10 ok, amiért egyáltalán nem kellene kütyüt adni a gyerekek kezébe 12 éves kor alatt

Borítókép: 10 ok, amiért egyáltalán nem kellene kütyüt adni a gyerekek kezébe 12 éves kor alatt
Mobiltelefont, videojátékot, tabletet vagy bármit. Amerikai és kanadai gyerekorvosok szerint. Olvassátok el, hogy miért és írjátok meg a véleményeteket!

Az Egyesült Államok és Kanada gyerekorvosainak szövetsége által kiadott tanulmányok alapján egy kanadai gyerekfoglalkoztató terapeuta és biológus azt tanácsolja a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy ne engedjék a gyerekeiket elektronikus szórakoztató eszközök közelébe. Állítása szerint az észak-amerikai gyerekek átlagosan 4-5-ször többet nyomkodják a kütyüiket, mint az egészséges lenne. Chris Rowan szerint 2 éves kor alatt egyáltalán semmilyen technológiai eszközzel nem szabadna találkozniuk a gyerekeknek. Nézzük, mivel indokolja ezt a huffingtonpost.com-on megjelent írásában:

1. A kütyühasználat károsan befolyásolja az agy növekedését

A babák agya 2 éves korukig háromszorosára nő. A kütyühasználat ebben az időszakban károsan hathat a kognitív képességek kifejlődésére, az eredmény figyelemzavar, emlékezetkiesés lehet, valamint a fegyelmezettségre való képesség is csökkenhet.

2. Lelassul a tanulásra való képesség

Ideértve az írni-olvasni tudást is. Friss kutatások szerint a gyerekek egyértelműen lassabban tanulnak meg olvasni, mint 10 évvel ezelőtt.

Az összeállításban megjelent ajánlás szerint megengedett
– 3 éves kor felett napi 1 óra tévézés
– 5–18 éves korig napi 2 óra tévézés
– 13 éves kor fölött napi 2 óra mobilhasználat és 30 perc videojáték
Slussz-passz. Mit gondolsz?

3. Még több gyerek hízik el kórosan

Az Egyesült Államokban minden 3 gyerek elhízottnak számít. A technológiai eszközök használata egyre vonzóbb alternatíva a játszótér mellett. (Itthoni vizsgálatok szerint minden negyedik 12–14 éves gyerek túlsúlyos, ami alacsonyabb testtömegindexet jelent azért, mint az elhízottság.)

4. A gyerekek kevesebbet alszanak

Egy 2012-es bostoni felmérések szerint a 9-10 éves gyerekek 75 százaléka szenved alvásszavarban. Egy másik felmérésben hasonló adatok jöttek ki azon gyerekek arányának tekintetében, akik tarthatnak kütyüt a hálószobájukban.

5. Nagyobb a mentális zavarok kialakulásának valószínűsége

Több kutatás is egyértelmű összefüggést mutatott ki a túlzott technológiahasználat és a gyerekkori depresszió, a bipoláris zavarok, a viselkedészavar és más kisebb-nagyobb mentális problémák között.

6. Több a gyerekek közti erőszak

Ez egy különösen vitatott téma, amit sokan cáfolnak, de Rowan itt is egyetemi kutatásokra és az Egyesült Államok egészségügyi minisztériumának útmutatásaira hivatkozva állítja, hogy az erőszakos videójátékok agressziót válthatnak ki a gyerekekből.

7. Gyengül a koncentrációs képesség és a memória

„Azok a gyerekek, akik nem tudnak figyelni, nem képesek tanulni sem", állítja Rowan, aki szerint a kütyük figyelemzavart okoznak a gyerekekben.

8. A technológia használata addiktív

Minden 11. amerikai gyerek kimutathatóan függésben van a technológiától, de ez egy 2009-es adat, és azóta valószínűleg rosszabbodott a helyzet.

9. A gyerekek szervezete érzékenyebb a sugárzásra

A mobilkészülékek rádiósugár-kibocsátását a WHO (az ENSz egészségügyi szervezete) a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta 2011-ben.

10. A technológia-alapú nevelés nem fenntartható

Rowan szerint a mobileszközök túl nagy arányú alkalmazása révén a nevelésben és az oktatásban – a fenti okok miatt – hiányosan képzett és mentális problémákkal küzdő generáció nő fel. A gyerekterapeuta azt javasolja, hogy maradjanak meg az "oldschool" eszközök az oktatásban.

Szerinted is ilyen elkeserítő a helyzet? Írd meg a véleményedet emailben vagy kommentben!

Fotók: Europress