Házaspár otthon, este a kanapén – minidráma egy percben

Házaspár otthon, este a kanapén – minidráma egy percben
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Szerintem mióta házasok vagyunk, neked a hangom hatására automatikusan kikapcsol az agyad, nem?”

Ha nincs időd, pénzed vagy bébiszittered, hogy színházba menj és megnézz egy egész estés darabot; ha otthon elromlott a tévé, vacakol az internet, olyankor: olvass el egy egyperces jelenetet!

Olvasd el ezt is!

– Endre, mit mondtam?

– Mikor?

– Most, tíz másodperccel ezelőtt.

Ne vizsgáztass, légy szíves. Figyeltem.

– Igen? Akkor miért nem válaszoltál?

– Miért, miért! Mert gondolkoztam.

– Min gondolkoztál?

– Hát hogy mit válaszoljak.

– Mire?

– A kérdésre, amit feltettél.

– Mondom, hogy nem figyelsz! Semmiféle kérdést nem tettem fel, valamit meséltem. De a történet tetőpontján hirtelen megéreztem, hogy csak a tested van jelen, a lelked messze jár. Ki tudja, hol. Most mit mondtam?

– Hogy ki tudja, hol.

– Mi hol?

Öööö, messze jár... a testem. Ki tudja, milyen messze jár!

– Szerintem mióta házasok vagyunk, neked a hangom hatására automatikusan kikapcsol az agyad, nem?

– Nem, de különben most pont figyeltem! Cipőkről meséltél, hogy vettetek egyet az Ádámnak, de túl kicsi volt, és...

– Nagy.

– Túl nagy volt, és ezért te visszamentél kicserélni, de nem volt nagyobb, illetve kisebb szám, te viszont nem akartál másik típust venni... Ugye?

– Igen, mert tudod, hogy neki mindenképpen magas szárú kell, hogy ne dőljön be a bokája! Ez most még nem egy veszélyes dolog, de később nagyon rossz következményei lehetnek. Na, és akkor mondom az eladócsajnak, hogy: köszönöm, de félcipőt nem szeretnék, ebből van nekünk otthon hat pár, nincs véletlenül egy kisebb szám ugyanebből? Mondja a csaj, hogy nincs. Erre kérdezem – de így, tudod, tök kedvesen –, hogy akkor vissza tudná-e adni a pénzt? Nem tudja, mosolyog, mindenképp le kéne vásárolni! Mondom, hogy de én, köszönöm, nem szeretném levásárolni, mert pillanatnyilag nincs szükségünk semmi másra, mint egyetlen pár magas szárú, huszonnégyes méretű cipőre! – Akkor nem tetszik venni helyette a kisbabának egy bébicipőt? Vagy tegye el, jó lesz jövőre! Tök jó fej, nem? Megszervezi helyettem az életemet! Hát nincs szerencséd, kislány, hogy öreganyádnak szólítottál – gondoltam (egyébként maximum két évvel ha fiatalabb volt nálam!), és bejelentettem, hogy a boltvezetővel szeretnék beszélni, most rögtön. Ezek után én se bántam vele tovább kesztyűs kézzel! Kijött a boltvezető, és... Endre, te közben most internetezel?

– Nem, nem, csak megnéztem egy pillanatra a híreket.

– Ezt hívják internetezésnek.

– Pedig ez még nem az! De már abba is hagytam. És aztán? Hogy végződött?

– Mindegy, sehogy. Lehet, hogy nekem is írásban kéne benyújtanom a kéréseimet, vagy föltenni az internetre, hogy figyelj egy kicsit! Annyira szükségem lenne egy kis figyelemre, egy kis megértésre most, ebben a válságos helyzetben! Te nem is tudod, milyen nehéz döntés előtt állok. Erről akartam beszélni veled. Az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk egymástól, nem vetted észre? Külön életet élünk, megvan a külön baráti körünk, külön szórakozásaink. És én egy idő óta valahogy...

– Figyelj, nem állunk ilyen jól anyagilag! Nyomd le, majd ő visszahív.

– Nem telefonálok, veled beszélek, te szerencsétlen!! Ébredj már fel! Te azt se vennéd észre, ha egy zsiráf benyújtaná a fejét az ablakon! Vagy ha ideköltözne az István, és új életet kezdenénk!

– De, azt észrevenném.

– Na és honnan?

– Hát hogy itt lenne az István a lakásban.

– Itt van.

– Kicsoda?

– Az István.

– Á, szervusz. Te vagy az István?

– Én.

– Ó! Hát – meg vagyok lepve! Gyere, ülj le, és...

– Nem, István nem ül le! Ezt akartam elmondani neked, hogy Istvánnal egymásba szerettünk, és együtt akarunk élni. De veled nem lehetett beszélni, soha nem figyeltél rám! Évek óta magányos vagyok melletted! Átnézel rajtam, meg se látsz, meg se hallasz! Én nem bírok így élni, értsd meg! István más volt, figyelmes, kedves, és aztán egyszer valahogy, már nem is tudom, egy vállalati bulin egymásba gabalyodtunk. Csak ültünk, néztük egymás arcát és sírtunk. És végre boldogok voltunk. Szeretem. Őt akarom, senki mást. Döntésünk közös és végleges. István, mondd el neki te is!

– Igen. Szeretjük egymást.

– Tovább.

– Öööö, és végleges.

– Micsoda?

A vállalati bulin... valami. Amit mondtál.

– Segítek: végleges és közös! Nem ülsz le mégis? Kérsz egy sört?

– Kösz, ez az! A vállalati buli közös és végleges! De kérek, kösz! Milyen meccs megy?

– Bayern–Chelsea.

– Király!

A feleség ekkor sikítva kiugrik az ablakon. A két férfi tanácstalanul egymásra néz.

– Mit mondott..?

10+1 hasznos kisbabaholmi, amit minden anyuka elfogadna

Ezek a klassz találmányok biztosan elkélnének egy-két gyerekszobában.

Nem kíméli őket az idő: így használódnak el körülöttünk a dolgok a hosszú évek során

Milyen volt eredeti korában? Emlékszel még? Vagy talán sosem láttad?

Azt hiszed te voltál a puskázás királya a suliban? Akkor még nem láttad ezt!

Egy tanuló igen érdekes rejtekhelyet talált a fizikapuskájának...

Tündéri sztori: egy kislány igazi hercegnőnek nézett egy menyasszonyt

Ennél aranyosabb történetet már rég olvastunk!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Hűsítő nyári akciónk: 3 lapszám most csak 1185 Ft

Csak 1185 Ft