az, amelyiknek később megírtam nagyjából ugyanezt, csak sokkal fondorlatosabban, és nem is az, amelyik… Jól van. Akkor nem az első. De az első olyan szerelmem, akit akkor ismertem meg, amikor már magabiztosan szobatiszta voltam, és nemcsak lerajzolni tudtam a gondolataimat, hanem leírni is.

Kormos Anett
forrás: Éva magazin
Kormos Anett

Első blikkre

Pécsre jártam gimnáziumba. Ez csak addig hangzik jól (lehet, addig sem), amíg hozzá nem teszem, hogy Balatonboglárról és vonattal. Hetente kétszer három és fél órát zötykölődni egy személyvonaton még visszatekintve sem tűnik romantikus kalandnak. Főleg, mivel nem egyszer előfordult, hogy csak a vécé előtt tudtam leülni az anyám hatlaposait melengető süteményesdobozra, amit az utazótáskám tetejére tettem. De az a nap, amikor először meglegyintett a kamaszszerelem szele, mégiscsak várva várttá tette ezeket az utazásokat.

Mint már sokszor megírtam, meglehetősen későn érő lány voltam. Nem csak testileg. Vagyis a korán jelentkező lelkesedésem a fiúk iránt egyszer csak megszakadt, és elég későn akart visszatérni. Így ez a fiú se nekem tűnt fel, hanem anyámnak. (Hallod, apa? Anya a fiatal fiúkat méricskélte, mikor engem kikísért az állomásra.) Na. Most, hogy a szüleimet egymásnak ugrasztottam, folytatom a sztorit. Valójában anyám nem méricskélte ám a fiúkat, szerintem csak nekem akart segíteni, aki úgy néztem ki a bátyám kinőtt pólójában, mint a bátyám öccse. Ez anyámnak is feltűnhetett, és hogy nehogy rám mozduljon valami gyengén látó informatikus lány, gyorsan kiszemelt nekem egy fiút, akit a továbbiakban Sz.-nek fogok hívni. De vissza a megismerkedés pillanataihoz. Én ott álltam a peronon trapéznadrágban, hátrafogott hajjal, negyvenkilós testemet pedig oldalra hajlította az utazótáskába tömött süteményesdoboz súlya, amikor anyám azt mondta: nézd azt a fiút… egész helyes, nem? Nem – vágtam rá, elvégre nehogy már anyám mondja meg, milyen a helyes fiú. Aztán felszálltam a vonatra, és úgy tűnt, megint a vécé előtt fogok ücsörögni a húgyszagban, amikor a helyes srác megjelent, és jelezte, hogy náluk van még egy hely, nyugodtan odaülhetek. Ekkor tűnt fel, hogy anyámnak egész jó ízlése van.

Olvasd el ezt is!

Sz., mint Szerelem

Magas volt, barna hajú és kék szemű. És szemüveges. De nem bénán szemüveges, hanem szexin szemüveges. Egy négyüléses bokszba „csábított”, ahol a vele szemben lévő ülés jutott nekem. Két barátja is velünk utazott, így megtudtam, hogy Sz. ügyvédnek tanul, meg hogy elég okos (ez persze már akkor kiderült, mikor felajánlotta, hogy üljek oda hozzájuk). De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy három és fél órán át ültem vele szemben. És mivel komoly rutinom volt az ismerkedésben, ez alatt az idő alatt – azt hiszem – csupán egy szia és egy köszönöm hagyta el a számat. Ja nem, volt még búcsúszia is. Olyan elszántan bámultam kifelé az ablakon egész úton, mintha valami afrikai szafarin volnék, és félnék, hogy elmulasztok egy oroszlán–kafferbivaly összecsapást.

Mindannyian a végállomáson szálltunk le a vonatról, és én persze mindent elkövettem, hogy jelezzem, egy közös utazás még nem ok arra, hogy elbízza magát és dédelgetni kezdje az álmot: egyszer az övé leszek.

Lopva figyeltem a hülye piros-fekete hátizsákját, ami teljesen más irányba lökdöste, mint amerre jönnie kellett volna. Elváltunk hát. De ez az út egész hétre erőt adott. Innentől minden vasárnap együtt utaztunk. Úgy értem, egy vonaton. Volt, hogy egész sokat kellett gyalogolnom, míg megtaláltam, melyik kocsiban ül, hogy véletlenül én is pont abban találjak helyet. És a mosdóba is többször kimentem, hogy lássa, én is itt vagyok. Nem húzom tovább az idegeiteket, elárulom, hogy plátói szerelmünk sosem teljesedett be. És nem azért nem, mert én nem tettem meg mindent, hanem mert fogalmam sem volt, mit kellene tenni valakivel, aki nyilvánvalóan majd’ meghal értem, csak nem mer leszólítani. A piros-fekete hátizsák egyszer csak eltűnt a szemem elől. Évek teltek el, én a gimnáziumot főiskolára váltottam, és egészen felnőttem. Megismertem a férjemet, akivel lassan tizenhárom éve vagyunk együtt, és született két lányunk. De vannak szerelmek, amelyek olykor-olykor eszünkbe jutnak… Néha csak úgy, ha megláttam egy piros-fekete hátizsákot, megvártam, míg megfordul a viselője, hátha... De persze sosem láttam viszont Sz.-t.

Kép
forrás: Europress

Az a bizonyos esküvő

Egészen három évvel ezelőttig, amikor egy ismerősöm esküvőjén megláttam ugyanazt a kék szempárt. Csak mintha egy másik arc viselte volna… Mintha a fiatal egyetemista szemét ellopta volna egy tokás, pocakos jegyző, aki fekete cipőt hord, fényes csattal. Most először mertem alaposan megnézni. És hirtelen olyan jó kedvem lett, mintha már kihozták volna a hortobágyi húsos palacsintát (pedig, ó, milyen messze volt az még). Tudom, mire gondoltok. Hogy megkönnyebbültem, amiért nem egy jó pasit szalasztottam el, hanem egy ilyen öltönyöst, aki józanul is beszáll a vonatozásba. De nem erről van szó. Jó. Picit talán erről is. De főleg arról, hogy minél tovább méregettem Sz.-t, rájöttem, hogy valójában nincs is olyan nagy különbség a hátizsákos Sz. és a csatos cipős Sz. között. Aki viszont nagyot változott, az a plátói szerelmes A. Ő ugyanis időközben megtanulta, mennyivel jobb megismerni valakit, akit egy életen át szerethetünk, mint megszeretni valakit, akiről valójában semmit sem tudunk.

Mopszok, akik tudnak élni!

Könnyesre nevettük magunkat, és ezt ti sem ússzátok meg, garantáljuk!

Villámgyorsan elkészíthető feltűzött frizurák a vörös szőnyegről

A sztárok után szabadon... Te mesterfodrász segítsége nélkül is elkészítheted ezeket a feltűzéseket, frizurákat!

Hogyan hanyagoljuk el magunkat kezdő anyaként – szenzációs divattippek

Sokan félnek attól, hogy túlságosan elhagyják magukat, amikor anyává válnak. Ez a grafikusnő elmeséli, hogy ő hogy volt ezzel.

Napi horoszkóp december 9.: a Nyilasok segítőkészségüket bizonyítják, a Bakok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét utolsó munkanapján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz mára is üzentek a csillagok!

Olimpiai sportág lehet a cheerleading, azaz a vezérszurkolás

Alig várjuk, hogy a szurkolókat segítő akrobatikus mozgásból is olimpiai sportág legyen! Na és ki lesz a vezérszurkolók vezérszurkolója?

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft