Első szerelem, második házasság

Első szerelem, második házasság
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Í

Ízig-vérig tündérmese. A történetben fontos szerep jut egy gitárnak is.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Mindig szerettem a romantikus történeteket, annak ellenére, hogy a legtöbb csak a képzelet szüleménye. Ma már tudom, a valóság még tökéletesebb is lehet. Olykor az élet írja a legszebb meséket.


A szív húrjai

Talán éppen azzal hódított meg, hogy eszében sem volt ilyesmi. András egy évvel járt felettem a gimiben és elválaszthatatlan volt a gitárjától. Tavasszal, egy iskolai kiránduláson láttam őket először. Amúgy csöndes fiú volt, a hangszer szólt helyette, nem is érdekelte, hogy hallgatja-e valaki, vagy csak magának játszik. Azon a kiránduláson kevés szót váltottunk, de olyan szépen muzsikált, hogy nem tudtam elmozdulni a közeléből. Az iskolai szünetekben a pad tetején ülve játszott, s én többször bekéredzkedtem hallgatóságnak. Akkor már köszöntünk egymásnak és beszélgettünk is, leginkább a gitártanulásról. Szereztem magamnak egy kölcsönhangszert, ő írt nekem akkordokat, tanítgatott. Hónapokig ment ez így, s csak az volt a különös, hogy egyre több gitárórára vágytam.

Tündérmese
Karácsony előtt egy héttel, giccsesen szép esti hóesésben ballagtam hazafelé, s közben azon merengtem, mennyire boldog lennék, ha hirtelen szembejönne velem. Magam sem tudtam, hogy valóban látom-e vagy csak képzelem. Zavartan magyarázta, hogy nálunk járt éppen, elhozta kölcsön a gitárját, mert az enyém nem szól olyan szépen. Szombat este volt, irtó messze lakott tőlünk, s a gitárját tán még az életénél is jobban féltette. Mi ez, ha nem szerelmi vallomás? Belékaroltam, s igyekeztem elhitetni vele, hogy csak a hideg miatt vacogok. Így kezdődött.

Az első szerelmét ritkán felejti el az ember. Mégis, ha létezik érzelem, amit nehéz leírni, ez az. Szirupos jelzők kísérik, közhelyek silányítják, ráadásul minden szereplője örökkévalónak szeretné, de szinte sosem az. Mégis, elfelejteni nem lehet, s legalább egyszer muszáj mesélni róla. Miről? Hogy milyen érzés, mikor ölben visznek át az út másik oldalára, csak hogy át ne nedvesedjen a cipőm a latyakban. Hogy holdkórosként sétálunk és beszélünk, beszélünk órákat, és elmerülünk egymás tekintetében, egy érintésben.

Hogy esztelenség, de mégis gyűlöletes a franciaországi utazás a családdal, mert messze visz tőle. S hogy sírni kell minden este, mikor az ő hangját és zenéjét hallgatom a csak nekem készített kazettán ott a messziben. Pedig csak két hét.

Azt hittük, igen, hogy sosem lesz vége. Együttszülést terveztünk, bár ez még nem volt szokás akkoriban. Az iskolai füzetem utolsó lapjain az asszonynevemet gyakoroltam. Örökké hiányérzetünk volt, ha nem találkozhattunk. Pedig különbözőek voltunk, András befelé forduló, merengő, filozofikus alkat. Én nagyszájú, harcos és nevetős, a társaság közepe. Mégis, bár nem fogalmaztam meg, úgy éreztem, megtaláltam a másik felemet, ha létezik ilyesmi egyáltalán. A feltétel nélküli elfogadásról sem beszélgettünk sosem, csak éreztük és megbújtunk benne mindketten.

Ki tudja tizenhat évesen, mekkora kincs ez? Talán senki. Nem is tudtunk rá vigyázni igazán. Eltelt négy év, s már nem voltunk olyan felhőtlenek. Változtunk, olykor távolodtunk, azután megijedtünk, s megint összefogództunk. De eljött az az idő is, amikor tévedhetetlenül éreztem, már nem egymásra figyelünk, csak ki-ki önmagára. Útkeresők voltunk mindketten. Ez a természetes a tizenévek vége felé. Más irányba indultunk és olykor már nem fordultunk vissza. Rosszul viseltem a társas magányt, s féltem az elhagyottak fájdalmától, így én mondtam ki a végét. Soha el nem küldött levelekkel írtam teli több füzetet. Hónapokig csak túléltem. De közben tudtam, hogy el kellett engednem, sőt küldenem. Ha együtt maradunk, megbéklyózzuk egymást, így éreztem. Küldtem s közben magamban fohászkodtam, egyszer jöjjön vissza. Bár magam sem hittem, hogy ez valóra válhat. András rövidesen már egy másik lánnyal járt.

Kitérő
Napra pontosan tíz évvel a giccsesen szép hóeséses este után, karácsony előtt egy héttel szültem meg az első fiamat. Euforikus kábulatomban is eszembe ötlött a dátumok különös egybeesése. Szinte semmit sem tudtam Andrásról. Az eltelt évek alatt egyszer összefutottunk. Mindketten kapcsolatban éltünk. Tartózkodóak voltunk, a múltunkról keveset beszéltünk. Csak annyit, hogy valahol mélyen eltemetve mindketten rejtegetjük.
Hároméves volt a fiam, mikor egy közös ismerősünkön keresztül András találkozót kért tőlem. Felkavart és összezavart, hogy újra láthatom. A találkozó előtti éjszakán a kisfiam belázasodott, András hiába várt a megbeszélt helyen. Ezután öt évig egyáltalán nem hallottam róla. De gondoltam rá. Sokszor jártam úgy az utcán, hogy reméltem, felbukkan váratlanul.
Szerettem volna hallani róla, de nem mertem megkeresni. Csalásnak éreztem volna, hiszen férjnél voltam. A házasságunk nélküle is összedőlni látszott: most már így utólag tudom, a feltétel nélküli elfogadás hiányzott belőle a legjobban. Mégis szerettem volna összetartozni a férjemmel, sok évig próbálkoztam. Nem sikerült. Akkor az lett a legfontosabb, hogy a kisfiam elfogadja az elszakadást. Elkeseredtem, úgy éreztem, kudarcot vallottam. András rossz időpontban telefonált, nem tudtam és nem akartam figyelni rá. Csak azt kérte, jelentkezzem majd, szeretne tudni rólam.

Fél év múlva egy kávézóban faggatott. Nem volt értelme mellébeszélni. Nehéz időszak volt mögöttem, nyugalomra vágytam. Mit akar tőlem? Segíteni szeretne – mondta, de én féltem elképzelni, hogyan. Nem tudja, mit akar – fejtegette –, talán a barátságomat. Barátnőjével régóta élnek együtt, de nem vállalnak gyereket, mert úgy érzi, nem tudnak igazán közel kerülni egymáshoz. Mi közöm nekem ehhez? – gyanakodtam.
Aggódtam, hogy a régi idők emléke, az akkori feltétel nélküli bizalom tizenhat évvel később csapdába csal. Mi lesz velem, ha skalpgyűjtő szélhámos csupán?

Vágytam rá, hogy újra az első szerelem naivitásával lássam, hogy elhiggyem, nem változott, és nem fog fájdalmat okozni sosem. Hónapokig leveleztünk, sokszor kérdeztem: miért velem s nem a barátnőjével beszélget? Amikor elköltözött az otthonából, még mindig féltem, nem tudok majd eléggé bízni benne, hiszen nem ismerem – azt a kamaszt ismerem jól, aki volt.

A valóra vált álom
Nem tudom pontosan, mikor múlt el az aggodalmam. Álmatlan éjszakákon megszólalt a telefonom, és gitárzene szólt benne, a régi dallamok. S megint beszéltünk, beszéltünk sokat. Magunkról, a terveinkről, a tévedéseinkről és a tanulságokról. Álmomban gyakran a tizenhat éves énjét láttam, felébredve ért a döbbenet, hogy már harmincöt.
Kisfiam nyolcévesen bátrabbnak bizonyult. Az első találkozáskor bizalmába fogadta Andrást, mintha előre érezte volna, milyen mély és kölcsönös lesz ez az elfogadás. Ezután kezdtem elhinni, hogy igen, valóban és igazán visszajött hozzám az első szerelem.

Közös otthonunkban már az esküvőt terveztük, de csak három év múlva mondtunk igent. Időre volt szükségünk, hogy a múltra építve ugyan, de a jelen érzelmei válhassanak biztos kötelékké. Az esküvői meghívónkon főszerepet kaptak az évszámok, a régmúlt és a jelen pillanatképei. A vendégek többsége sok-sok harminchat éves gimnáziumi osztálytárs volt – és persze az új generációk. Ámultak és örültek nekünk, az ajándékok a kamaszkorunkat idézték.

Szinte az első kívánságunkra megfogant a fiunk. Az utolsó pillanatig állva, összefogódzva, együtt szültünk. Ahogy egyszer nagyon régen elterveztük.

Szerző: Bagi Andrea, fotó: Europress

Zserbós szaloncukor házilag - ebből egy szem sem marad az ünnepek végére!

Mind a 10 ujjukat megnyalják majd a családtagok, ha ez a házi szaloncukor kerül a fára!

Miért nem beszélnek vissza a japán gyerekek?

Továbbá nem hisztiznek, nem nyafognak... Az ázsiai ország nevelési módszerein érdemes elgondolkozni.

Napi horoszkóp december 4.: a Szüzek romantikáznak, a Bakok minőségi időt tudnak a szeretteikre fordítani

A hét utolsó napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Ilyen fényűző pompába öltöztette Michelle Obama utolsó karácsonyukra a Fehér Házat - FOTÓK

Imádjuk a család házikedvenceit megformáló mézeskalácsokat.😊😊

5 tipp, hogyan készítsd fel a kölyök immunrendszerét a télre!

Ezekkel a dolgokkal sokkal intenzívebben léphettek fel a megfázás ellen, és erősíthetitek a kicsik védekező képességét.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft