Igaz történet: Nem akart megszületni

Igaz történet: Nem akart megszületni
Forrás: éva magazin / europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A statisztikák szerint minden negyedik terhesség korai vetéléssel végződik. Ezt a nőgyógyászom mondta, amikor velem is megtörtént. Azóta már tudom, hogy tényleg gyakori: a barátnőm barátnője, a sógornőm sógornője is így járt. Csak éppen erről nem nagyon beszélünk. Hát én most elmesélem.

Ez a 2012-es történet az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg.

Csak a hetedik héten jutottam el a nőgyógyászhoz. Bár nagyon kíváncsi voltam, nem türelmetlenkedtem: tudtam, hogy a hatodik hét előtt még nemigen látszik semmi, ellenben a hatodikon már gombostűfejként villog a pici dobogó szíve.


DE...
Az én méhemben nagyon sokáig kereste az orvos a gombostűfejet. Percekig nem szólalt meg, csak meregette a szemét a monitorra. Végül azt mondta, van szabályos petezsák, ami jó helyen tapadt, és van élő embrió. De... De már kétszer ekkorának kellene lennie, és alig érhető tetten a szívműködése. „Ne élje bele magát” – mondta még, mielőtt öltözni indultam.

„Ez azt jelenti, hogy vetélés lehet a vége?” – tértem a tárgyra. – „Igen – hangzott az őszinte válasz. Aztán bedobta a mentőövet. – Vagy az is lehet, hogy kicsit később fogant, mint gondoljuk, ezért fejletlenebb. Jöjjön vissza egy hét múlva, megnézzük újra!”

3 MILLIMÉTER
Amikor kiléptem a rendelőből, belezokogtam egy bokorba. A legrosszabbra gondoltam. Aztán mégis összeszedtem magam, és bizakodni kezdtem, hiszen még bármi lehet. Vettem egy utónévkönyvet és egy terhestorna-dévédét.

A babánkra gondoltam, akinek mind a három milliméterét teljes szívemből szerettem. Eszembe jutott, amit olyan sokszor hallottam a gyereknevelés legnagyobb próbatételéről: hogy egyszer majd el kell engedni. Jó, de ilyen hamar? – gondoltam. „Kérlek, maradj velünk!” – üzentem gondolatban a picinek. Aztán azt is hozzátettem: „De ha el kell menned, akkor menj békével.” Egy hét múlva a férjemmel mentem. Két perc múlva tudtuk: az embrió nem él. Mintha zsilipet húznának fel, úgy szakadt ki belőlem a sírás. A férjem a kezemet fogta, a doki a karomat simogatta együtt érzőn. Utána elmondott egy csomó dolgot, aminek a felét sem bírtam felfogni. A lényeg az, hogy az én esetemet missedabortionnek hívják, ami magyarul annyit tesz: abbamaradt vetélés. Az embrió nem él, de még nem távozott. Ez persze nem maradhat így, ezért az orvos a „műszeres befejezést” javasolta.

Mindez egy májusi pénteken történt. A doktor felajánlotta, hogy már vasárnap megcsinálja, mert ügyeletes a kórházban, és nyugodt körülmények között el tudná végezni. Bár még mindig csak ködösen érzékeltem a dolgokat, haladékot kértem a következő szerdáig.

PRÓ ÉS KONTRA
Aznap nem mentünk vissza dolgozni, hazavánszorogtunk, sírtunk, aludtunk, sírtunk. Aztán a netet böngésztük: mit lehet tudni a missed AB-ról? Várjunk, hogy kijöjjön magától? (Veszélyek: ha túl sokáig marad bent, összenövések jöhetnek létre, akár daganatok is előfordulhatnak. Kellemetlen lehet, ha mégis megindul magától, és – mondjuk – a buszon kezdődik el váratlanul egy erős vérzés.) Menjünk bele a kaparásba? (Veszélyek: mégiscsak egy műtét, extrém esetben kilyukadhat a méh, akár meddőség is bekövetkezhet.)

Vasárnap elkövettük azt az őrültséget, hogy emberek közé mentünk. Nem is akármilyen társaságba. Egy meglepetés születésnapra, ahol a résztvevők nyolcvan százaléka kisgyermekes szülő volt, tíz százaléka pedig várandós kismama. Természetesen másról sem volt szó, mint az első fogacskákról és a gömbölyödő pocakokról. Körülbelül tizenöten kérdezték meg tőlünk, hogy nem akarunk-e már gyereket. („Mire vártok még?”) A nap fénypontja az volt, amikor az egyik kismama végigmért és megjegyezte: „Á, látom, nálad még nem aktuális, te még vékony vagy...”

