Szentestekor is szabad káromkodni!

Szentestekor is szabad káromkodni!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Cseee-hendes éj. Drága, szent éj” – zendített rá édesanyám, miközben egyre dühösebb mozdulatokkal pucolta a pontyot.

Nem fordult felénk, csak mereven fixírozta a vágódeszkát, körülötte repkedtek a pikkelyek, és nem kellett látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, csíkká szorult a szája, és sirályszárny alakúra húzta össze szemöldökét.

karácsonyi konfliktusok

Megfagyott a levegő, mindenki tudta, hogy mit jelent ez a dal. Apukám felfüggesztette a káromkodást, nekem kiesett a kezemből az a marék szaloncukor, amelyet előzőleg tesóm fejéhez terveztem odavágni, és az öcsémnek is torkán akadt a „tavaly is én takarítottam helyetted” mondat, amelyet aznap kábé ötvenedszer üvöltött a képembe. Pedig majdnem tisztességes versenyben nyertem el a szaloncukor-drótozást a vécétisztítással szemben. Ez a dal maga volt a szemrehányás: lám, nem elég, hogy minősíthetetlenül viselkedünk, de ráadásul ezt pont MA tesszük. Szenteste napján, amikor áradnia kellene a szeretetnek, a belsőnket pedig melegségnek és meghittségnek kellene átjárnia. Ezzel szemben nálunk csak a fürdőszoba áradt, meghittségnek nyoma sem volt, a melegség pedig maximum apukámat járta át, aki aznap már jó néhány szomszéddal koccintott a Mi Urunk egészségére. Még csak délután egy óra volt, de már mindenki utált mindenkit.

Béla bácsi és a zombi ponty támadása
Az egész reggel hétkor kezdődött, amikor beállított a szembe szomszéd Béla bácsi egy rettenetes kisüstivel a kezében apukámat keresve, mondván „Józsikám, nyeljünk egyet Jézus születésnapjára”. Biztos, ami biztos, inkább kettőt nyeltek. Anyukám iszonyú dühös lett a reggeli pálinkázás miatt, és amikor negyed nyolckor felharsant a folyosón az alsó szomszéd Kálmán bácsi „Éljen az Úr!” kiáltása, határozottan megtiltotta, hogy ajtót nyissunk. Az Úr előrehozott ünneplése miatt persze édesapám későn ért le a piacra, ahol már csak élőhalat lehetett kapni. Azt pedig, hogy a hentes nem rendelkezhetett túl jó fizikummal, csak akkor tudtuk meg, amikor a szegény jószág a szatyorból kikerülvén a vágódeszkán egy halvány farkcsapással jelezte, hogy egyelőre határozottan az élők csapatát erősíti. Anyukám eldobta a kést, velőtrázót sikított és közölte, hogy ő biztosan nem fogja fejbe vágni, én viszont lelkes tízéves állatvédőként vigasztalhatatlanul zokogtam, mindenkinek megtiltottam, hogy akár egy ujjal is hozzányúljon az új háziállatomhoz, majd rohantam teletölteni a fürdőkádat. A hal valóban életre kelt (legalábbis én úgy véltem), bár nem volt túl jó bőrben, és pár perc múlva fejjel lefelé fordulva lebegett a víz színén teljesen mozdulatlanul, de azért még mintha tátogott volna.

Herold siratása
Anyukám ekkorra már színtiszta stressz volt, és amikor 10 körül kinyitotta a sütőt és meglátta, hogy az összes bejglije szanaszét repedt, a hal pedig még nem döglött meg, közölte, hogy őt ez az egész nem érdekli a továbbiakban, virsli lesz a karácsonyi vacsora mustárral, vagy eszünk, amit a hűtőben találunk. Hogy a dühét levezesse, jól ránk ripakodott, hogy azonnal lássunk hozzá a rendrakáshoz és a takarításhoz, mert karácsony van, és a Jézuska egyáltalán nem jön, ha disznóól van a szobánkban, egyben rám parancsolt, tisztítsam ki a vécét. (Én már tisztában voltam a Jézuska valódi karácsonyi szerepét illetően, de öcsém még „őszinte ember” volt, így könnyedén meggyőztem, hogy a Jézuska csak makulátlan vécéjű házhoz jön, ti. a több ezer családnál felfalt bejglinek köszönhetően bármikor szüksége lehet a használatára.) A rendrakással, pontosabban a szobánkban szanaszét heverő holmik ágyneműtartóba dobálásával viszonylag gyorsan végeztünk, ezért anyukám rám mint a nagytestvérre sózta a szemétlevitelt is. Én korrekt voltam: azonnal felajánlottam az öcsémnek, hogy dobjunk fel pénzt, és ha fej, akkor én viszem le a szemetet, ha pedig írás, ő pucolja ki helyettem a vécét. Szerencsére fej lett, gyorsan mondtam is a tesómnak, hogy piszok nagy mázlija van, mert én fogom levinni a szemetet, viszont így rá marad a vécé. (Nem vagyok rá büszke, de hát ilyenek a tízéves nagytestvérek.) A szemétlevitel művelete viszonylag időigényes tevékenység volt, én pedig tudtam, hogy anyuék határozottan szegény Herold – időközben megszemélyesült a halam – halálát kívánják, ezért öcsémre bíztam, hogy cseréljen alatta vizet. Valóban nem fejtettem ki neki konkrétan, hogy ez azt jelenti, hogy miközben ráengedi a vizet, egyidejűleg húzza is ki a dugót, de hát ez evidens. Volt nekem. Neki nem, ezért mire visszaértem a szomszéd dombon lévő oldschool hulladékszigetről (értsd: lakótelepi konténer), a fürdőszoba ajtó alján lévő szellőzőből már lomhán csordogált ki az előszobánkba a víz, Herold pedig végérvényesen jobblétre szenderült. Kénytelen vagyok beismerni, hogy jobban megsirattam őt aznap, mint a Megváltót. Anyukám megvigasztalt, majd mindenkire ráordított, hogy azonnal szedjük fel a vizet, mielőtt Kálmán bácsiék is beáznak, és feljönnek a kerítésszaggatóval az Urat köszönteni. Apukámra pedig ráparancsolt, azonnal prezentálja a Fát, mert díszíteni kell.

Minden jó, ha jó a vége
Ez nem ment egyszerűen, hiszen a karácsonyfatalpak megfigyelésem szerint mindig csak az apukák képzeletében megfelelő átmérőjűek, a valóságban viszont irreálisan szűkek. Amikor a negyedik célszerszámmal sem sikerült kompatibilissé tenni a fánkat a talppal, apukám a karácsony szelleméhez nem méltó szavak kíséretében baltával lehasított a fa szárából egy darabot, behelyezte a talpba, majd családilag megszemléltük, ahogyan a karácsonyfánk bánatosan hajlik erőteljesen jobbra, mintha csak ki akarna ugrani az ablakon. Édesanyám közölte, hogy azonnal csináljunk valamit, neki nem kell öngyilkosjelölt karácsonyfa, apu a tönkrement szerszámok miatt érzett dühében rám ripakodott, hogy a ferde fán való röhögés helyett miért nem pucoltam ki inkább a vécét, holott világos volt, hogy az az én feladatom a szemétlevitel mellett. Erre már az öcsém is kapcsolt, sírva fakadt, hogy „kakiljon a Jézuska Erzsi mamáéknál, náluk úgyis mindig tiszta a vécé”, majd azt tette, amit minden hétéves fiúgyermek tett volna hasonló helyzetben: behúzott nekem egyet. (Utólagosan is megbocsátva.) Én visítottam, halk hangulati aláfestésként pedig apukám szitkozódása hallatszott, miközben a gázcsövekhez próbálta spárgával kikötni a fát némi egyenes tartás reményében, én pedig éppen sajgó gyomorszájjal készültem megdobálni szaloncukorral az öcsémet revans végett.
És ekkor felhangzott az a dal. Az a szemrehányó Csendes éj.
Nagyon elszégyelltük magunkat. Én néma csendben kitakarítottam a vécét, apa avantgárd spárgapókhálót készített a fa stabilizálására, öcsém pedig némán drótozta a szaloncukrot. Senki nem szólt a másikhoz egészen este hatig. Akkor viszont megszólalt a kopott, ezeréves rézcsengőnk, a haragot elfújták, mi pedig őrültmód rohantunk be a kifeszített fához, ahol anyáék rázendítettek a Mennyből az angyalra. Később, mialatt Herold ízletes húsát falatoztuk a majonézes krumplisalátával, már senki nem emlékezett, miért is voltunk olyan dühösek.
Azóta Herold Karácsonyaként emlegetjük ezt az ünnepet. Volt még a Hányós Karácsony, a Baltás Karácsony, a Műfogsorkeresős Karácsony (ne is kérdezzétek), a Tüzes Karácsony. És persze voltak tankönyvszerű, békés, boldog karácsonyaink is. Csak azokat nem emlegetjük fel minden családi szülinapon. Nem nagyon emlékszünk rájuk.

Szöveg: Kelemen Kata, fotó: Europress

Ettől tüsszögsz ősztől tavaszig a szakértő szerint

Ősszel sem lélegzünk be jobb levegőt, mint például a pollenidőszak kellős közepén. Hogy miért?

Napi horoszkóp október 21.: a Mérlegek nagy lépésre készülnek, a Vízöntők megmutathatják, miféle tehetség rejlik bennük

A hosszú hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek neked is!

Már most kivagdostam mindet: ezek lesznek a leghasznosabb háztartásitermék-kuponok a Joy-napokon

Minden alkalommal összeválogatom a füzetből az általam kedvelt háztartásicikk-kuponokat és feltankolom a szekrényt tisztítószerekkel, mosáshoz szükséges holmikkal. És ti?

Számok, tények: 10 érdekes adat a transzneműségről

Avagy itt tartunk a transz emberek elfogadottsága tekintetében 2017-ben.

Pásztory Dóra: A tűzpiros körömlakk dicsérete

A kétszeres paralimpiai bajnok most arról beszél, hogy azon a kézen fontos csak igazán a manikűr, amelyen nincs meg feltétlenül mind az öt ujj. Részlet a novemberi Éva magazinban megjelent írásból.

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft