Miért indított saját iskolát a Prezi alapítója?

Miért indított saját iskolát a Prezi alapítója?

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

O

Olvasd el az interjút Halácsy Péterrel a márciusi Éva magazinban! Itt egy részlet belőle.

Nincs osztályzás, nincsenek tantárgyak, a diákok csak azt tanulják, ami érdekli őket és méghibázniuk is szabad. A Prezi egyik alapítója, Halácsy Péter indította iskolában úgy készítik fela gyerekeket az új világra, hogy megőrzik bennük a kreativitást és a kíváncsiságot. A legsikeresebbmagyar startup vállalkozás társalapítójával, Halácsy Péterrel arról a kísérletről beszélgettünk,amely reményei szerint az egész magyar közoktatásra hatni fog.

Olvasd el ezt is: Egy kiskamasz stresszlistája


Itthon is egyre nő az érdeklődés az alternatív iskolák iránt – a BudapestSchool kiket szólít meg?
Rengetegen keresnek megfelelő iskolát ma az országban. Bőven akad alternatívkezdeményezés. Az emberek kezdenek odafigyelni, hogy milyen oktatástkap a gyerekük. A középosztálynak lehetősége van arra, hogy ezt azoktatást megszervezze. Nálunk már elindult két, a köznyelvben óvodának,általam iskolának hívott, 3–6 éveseknek szóló csoport. Nagyon sok pozitívenergiát, szeretetet, reményt látok. Ez az első tapasztalatom.

Pozitív energia, szeretet, remény – ezekről a kifejezésekről ritkán asszociálunkaz iskolára. Ennek mi lehet az oka?

És ezt olvastad már? Az óvodai–iskolai beszoktatás nem kell, hogy szorongással járjon


Van egy berögzült szereposztás, hogy a tanárok a szülők miatt idegesek,a szülők a tanárok miatt, a tanárok a fenntartó miatt, a fenntartó a tanárokmiatt. Nem bízunk egymásban. Ma Magyarországon nem vagyunk büszkékaz oktatásunkra. Egyre kevesebbet beszélünk még a jó dolgokról is. De eztmeg lehet és meg is kell változtatni.

Hogyan változhat meg a közoktatás, ha nem belülről fogalmazzuk meg azigényeinket, hanem kimenekülünk a rendszerből?

És ez miért ne hatna az állami rendszerre?

Mert attól kezdve nem helyeznek nyomást a szülők a mindenkori oktatásirányításra,hogy legyen jobb az iskola, inkább egyénileg keresika megoldást a gyerekeiknek.

Ez érdekes állítás. Az alternatív iskolákat azért hívjuk alternatívnak, mert a kilencvenesévek elején egyfajta tagadásként jöttek létre. De mi van, ha töröljükaz alternatív szót, és csak azt mondjuk: iskola? Mi van akkor, ha az oktatástnem egy nagy rendszernek értelmezzük, hanem sok kicsi rendszernek, ahola közösségek újra meg tudják maguknak szervezni az iskolákat?

Az interjú folytatódik a márciusi Éva magazinban!

Svédországban olyan jól gazdálkodnak a hulladékkal, hogy egyszerűen elfogyott

Más országokból kell importálniuk a szemetet a svédeknek, méghozzá azért, mert...

Nyugodtan borozz az ünnepek alatt, a bőrödnek is segítesz vele

Nyugodtan igyál meg egy-két pohár bort a vacsorához, hiszen ezzel jót teszel a bőrödnek.

Napi horoszkóp december 11.: a Rákok előtt új kapuk nyílnak meg, a Skorpiók pontot tehetnek egy számukra fontos ügy végére

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

4 tipp ahhoz, hogy télen megóvd az egészségedet

Nem nehéz télen is szuperegészségesnek maradni.

Napi horoszkóp december 10.: a Bikák új kihívás előtt állnak, az Oroszlánok régóta dédelgetett álmukat valósíthatják meg

Hétvégén is érdemes néhány percet szánnod a napi horoszkópodra, mert ismét izgalmas részleteket tudhatsz meg a csillagok állásából!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft