Anyám is mindig fogyózott

Anyám is mindig fogyózott
Forrás: Éva magazin / Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Pillanatképek anyáról, lányairól és unokáiról, ahogy napról napra megküzdenek hozott negatív énképükkel…

Anyám halála után pár hónappal ki kellett ürítenünk a lakását. Egy vasárnap reggel a legkisebb húgommal láttunk neki a szívszorongató feladatnak. A mama szobája… a szoba, ahová akkor húzódott be aludni, amikor a papa horkolása már elviselhetetlenné vált. Ott áll a helyén a réges-régi rádió, amelyen kedvenc műsorait hallgatta, érintetlenül hevernek a levelei, a bankkártyái, a bélyeges doboza, megannyi szívének kedves limlom. A falakon ott sorakoznak a gyerekek és unokák fotói, az ágy melletti asztal alatt modern fürdőszobai mérleg. Az éjjeliszekrényen notesz, benne az R és E betű alatt számok végtelen sorban: 54, 54,5, 54, 54, 53,4, 55,2, 55,9, 54, 53,3, 53, 52,9, 53,3, 52, 5,56, 51… Értetlenül bámulok a papírra, mire végre leesik a tantusz. Szent ég, a mama élete végig naponta kétszer mérte a súlyát! 83 évesen csont és bőr volt, de még utolsó hónapjaiban is rögeszmésen figyelte a kis digitális mérleg ítéletét. Kiborultam.

Kép
forrás: Pinterest

Anyám alakja egész életében ingadozott a karcsú és a teltkarcsú között. Igazán soványra sohasem fogyott, csak a halála előtti pár hónapban. Combja és vádlija mindig is erős volt, dereka formás, a hasáról pedig senki meg nem mondta volna, hogy hat gyereket hordott ki. Az öltözködés, a divat nem érdekelte, de az alakjára hiú volt, és rettenetes folyamatnak tartotta az öregedést. „Nem vagyok túl kövér ebben a pulcsiban? Ugye ápol és eltakar ez a nadrág? Két kilót híztam a nyaralás alatt, nagyon látszik?” – kérdezgette. Bár a család naphosszat bókolt neki, ez neki nem számított. Anyám mindig is arra vágyott, hogy úgy nézzen ki, mint 20, 30, 40 éves korában, és arra, hogy 60, 70 vagy 80 évesen se tűnjön többnek 50-nél.
A mi súlyunkat is mindig szemmel tartotta. Az egyik húgom, aki ápolónő volt és rengeteg édességet kapott a hálás betegektől, erősen meghízott, és anyám a plusz kilókat a családi asztalnál tárgyalta ki. Nem mintha otthon valaha is fogyókúráztunk volna. Minden csésze kávéhoz vagy teához dukált valami finomság. A húgaim és én is állandó szélmalomharcot folytattunk a kilókkal. Amikor tizenhét éves koromban rövid idő alatt nagyon meghíztam, diétázni kezdtem, kizárólag párolt zöldségen éltem. Anyám rosszallóan nézte, ez a módszer távol állt tőle. Ő inkább folyamatosan mérte, a biciklizésnek és a gyaloglásnak hála pedig tartotta is a súlyát. Akkoriban a természet és a mozgás iránti szeretetének tulajdonítottam ezt a dolgot, ma már tudom, hogy semmi sem állt távolabb az igazságtól.

Kép

Én majd máshogyan csinálom…

Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy ha nekem családom lesz, máshogyan csinálom, mint anyám. Születendő lányaimat nem fogom nyaggatni a testük, a saját testem és mások testének véget nem érő kritizálásával. Fiatal felnőttként nagyon is odafigyeltem rá, hogy jól nézzek ki, észre sem vettem, hogy a szent cél érdekében naphosszat biciklizem, gyalogolok, majd minden átmenet nélkül befalok egy zacskó karamellás cukrot. Így visszanézve, fanyar a kép: sokkal jobban hasonlítottam akkortájt anyámra, mint bármikor képzeltem volna.
Amikor megszülettek a gyerekeim, a súlyom stabilizálódott. A lányokat sokat dicsértem, hogy erősödjön az énképük, és meg voltam győződve róla, hogy minden a legnagyobb rendben van. A fürdőszobai mérleget a szemétbe dobtuk, mert azt olvastam, hogy a „digitális kis ördög” nélküli háztartásokban karcsúbbak maradnak a lányok. Nem diétáztunk, de nem is nassoltunk, üdítőt sosem ittunk, egészségesen étkeztünk. Szóval igazán jó anyának tartottam magam. Aztán egyszer a kisebbik lányomból kiszakadt az igazság. „Azt hiszed, hogy mi elégedetten nézünk tükörbe? Annyira szigorúan ítéled meg önmagadat... de a lányaidat is! Anya, sokszor könyörtelen vagy, de ezt te is jól tudod.” Lefagytam, de mint kiderült, ez még nem volt minden. A nagyobbik lányom a húga őszinteségén felbuzdulva elárulta, hogy már négy éve mindennapos harcban áll a kilóival és persze az énképével is. „Nem győzted hangsúlyozni, hogy nem csinálsz ügyet a súlyunkból, de azért mégiscsak az lett belőle. A tea mellé a harmadik kekszet már sohasem mertem elvenni” – vágta a fejemhez. Nem tértem magamhoz, csak arra tudtam gondolni, hogy semmivel sem vagyok jobb anyámnál. Két lábon járó komplexusokat csináltam a lányaimból…”

Anya, fogadj el!

Edit története nem egyedi, de nem is feltétlenül tipikus. Durva vallomás, amelytől nekem, fiús anyának is összeszorul a gyomrom. Mert az az igazság, hogy az étkezési zavar csak egy nagy halmaz kis szelete. Más gyerek más mintát másol. Természetünkből fakadóan tökéletlent. És más lesz a gyengéje is.
A gyermekkori étkezési zavarokat szinte sohasem lehet önmagukban vizsgálni, jellemzően egy nagyobb problémahalmaz részét képezik – kezdi Bóta Tímea pszichológus. – Kicsi korban az anya-gyerek kapcsolat a legfontosabb viszony, nem véletlen, hogy elsősorban ezen a vonalon szoktunk elindulni, ha kórosan hízó, illetve fogyó gyermekkel találkozunk. A kisgyerek úgy működik, mint egy finomra hangolt adó-vevő készülék, ha csak egy icipicit is érzi, hogy a világhoz, családhoz való kapcsolatában zavar támadt, azonnal reagál rá. Lefordítja magának az információt: „Nem vagyok elég jó anyának, apának, meg kell változnom!” Ilyenkor pedig beindul egy hasonulási vagy éppen drasztikusan ellenkező mintát követő program. Könnyen lehet, hogy a súlyproblémákra hajlamos gyerek a testével üzen: „Sovány vagyok, mint te, már hasonlítok rád, fogadj el végre, szeress engem!”

Kép
forrás: Pinterest

Vagy éppen: „Látod, anya, én kövér vagyok, nem úgy, mint te!” Természetesen ahány gyerek, annyiféle jelzésrendszer. Van, aki étkezési zavarral – szeretetéhséggel –, más esetleg a szülők szokásainak, betegségeinek átvételével fejezi ki, hogy szeretne közelebb kerülni hozzájuk. Gyakran látni, hogy a kicsi teljesen hasonló egészségügyi problémával küzd, mint a szülője. Igaz, létezik hajlam, de a benső üzenet ilyenkor is lehet ugyanaz: „Látod anya, nekem is gyenge a gyomrom, olyan vagyok, mint te, fogadj el!” Bár nehéz elképzelni, mégis az a helyzet, hogy a betegség „másolása” a gyerek torzult eszköze a szeretet kifejezésére. A gyógyulás útja pedig az lehet, ha megtalálja a másik, egészséges, megfelelő csatornát a vágyai, a szeretet megélésére. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy a probléma gyökere számtalan esetben hasonló, a hiány megnyilvánulási formája azonban végtelenül sok formát ölthet.

