Ez történik, amikor magammal viszem a 12 éves fiamat shoppingolni

Ez történik, amikor magammal viszem a 12 éves fiamat shoppingolni

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Néha muszáj a gyereknek is alkalmazkodnia: szombaton eljött velem a Joy Napokra. És vajon a plázák alkalmazkodtak hozzánk?

Nem vagyok egy plázagirl, de a Joy Napok évente kétszer kihagyhatatlan programot jelentenek számomra. És így a fiamnak is. Ősszel éppen csak elhasználtuk az első kuponunkat, és már rohantunk is az ügyeletre (nem, nem a Joy Napokon sérült meg, az egybeesés véletlen) – aztán a János Kórház gyereksebészetére, akut műtétre.

Idén mindketten jobban jártunk. Már csak azért is, mert Marci otthon felejtette a mobilját, hozott viszont magával egy csomó könyvet.

Én pedig végre kedvemre válogathattam!

Csak arra kellett figyelnem, nehogy otthagyjam a kölköt valamelyik üzletben, sarokban, polc alatt, próbababa mellett.

A kérdés már csak az, hogy maguk a boltok is képesek-e alkalmazkodni Marcihoz?

Hááát, nem mindenütt. Az egyik üzletben leparancsolták a kölköt az asztalsarokról, a másikban kedvesen megmosolyogták.

A végső egyenleg:
8 pár gyerekzokni
2 gyerekpizsama
1 pasifarmer
2 női farmer
1 nyári nadrág
4 nyári póló

Cipelt könyvek száma: 4
Boltokban eltöltött idő: 5-6 óra

Bejött a Kaliforniai álom? Jó hírünk van: Ryan Gosling a következő filmjében is énekel

Ryan hangját legújabb filmjének előzetesében is meghallgathatod (és olvadozhatsz).

3 testrész, amiről megfeledkezünk randi előtt, aztán jól megbánjuk

Randi előtt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az alábbi testrészeinket – majd kínos helyzetbe kerülni miattuk.

25 videoklip, amiben híres színészek szerepelnek

Amikor a zene- és a filmipar találkozik, egész jó dolgok sülhetnek ki belőle!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Apa csak egy van, de ha most megrendeled az Éva magazint, négyet adunk hozzá! Élj a rendkívüli lehetőséggel: 10 Éva és 4 Apa magazin most 10 930 Ft helyett csak 5990 Ft!

Csak 5990 Ft