Egy hollywoodi filmben itt vágás következne, majd az „egy hónappal később” felirat után a kép az új óvodájában boldogan játszó Marcit mutatná, aki pszichésen teljesen egészséges, nyugodt és kisimult, az égvilágon semmi baja, és tökéletesen beilleszkedett új környezetébe. A valóságban azonban nincs vágás, és az az egy hónap, ami az óvodavezetőnő kijelentését követte, mind Rékának, mind a kisfiúnak sok küzdelmébe került.

Réka kálváriája

„Az élettársammal kevesebb, mint egy éve kezdtük el a gyermektartási pert”– meséli Réka. „Addig úgy-ahogy sikerült megegyezni a gyerek körüli kérdésekről, nálam lakott, én viseltem gondját, az apja pedig időnként elvitte és rendesen fizette a gyerektartást is. A per előrehaladtával azonban egyre feszültebb lett köztünk a viszony: volt olyan, hogy az indulatok fizikai agresszióba torkolltak, ennek egyszer sajnos Marci is a tanúja lett. A körülmények szerencsétlen összejátszása révén év közben költözünk egyik helyről a másikra, így a per miatti stresszhez egy teljes környezetváltás is hozzáadódott, ami még jobban megviselte az érzékeny gyermeket” – magyarázza az anyuka.
A kisfiú nyáron került új óvodába: a beilleszkedési nehézségei az első pillanattól kezdve nyilvánvalóak voltak, viszont nem múltak el, hanem egyre erősödtek. Réka szerint: „Marci akaratos, erős gyerek. A kortársai közül fizikailag is, intelligenciában is kitűnik. Nála kulcsfontosságú, hogy a pedagógus képes-e megszerezni a bizalmát: erős akaratú nevelőkre lenne szüksége.” A harmadik kerületi óvodában azonban az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy Marci kívül esik a csoport dinamikáján, a jobbára fiatal, tapasztalatlan óvónők nem szereztek előtte tekintélyt, és hiába volt óvodapszichológus is az intézményben, a kisfiú dühkitörései rendszeresek és egyre hosszabbak lettek.

„Először az óvónők jelezték, hogy baj van, de mindenki tehetetlen volt. Egyre inkább elutasítóak lettek Marcival kapcsolatban, ami a gyerek bizonytalanságérzetét a végletekig fokozta. Egy idő után az óvonők már nem kommunikáltak velem, én pedig teljesen összezavarodtam, mert úgy gondoltam, a probléma megoldódott. Ekkor hívott be az óvodavezetőnő először az irodájába, és summa summárum közölte, ha nem teszek valamit a helyzettel, el fogja tanácsolni a fiamat. Elmondta, hogy Marci majd minden nap órákon keresztül üvöltözik és veri magát, hogy bántotta a többieket, hogy megharapta az óvónénit. Majd rám nézett, és közölte, hogy meg kell oldanom a problémát, vagy utaljuk a gyereket pszichológiai vizsgálatra, mert az lenne a legjobb, ha elkerülne egy pszichés zavarokkal küszködő gyerekeknek való intézménybe. Egygyermekes anyuka vagyok, ő pedig egy intézmény vezetője, több évtizedes szakmai múlttal, és azt mondja nekem, hogy a gyermekem viselkedése soha nem fog megváltozni. Úgy remegett a lábam, amikor kiléptem az irodájából, hogy egy darabig csak ültem a folyosón, miközben Marci aggódva kérdezgette, hogy mégis, mi a bajom.”

Profi segítség

A kisfiú problémáit nem lehetett otthonról megoldani: néhány hónap után az intézményvezetőnő valóban pszichológiai szakvizsgálatot kért a kisfiúról. „Minden héten beszéltem vele, és úgy rettegtem ezektől a találkozásoktól, mintha én követtem volna el valamit”- emlékszik vissza Réka. „Próbáltam arra utalni, hogy nem vagyok pedagógus, ellenben ők azok: én annyit tehetek csak, hogy beszélek a gyerekkel otthon. Erre torkollt le először azzal az érvvel az óvodavezetőnő, hogy a gyerekem pszichopata. Amikor látta, mennyire sokkolt a kijelentése, cifrázta még egy kicsit: kijelentette, hogy a gyereknek nincsenek érzései, és ne is számítsak arra, hogy ép ember lesz belőle, legfeljebb ha speciális nevelést kap, talán akkor beilleszkedik majd a társadalomra, de erre nincs sok remény.”

Az intézmény végül nem várta meg a pszichológiai szakvéleményt, két hetet adott az édesanyának a gyermek kiiratására. „Azóta már tudom, hogy mindez nem volt törvényes. A nevelési tanácsadóban és az új óvodában is felháborodtak a procedúra embertelenségén: én viszont nem akartam harcolni egy olyan helyért, ahonnan a gyerek csak és kizárólag elutasítást kap” – mondja Réka.
A pszichológiai szakvélemény végül megállapította, hogy Marcinak az érzelmi megrázódtatáson kívül semmi maradandó problémája nincs, az új óvodájában pedig olyan nagy szeretettel és türelemmel fogadták, hogy a gyereket már egy hét után is, mintha kicserélték volna. Nem hogy dührohamok, de még minimális agresszió sem fordul elő – amihez biztos sokat hozzá tesz az is, hogy a gyerek végre olyan közösségben van, ahol például el mer délután aludni. És hogy mi a különbség az előző és a régi hely szemlélete között?

„Az új óvodában nem tartották meg a három lépés távolságot. A pedagógusok mindegyike empatikusan és érzékenyen foglalkozott a gyerekkel és nem tolták el maguktól a problémával együtt, hanem komolyan vették. A törődést pedig hihetetlenül meghálálta”- mosolyodik el Réka. „Reggel azt mondta nekem: anya, de jó hogy ma is mehetünk oviba! Nagyon szeretek oviba járni! Nem is szeretek, hanem IMÁDOK! Ezért pedig még a váltással járó bürokratikus bonyodalmakat és elsőre megoldhatatlannak tűnő egzisztenciális fenyegetéseket is érdemes volt átvészelni.”

Lejegyezte: Kocsis Melinda