Szeresd, ez a legfontosabb

A szakember szerint talán a legrosszabb, amit tehetünk, ha a szemünk láttára hízó vagy éppen soványodó (amúgy egészséges) gyermekünket a lehetséges diéták, illetve hízókúrák sorolásával gyötörjük. – Talán ez az egyik legrombolóbb szülői magatartás, hiszen a testi tünet már csak okozat. Próbáljunk inkább arról beszélgetni a gyerekkel, kamasszal, hogy hogy érzi magát, mire vágyik igazán. Ha eléggé bizalmas a viszonyunk, megkockáztathatunk egy „mitől félsz?” kérdést is. A megfelelő testsúly elérésének módszereivel azonban csak akkor álljunk elő, ha a gyerek kifejezetten tanácsot kér erre. Akkor jöhet a diéták, sportok, egyéb lehetőségek bemutatása, de sose felejtsük el éreztetni vele, hogy nekünk így is pont jó, mi elfogadjuk és szeretjük őt úgy, ahogy van – mondja Bóta Tímea. Éppen ezért az lenne az üdvös, ha anyaként első utunk saját bensőnkhöz vezetne, nem a gyerek zaklatásához. Ha még mindig a fülünkben csengenek olyan mondatok, hogy „Én anyámtól örököltem a hízási hajlamomat” vagy „Engem anyám arra szoktatott, hogy a tányérról mindent megegyek, ezért küzdök egész életemben a súlyommal”, akkor jobb, ha tudjuk, hogy először magunkkal és nem a gyerekkel van tisztázni valónk. Ha eljutunk odáig, hogy megértsük: a saját édesanyánk a tőle telhető legjobb módon szeretett minket és ezt a csomagot tudta adni, akkor nagy lépést tettünk a saját tökéletlen anyaságunk elfogadása felé is.

Ha még mindig a fülünkben csengenek olyan mondatok, hogy „Engem anyám arra szoktatott, hogy a tányérról mindent megegyek, ezért küzdök egész életemben a súlyommal”, akkor jobb, ha tudjuk, hogy először magunkkal és nem a gyerekkel van tisztázni valónk.

– Fontos hangsúlyozni, hogy a szülőtől kapott minta (tartalmazzon akár negatív énképet, mint a fenti történetben) csak a kiindulópont lehet a saját életünkben – mondja végül a pszichológus. – Másképpen szólva abból kell főznünk, amit kaptunk, de rajtunk múlik, hogy végül mi lesz a dologból. És ne aggódjunk, hiszen a saját gyerekünknek is a tőlünk telhető legjobbat adjuk, persze a magunk baklövéseivel. Ha azonban elég szeretettel vesszük körül, akkor ő felnőttként képes lesz felülemelkedni a tökéletlenségeken és megalkotni a saját egészséges, harmonikus énjét. Hiszen akit kicsiként elég közel engednek, az jól tud leválni nagyként.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

18 mókás cica, aki teljesen odáig van a karácsonyért

Nálatok is "segítenek" díszíteni az állatok?

5 mindfulness tipp, hogy igazán meg tudd élni a karácsonyt!

Idén megmutatjuk, hogy képesek vagyunk teljesen átérezni a karácsony szépségét!

Ez a legszomorúbb dal a tudósok szerint

Íme a zeneszám, amit a pszichológusok a szomorúság kutatására használnak.

7 ok, amiért naná, hogy érdemes télen is ellátogatni az állatkertbe

Sokan nem mernek télen állatkertbe menni, merthogy szabadtéri programot hidegben? Brrr! Pedig sok tekintetben ilyenkor igazán nagyszerű program az állatkertezés.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft