„Azt hittem, soha többé nem bírok felállni”

„Azt hittem, soha többé nem bírok felállni”
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A 34 éves Elza története egy példa a sok közül. Rengeteg nő és férfi él világszerte, akit egy erőszakos családtag olyan ördögi körbe taszított, amiből felnőttként is nehéz szabadulni. Elzának, úgy tűnik, sikerült.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.


A gyerekkoromat egy kis alföldi tanyán töltöttem, mégsem úgy emlékszem rá, mint valami idillre. Anyukám sokat dolgozott, mindig csak azt láttam, mennyi munkája, gondja van. Ő foglalkozott velünk, gyerekekkel, ő etette az állatokat, tartotta rendben a kertet, vágta a fát.

Apám mégis gyakran elégedetlenkedett vele, és bár korábban is sejtettem, hogy néha megüti, 15 évesen a saját szememmel meg is láttam. Legközelebb már közéjük álltam. Olykor hárman sorakoztunk fel apámmal szemben: az öcsém engem védett, anyukám elénk állt.
Örültem, hogy a középiskolát a közeli városban végezhettem, épp elég volt a hétvégéket otthon tölteni. Anyagi helyzetünk miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyek egészségügyi szakiskolába, inkább munkát keresek. De apámnak semmi sem volt jó, bármit találtam, nem engedte, hogy elvállaljam, mert szerinte ott kurva lenne belőlem. Egy kora ősszel komolyan összeszólalkoztunk, és azt mondtam: ha megüt, elmegyek otthonról. Nem volt nagy füles, amit kaptam, de utána az ország másik végébe költöztem, anyám húgáékhoz. Apám ma úgy emlékszik rá, hogy nem miatta jöttem el, hanem egyszerűen mehetnékem volt. Nem haragszom már rá. Sőt, bár taszított a zsarnoksága, ugyanakkor nagyon férfiasnak láttam apámat.

Menekülés
A nagynénémék kedvesen fogadtak, kaptam egy külön szobát, megértették, hogy apám durvasága elől futottam egészen az ő városukig. Eleinte támogattak, mégsem volt szerencsés ez az együttlakás. Két hét múlva már három műszakban dolgoztam a helyi szövőgyárban, munka után pedig vigyáztam a kislányukra. Ha néha mégis elmentem valahová, azonnal láttam a rosszallást az arcukon. Bár a megkeresett pénzem háromnegyedét nekik adtam a szállásért és az élelemért, valahogy mégis egyre kényelmetlenebb lett az ottlétem. Talán egy év sem telt el, és két másik lánnyal, akikkel a gyárban ismerkedtem meg, albérletbe költöztem.

Még nem voltam húszéves, többen is udvaroltak, jártak utánam. De a szerelem egy diszkós kiruccanásból született, ott ismerkedtem meg a kislányom apjával. Hogy miért tetszett? Mert nemcsak jó kiállású, szép férfi volt, hanem kedves is, figyelt arra, amiről meséltem, vette a poénokat, remek humora volt. Jó volt vele lenni, és a telefonszám- és címcsere után hamar megkeresett. Sok időt töltöttünk együtt, pedig kiderült, fiatalabb nálam két évvel, még tanul, vagy éppen nem tanul, vannak munkái is... Ezzel nem foglalkoztam. A szülei szép kertes házban éltek, gyönyörű bútorok közt, kocsival, kedvesen fogadtak, érezhetően örültek, hogy a fiuknak ilyen barátnője lett. Három hónap múlva otthagytam a barátnőimet, a munkahelyemet és átköltöztem egy másik városba, a szerelmemhez, a szülei házába.

Nő, anya – rabszolga
Tudtam, hogy munkát kell találnom, de nem ment azonnal. Addig is igyekeztem segíteni, amiben csak tudtam. A barátom szülei dolgoztak, így én takarítottam, főztem, hogy mire megjönnek, ezzel már ne kelljen foglalkozniuk. A főztömet sok kritika érte – nem jogtalanul, mert teljesen gyakorlatlan voltam. Aztán lassan mindennap jött valamilyen megjegyzés, beszólás, hogy mi csak itthon lopjuk a napot... Végre találtam munkát, de aztán mégsem kezdtem el dolgozni. Akkor már terhes voltam a kislányommal.

Mire eljött a szülés ideje, már nagyjából tudtam, hová kerültem. A szülők kritikája állandósult, a gyerekem apja pedig egyre gyakrabban maradozott ki. Sokszor jött haza részegen egy-egy kocsmai italozás után, sőt a verekedéseinek híre is eljutott a fülembe. Talán hat-hét hónapos terhes voltam, amikor először láttam verekedni. Ő kezdte, hatan mentek rá, véresen fölállt a földről, és mint az őrült, csépelni kezdte a többieket. Még soha nem láttam senkit ilyen állatiasan viselkedni.

Amikor a kórházban vajúdtam, részegen bejött, pénzt kért, aztán otthagyott, mondván, hogy nem bírja látni, hogy szenvedek. Egyedül voltam, sírtam az anyukám után, szerettem volna belé kapaszkodni, megfogni a kezét. Meglett a kislányom, gyönyörű baba, az első otthoni este szép volt, összebújtunk, mi voltunk a párom kicsi kincsei. De másnap folytatódott a kocsmázás, haverok, italozás. Alig egy hét otthonlét után negyvenfokosra szökött a lázam, szinte eszméletlenül vittek vissza a kórházba. Orvosi műhiba, mondta neheztelve az ügyeletes orvos, és már toltak is be a műtőbe. Néhány nap alatt 49 kilóra fogytam. Tudtam, hogy rémisztően nézek ki, mégis meghökkentett, amikor ezt a gyerekem apja vágta a szemembe! Csak a kislányom számított akkor is, most is. Lassan épültem fel, miközben a párom már nemcsak italozott, de barátnőket is tartott, kétes ügyletei voltak, el-eltűnt. A szülei jogot formáltak az unokára, és akkor már azt is láttam, hogy az apósom is megveri időnként az anyósomat. A verések persze nálunk is állandósultak: ha valamire nemet mondtam, megkaptam a magamét. És jött az erőszak is – az első akkor, amikor még le sem telt a szülés utáni hat hét...

Olvasd el ezt is!

Nyolc hónapos lehetett a kislányom, amikor a védőnőnk elintézte, hogy bekerüljek a város anyaotthonába. De két hét után a párom és a szülei eljöttek értem kocsival, és nem volt kérdés, hogy engedelmeskedem-e. Este olyan verést kaptam, hogy azt hittem, soha többé nem bírok felállni. Csak a fejemet védtem, mindenem kék-zöld folt lett. Aztán bezárták a házat, csak egyedül engedtek ki, mert azt tudták, hogy a gyerekemet nem hagynám ott. Majdnem két évig bírtam, de aztán újra elszöktem, ezúttal haza a szüleimhez. Elmúlt már kétéves az unokájuk, akkor látták először. Jó volt otthon, az anyukámmal éjszakákat sírtam végig, a kisöcsémre alig ismertem rá, mert közben felnőtt férfivá lett. Egy hónap múlva mégis visszamentem a páromhoz. Újra elhittem neki, hogy megváltozik.

Szabadulás és felnőtté válás
Lopásért, verekedésért és nemi erőszakért hamarosan börtönbe került. Úgy éreztem, ki kell állnom mellette, de amikor a láthatásra más nőt hívott, betelt a pohár.
A szökésemet a munkatársaim szervezték meg. Két hét alatt csempésztem ki mindent a házból, és aznap reggel úgy indultam el otthonról, mintha oviba és munkába mennénk. Csak annyit tudtam, hogy amint megérkezem a megadott helyre, fel kell hívnom egy telefonszámot, akkor mondják meg, hogyan tovább. Legalább négyszer szálltam át, az utasítások rövidek és pontosak voltak. Amikor három-négy óra múlva megérkeztem a gyönyörű kertes villához, nem hittem el, hogy ez a végállomás. Ebben az anyaotthonban két és fél évet töltöttem. Maga volt a csoda, a szabadság. Két hét múlva már új oviba járt a kislányom, én találtam munkát. Lassan megerősödtem. Amikor megszűnt a cég, ahol dolgoztam, a munkaügyi központban felajánlották, hogy tanuljak. Vállaltam az egyéves képzést, pedig tudtam, ha nem sikerül, vissza kell fizetnem a pénzt.

.
.

Éjszakánként magoltam, letettem az angol nyelvvizsgát, és a képesítést is megkaptam.
Nem mondom, hogy nem fordultak elő konfliktusok az otthonban, szóváltások, veszekedések, hiszen annyi nő volt összezárva! Két év után bele is fáradtam az állandó alkalmazkodásba. Az iskola elvégzése után megtaláltam ezt a munkahelyet, lassan hat éve itt dolgozom. Az albérletet nehezen fizettem ki, mégis jó volt. Mostanra pedig teljesen rendeződött az életünk: a bíróság megvonta az apa láthatási jogát – három évig tartott, de végigcsináltam! Kaptunk egy kis önkormányzati lakást, felújítottam, berendeztem. És már nem félek kimenni az utcára.
Ennyi? – kérdezhetik. De én tudom, mennyit izzadtam mindezért! A lányom iskolás. Már nem csak feketével rajzol, és már nem riad fel éjszakánként, hogy anya, azt álmodtam, véres a fejed. De azt még nem tudja, hogy bármire képes lehet. Meg kell neki tanítanom, hogy higgyen magában, hogy legyen kitartó. Férfiak? Vannak. Most leszek 34 éves. Gyerekem már nem lehet, a műhiba... De látok magam körül olyan párokat, ahol a férfi nem alázza meg a nőt. Olyan családokat, ahol mindketten bíznak egymásban. Kivárom azt a férfit, akinek nemcsak adhatok, hanem akitől én is kaphatok.

Elza történetét F. Nagy Ágnes jegyezte le. Fotók: Europress

50 dolog, amit simán megtehetnél, ha nem aggódnál tovább a tested miatt

Nem azért, mintha hibás lennél azért, mert aggódsz. Csak hogy tudd.

Halloweeni partira rémisztő ufó szemet készíts! Ráadásul finom

Üres kézzel nem illik menni, vendéget fogadni, ez pont elég rémisztő lesz a bulira.

Így spórolhatsz a babaholmikon – 6 okos tipp

Néhány hasznos tipp édesanyáktól, hogy ők miként tudtak spórolni a babaholmik beszerzésekor!

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft