Benned felmerült már? Ez az anyuka elmeséli, miért sétáltatja pórázon a gyerekeit (és miért gondolja úgy, hogy másoknak is kéne)

Benned felmerült már? Ez az anyuka elmeséli, miért sétáltatja pórázon a gyerekeit (és miért gondolja úgy, hogy másoknak is kéne)
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az érveit olvasva bevalljuk, elbizonytalanodtunk. Szerinted jó ötlet a gyerekpóráz? Szavazz!

Eden Strong blogger szókimondóan felvállalja, hogy ő bizony pórázon tartja a gyerekeit, amikor zsúfolt helyen tartózkodnak. Ez a szokás sokakból komoly ellenérzéseket vált ki. Most elmagyarázza, miért döntött így és miért tartaná helyesnek, hogy mások is kövessék a példáját:

A gyerekeim nagyon jólneveltek, de körülbelül addig képesek egy dologra koncentrálni, mint egy aranyhal.

Látom, hogy néz – az a nő a mellettünk kígyózó sorban a Disney Worldben. Na jó, nem is engem néz, hanem a fiamat, aki gyerekpórázt visel. A póráz másik vége pedig a csuklóm köré van tekerve.

A gyerekeim csavargók, én legalábbis így hívom őket. A viselkedésük családi sitcomba illő. Egyik pillanatban még jólnevelten sétálnak mellettem, a következőben meg már rábuknak bármire, ami csillog és elkószálnak az ellenkező irányba, megrögzötten követve azt a bármit.

Tudom, hogy ilyenek és elfogadtam.

Egyik gyerekemet sem nevezném neveletlennek. Egyedülálló szülőként alaposan kidolgozott fegyelmezési rendszer szerint élünk. Ez azonban aranyhal-természetükön mit sem változtat.

Dolgozom rajta, hogy változzanak, de még nem tartunk ott. Tavaly két gyerekkel és egy halom poggyásszal tartózkodtam a reptéren. Amíg címkére vadásztam, amit rátehetek a babakocsira, hogy felvihessem a repülőre, a kétéves fiam csendesen üldögélt egy széken egy-két méterre tőlem. Falatozott az ölében levő csészéből, nézegette az arra sétáló embereket. Ha képes lettem volna egyszerre két irányba nézni, megtettem volna, dehát nyilván nem voltam képes. Ehelyett majd' kificamodott a nyakam, úgy kapkodtam a fejem a gyerekeimről az előttem levő sorra és vissza.

Felnézek: a két gyerek eszik. Lenézek: felborul a kerekes bőrönd. Visszaállítom, felnézek... hol a kétéves?!

Nem egész 15 másodperc alatt átmászott a szék támláján és most teljes gőzzel rohan a reptéren keresztül. Három másodperc és már a vállamra is dobtam az ötévest, otthagytam a csomagokat a hangosbemondóból áramló figyelmeztetés ellenére, miszerint a tisztelt utasok ne hagyják őrizetlenül a csomagjaikat, és üldözőbe vettem szökésben levő utódomat.

Hálistennek nem vesztettem szem elől: így módomban áll figyelni, ahogy a fiam elegáns mozdulattal átsiklik a kaput őrző utaskísérő mögött és egy repülőgéphez rohan, amely Kansasbe tart.

Ezután meg kell győznöm a kapuőrt, hogy igen, egy gyerek őrizetlenül tartózkodik a repülőgépen és igen, hozzám tartozik.

Az utaskísérő hölgy egyszerűen nem hiszi el, hogy valaki ki tudta játszani a figyelmét, én pedig a kétségbeesés határán vagyok a tudattól, hogy a gyerekem nemsokára elindul Kansas felé. Minden villámgyorsan történik. Bárcsak ez lenne az egyetlen hasonló eset, de nem fogok hazudni nektek.

Egyedülálló anya vagyok két folyton elkószáló gyerekkel, és mivel irreális lenne állandóan fogni a kezüket, amikor elmegyünk valahova, mindkettőjüket pórázra kötöm, amikor zsúfolt helyen tartózkodunk.

Lehet, hogy hülyén néznek ki, de legalább biztonságban vannak.

Amikor az egyik gyerekre koncentrálom a figyelmem, hogy kielégítsem az igényeit, közben tudom, hogy mindketten biztonságban vannak.

Amikor elengedem az egyik kezét, hogy kiássam a térképet a táskámból, tudom, hogy biztonságban van.

Már mindent megkaptam jószándékú barátoktól, felháborodott nagynénitől, idegenektől, akiknek valamiért az a határozott benyomásuk, hogy szükségem van a tanácsukra, úgyhogy elég pontos képem van arról, mit gondoltok rólam, legalábbis a legtöbben közületek.

Azt gondoljátok, hogy leégetem a gyerekeimet, hogy nem tanítom őket önállóságra, hogy a botnak a könnyebbik végét fogom meg ahelyett, hogy rendesen megnevelném őket és – ez a kedvencem –, hogy úgy sétáltatom őket, mint a kutyákat.

Tudjátok, miért kell egyáltalán egy kutyát pórázra kötni? Azért, mert különben elszaladnának. A gyerekeim? Ők is elszaladnak.

Ha belegondolok, nem értem, miért nem használnak többen gyerekpórázt. Mindennaposak az elveszett gyerekekről szóló bejelentések a hangosbemondókban és meglehetősen gyakran látom a puszta rémületet kiülni egy-egy anya arcára, amikor eltűnt gyerekét keresi az állatkertben.

Egyszer egy tökfarmon megfigyelhettem, ahogy egy nő betuszkolja csecsemőjét egy pénztáros kezébe és összefüggéstelenül ordítozni kezd. Ezt követően fel-alá rohangált egy darabig, majd a földre omlott és zokogásban tört ki – csak ekkor tudtam meg, hogy eltűnt a nagyobbik gyereke.

Miközben megpróbáltuk harapófogóval kihúzni a tébolyodott anyából a gyerek leírását, a nő látni vélte, hogy egy a fiára emlékeztető gyereket valaki beültet egy autóba. Odarohant, feltépte az autó ajtaját, gyakorlatilag behatolt a kocsiba, mire kiderült, hogy nem az ő fia ül benne.

Fura látvány volt persze, mégis megszakadt a szívem az együttérzéstől és a fiam iránti aggódástól fizikailag rosszul lettem. Szerencsére a gyerek nem sokkal később meglett, de biztos vagyok benne, hogy az eltűnése egy másodperc műve volt. Ahogy az én gyerekeimnek is csak egy másodperc kell ahhoz, hogy talán jóvátehetetlenül bajba keveredjenek.

Te vinnéd pórázon a gyerekeidet? Szavazz!
igen, nálunk ez bevett szokás
igen, tervezem
kizárt
nem tudom
Megosztom az eredményt

yourtango.com

Bye-bye vetkőzős fiúk! – Egy chippendale-tánc margójára

Az olajos testű Istenek tánca nem mindenkinek szórakoztató. Van, aki ezt egyenesen megalázónak tartja.

Ha kisgyerekekkel nyaralsz, felejtsd el a pihenést? Ellenkezőleg – itt van 7 tipp slow turizmushoz

Régebben mindig zavarban voltam, amikor megkérdezték, hogy mit csináltam a nyaralás alatt. Mégsem válaszolhatom azt, hogy „az égvilágon semmit, és még élveztem is”. Ma már tudom, hogy ez (is) a slow turizmus.

Variációk nyári konyhára – 12 csodás megoldás

Bennünk igazán szép emlékeket idéz, és boldogok lennénk, ha egyszer lehetne sajátunk is!

5 elviselhetetlen embertípus – egy pillanat, lehet, hogy én is közéjük tartozom?

Mindenkinek megvannak a „mumusai” – otthon és a munkahelyen is. Olyan emberek, akiket nem értünk, akiknek mindennapi működése zavaróan, furán hat. Minden kategorizálás óhatatlanul egyszerűsít, mi most mégis próbát teszünk, és egy pszichológiai elmélet alapján – kissé karikírozva – bemutatunk néhány ismerős „nehéz ember” típust. Öveket becsatolni! Lehet, hogy magadra ismersz? Csigás Zoltán írása

Amikor nem érzed magad elég jó anyának, gondolj erre a cikkre!

Azt hiszed, nem vagy elég jó anya? Mi nem így hisszük.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Hűsítő nyári akciónk: 3 lapszám most csak 1185 Ft

Csak 1185 Ft