„Ó, csak azért, mert egy halott embrió van a hasamban” – mondtam én. De csak a belső mozimban, mert a valóságban csupán kedvesen mosolyogtam. Az már csak hab a tortán, hogy a házigazda merő jóindulatból minden nőnek, aki egyben édesanya, átnyújtott egyszál virágot, hiszen anyák napja volt. (Bocs, a vetélés számít? Egy virágszárat esetleg kaphatok?)

ENGEDEM
Az első sokk: mégsem lesz most babánk. A gyötrelem második szintje: mi lesz most velem és a halott kis lénnyel, mi lesz a méhemmel, a testemmel? Ki dönti el? Egy hét telt el tipródva, szomorúan.

Dolgozni jártam, nem mutattam gyengeséget. Mivel még nem volt biztos, hogy elkerülöm a műtétet, szükség volt a vércsoportom meghatározására, ezért elmentem egy kórházba. Egy arra járó orvostól kértem útbaigazítást, merre kell mennem, mutattam a beutalómat is. „Ön terhes?” – kérdezte. Egy pillanatra eltöprengtem, pedig nagyon egyszerűt kérdezett. „Hát, misszdábém van” – mondtam végül. „Az annak számít” – felelte a doki pragmatikusan, majd megmutatta a folyosót, amit kerestem. Közben telefonon még egy hét haladékot kértem az orvosomtól: úgy voltam vele, a természet biztosan jól kitalálta ezt is, ha lehet, megvárnám, hogyan történik meg magától.

Miután túl voltam a kezdeti megrázkódtatáson, figyelmemet erre a –mondjuk így – technikai problémára fókuszáltam. Üzentem a babának: elengedlek, menj. Meleg fürdőket vettem, és maximum hangerőn bömböltettem a Most múlik pontosant. („Engedem, hadd menjen. Szaladjon kifelé belőlem...”)


7–9
Végül nem volt szükség műtétre. Megtörtént magától, otthon, péntek este hét és kilenc között. Hála az anyatermészetnek és a testemnek. Megkönnyebbültem, akkor már csak ezt éreztem: megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Azoknak a félidegeneknek, akik azóta könnyedén rákérdeztek: „És hogy álltok a babaprodzsekttel?”, könnyedén válaszoltam: „Ó, remekül, csak volt egy vetélésem.” Ezek a beszélgetések nem tartottak olyan sokáig. Rendbe jöttem. Bizonyos értelemben lement rólam egy súly. Negyven ciklus óta vártam, hogy történjen már valami, és most történt, még ha nem is lett sikersztori. De bebizonyosodott, hogy működnek a dolgok, csak most nem jött össze.

Mint az első palacsinta – mondta a férjem, amikor már tudott viccelni.

Mindez majdnem két éve történt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a férjemmel már nem vagyunk együtt. Nem a baba miatt – vagy ki tudja...

Ezért vagyok 30-on (jóval) túl is szingli

Őszinte beszámoló egy 36 éves egyedülálló csajtól, aki bevállalta.

5 sztár, akinek nem volt elég 1 menyasszonyi ruha az esküvőjén

Képtelenek voltak választani? Vagy új – és meglehetősen puccos – divat van születőben? Akárhogy is, egyre többen esküsznek arra, hogy többféle menyasszonyi ruhában mutassák meg magukat az olvadozó násznépnek – és persze az egész world wide webnek.

Dehogy maradsz éhen! Íme a 7 legtáplálóbb zöldség a dietetikusok szerint

A saláta a nyulaknak való? Zöldségekkel sosem lehet jóllakni? Na, álljunk meg egy pillanatra...

Braille-írással válaszolt a Nintendo egy vak kisfiúnak, aki imádja a játékaikat

Egy japán kisfiú levelet írt a Nintendónak, amelyben megkérte őket, hogy minél több olyan játékot készítsenek, amelyet vak gyerekek is tudnak élvezni...

Ez a pasi megrajzolta, milyen az élete egy belevaló nővel, aki nem mellesleg a felesége

Tutira mi is ilyenek vagyunk külső szemmel nézve! (És nyilván nem is akarunk változtatni ezen! :-P )

Fizess elő az Instyle magazinra egy évre most 70%-os kedvezménnyel!
Borító

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Egyéves Éva-előfizetés és féléves Apa-előfizetés most több, mint 40% kedvezménnyel!

Csak 4990 Ft