Kormos Anett levelet írt a Jézuskának

Kormos Anett levelet írt a Jézuskának
Forrás: Éva magazin / Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A levél még egy kősziklát is megindítana, nem hogy a Jézuskát. :)

Kedves Jézuska!

Először is szeretném, ha tudnád, hogy amikor azt a szerkesztői „utasítást” kaptam, hogy írjak neked egy levelet, őszintén zavarba jöttem. Nem mintha ez lenne az első neked címzett levelem, hiszen a lányaim nevében már kilenc éve ápolom – az egyébként meglehetősen egyoldalú – levelezői viszonyunkat, de a magam nevében most írok neked először.

És mivel ez egy amolyan karácsonyi levél, amiben kívánni illik, órák óta tanácstalanul nézem az egyhelyben villogó kurzort. Jó, nem pont órák óta… de tényleg elég régóta. Ugyanis fogalmam sincs, mit kívánhatnék. Félre ne érts, bármikor elfogadnék egy garancialevelet arra vonatkozóan, hogy a szeretteim és én egészségben fogunk élni, amíg meg nem halunk. Vagy ha véletlenül megsúgnád a lottószámokat, akkor se biztos, hogy befognám a fülem. De ami igazán fontos, az nekem már megvan. Hát ettől jöttem zavarba. Ha pedig nem akarok önző lenni, és feltételezem, hogy neked is van némi részed ebben az elégedettségemben, akkor... akkor alapos és megindító hálálkodásba kellene kezdenem. De karácsony ide, szeretetünnep oda, egy hatezer karakterre elnyújtott, nyáltól csöpögő köszilevéllel valószínűleg kiváltanék némi lincshangulatot az olvasókból. Meg amúgy is. Mindig van egy de. Igen, igen, ne sértődj meg, még a te esetedben is van.

Olvasd el ezt is!

Éspedig...

Hogy mi most a de? Hát például az, hogy bár tényleg hálás vagyok neked a jó sorsomért, azért mégsem vagyok teljesen elégedett a kettőnk közti munkamegosztással. Ami azt illeti, csapatmunkában nagyon is van hová fejlődnöd. Mert nézd csak meg, hogyan zajlik a karácsony! Te henyélsz otthon, a felhők között, közben pedig íródnak neked a levelek. Íródnak. Igen, igen. A gyerekek „kívánási” tehetsége ugyanis nemcsak akkorra bontakozik ám ki, amikorra megtanulnak írni (erről meg apáddal váltanék néhány szót, de majd legközelebb), hanem sokkal korábban. Ők már akkor pontosan tudják, mit fognak tőled levélben kérni, amikor még azt sem tudják, mi az a levél. És ilyenkor a levelet nem ők írják meg az édes pici kis praclijukkal, hanem odamennek a leghűségesebb rabszolgájukhoz (vagyis az anyjukhoz), picit megriszálják magukat, mire az amúgy is puhalelkű rabszolga szinte cseppfolyóssá válik, kezébe nyomják a tollat, és diktálni kezdenek. Szinte kivétel nélkül ugyanazt. Hogy ők állati jók voltak egész évben, és ezért egy csomó ajándék jár nekik. Na jó: önkritikusabb gyerekek néha arról, hogy talán nem voltak mindig olyan nagyon jók, viszont, ha te most hozol nekik valami szépet, akkor jövőre sokkal jobban viselik majd magukat. Az anyának pedig nem nagyon van más választása, mint hogy gondosan jegyzetel. Talán megpróbálhatja felhívni utódja figyelmét arra, hogy óvatosabban az önpolírral, de ezzel legfeljebb azt éri el, hogy az utód bedurcul, esetleg elmorzsol egy-két hatásvadász könnycseppet, amiért őt a gonosz anya emlékezteti a hibáira. Elég furcsák egyébként a gyerekek. Simán benyelik, hogy minden különösebb fennforgás nélkül becsempészel egy feldíszített fenyőfát meg egy rakás ajándékot a lakásba, de azt nem nézik ki belőled, hogy azt is láttad, amikor egyikük heccből egy megrágott rágót csempészett a másik párnájára, hogy feldobja kicsit a reggeli fésülködés rutinját.

Kép
forrás: Éva magazin

Na és mit csinálsz te?!

Elkalandoztam. Vissza oda, hogy már a levélírás is sokszor az anyára hárul. Ahogyan a levél hozzád való eljuttatása is. Utóbbi türelmesebb szülők számára azt jelenti, hogy ki kell találni valami ordas nagy hazugságot, ami arra a kérdésre se hullik darabjaira, hogy mivel veszi át Jézuska a levelet, ha nincs keze. A kevésbé türelmes szülő (mint mondjuk én) a „nemtudom” és a „mostnemérekrá” közül választ, attól függően, hogy ostobának vagy nemtörődömnek akar tűnni a gyereke szemében. Hiába röhögsz – ez a te hibád. Olyan nimbuszod van, hogy egy átlag szülő hozzád képest a gyerek szemében egy főbalfék. De guruljunk csak tovább ezen az úton. A levél megíródott, és hozzád eljuttatódott. A gyereknek innentől kezdve nincs más dolga mint várni, várakozás közben pedig befalni egy adventi kalendáriumnyi csokit. Neked… neked szintén nincs sok dolgod. Ellenben itt van a szülő – és most a drámai hatás kedvéért átváltok egyes szám első személybe. Itt vagyok én. Én, aki minden erőmmel azon vagyok, hogy utódomat a helyes úton tartsam. És hogy olyan ajándékot kérjen tőled, amivel valamelyest én is egyetértek, mind anyagilag mind pedagógiailag. Erre mi volt például tavaly? Egész évben azon erőlködtem, hogy meggyőzzem a gyerekjáték divathullám által elragadott gyerekeimet arról: a zombibarbi hülyeség. Még a póninál is nagyobb hülyeség. És sok munkával sikerült is kicsit elnyomnom a csillogást a lányaim szemében, amikor a játékbolt polcán megpillantottak egy ilyen „rettenetet”. De aztán jött a karácsony, közeledett vészesen. És a lányaim szépen megírták neked a kívánságlistájukat. Csak az utolsó tétel felírását hagyták rám. Szerintem direkt kínzásból.

Ők már akkor pontosan tudják, mit fognak tőled levélben kérni, amikor még azt sem tudják, mi az a levél. És ilyenkor a levelet nem ők írják meg az édes pici kis praclijukkal, hanem odamennek a leghűségesebb rabszolgájukhoz (vagyis az anyjukhoz), picit megriszálják magukat, mire az amúgy is puhalelkű rabszolga szinte cseppfolyóssá válik, kezébe nyomják a tollat, és diktálni kezdenek.

Sündörgéssel kezdték…aztán kicsit zagyváltak arról, hogy a barátnőiknek mennyi haszontalan és ostoba játékuk van… aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott ülök, kezemben a tollal, a lányaim pedig kicsit szabadkoznak, kicsit fejlehajtanak, de azért mégiscsak mindenre elszántan diktálják nekem, hogy: zom-bi-bar-bi. Hát mit tehettem volna? Úgy tettem, mintha bíznék a józan belátásodban. És mit gondolsz, mi történt? Mi történt Szenteste? Az én anyai intelmeim ellenére, minden érvem, okoskodásom ellenére, mi történt? Na mi? Ne lapíts, Jézus, te is tudod! Hoztál nekik zombibarbit? Hoztál. Ők pedig ragyogtak, mikor kibontották. Látszott rajtuk, milyen hálásak…neked. NEKED! Mindenért. A ragyogóan feldíszített fáért, az ünnepi hangulatért, de főleg a zombiért. Mert te, megérted őket. Neked nem fontos, hogy egy ajándéknak van-e értelme vagy nincs, neked csak az fontos, hogy örömet szerezz. Érted? Érted miről beszélek? Az én kezem van tele fenyőtüskék okozta vörös pöttyökkel, az én hátam szakad le az egész napos takarítástól, én írtam meg a levelet, én vettem meg az ajándékokat, és te zsebeled be a hálapillantásokat. Ez így nem fair. Lásd be!

Szóval idén én is kérek. De nyugi, csak egy dolgot. Egyetlenegyet. Azt, hogy…mit is? Egyszerűen nem jut eszembe semmi. Ja igen! Megvan! Azt, hogy ennél nagyobb bajom sose legyen! Lehet ezt? Lehet?

Éva magazin archív

18 mókás cica, aki teljesen odáig van a karácsonyért

Nálatok is "segítenek" díszíteni az állatok?

5 mindfulness tipp, hogy igazán meg tudd élni a karácsonyt!

Idén megmutatjuk, hogy képesek vagyunk teljesen átérezni a karácsony szépségét!

Ez a legszomorúbb dal a tudósok szerint

Íme a zeneszám, amit a pszichológusok a szomorúság kutatására használnak.

7 ok, amiért naná, hogy érdemes télen is ellátogatni az állatkertbe

Sokan nem mernek télen állatkertbe menni, merthogy szabadtéri programot hidegben? Brrr! Pedig sok tekintetben ilyenkor igazán nagyszerű program az állatkertezés.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft