Állatbarát szállás. De ennyire? Egy nő a lovával jelentkezett be egy hotelbe...

Borítókép: Állatbarát szállás. De ennyire? Egy nő a lovával jelentkezett be egy hotelbe... Forrás: mashable
Istálló? Ugyan már!

Kiskamasz voltam, amikor a nagyanyámék 10 emeletes lakóházában valaki egyszer betuszkolt egy lovat a liftbe és felvitte a 9. emeleti lakásába. Emlékszem, már akkor sem értettem, miért tesz valaki ilyet, és tulajdonképpen azóta sem derült fény a miértre, de a nagyi elmondása szerint jó nagy balhé lett belőle a lakóközösségben. Nagyjából ugyanezt érzem most, miután ráleltem erre a furcsaságra a neten. Egy nő ugyanis teljesen komolyan tette fel a kérdést a hotel személyzetének:

hHa állatbarát a szálloda, akkor ugye a lovával is igénybe veheti ezt a szolgáltatást?

A georgetowni szálloda vezetősége pedig látszólag nem találta furcsának a kérést, ugyanis engedélyezte az állat szobában való elhelyezését. A hölgy a Facebookon dicsekedett az ismerőseinek, hogy mindössze 10 dollárjába került, amit ki kellett fizetnie Bliss nevű lova éjszakázásáért.

A szálloda és a hölgy egy közös videót is közölt a közösségi portálon, mi pedig arra gyanakszunk, hogy ezzel akartak maguknak nagyobb látogatottságot generálni. Kérdés persze, hogy meglátszik-e majd a vendégek számában is ez a kis lovas kaland. Mi mindenesetre jót mosolyogtunk rajta.

Horse Checks into a Hotel

Checked in for the Retired Racehorse Project Thoroughbred Makeover in Kentucky. Now for a short night's sleep before we compete at 8am tomorrow in Field Hunter. I hope you enjoy this! - with Blizz (Here Comes Adri) Disclaimer: This video is exclusively managed by Caters News. To license or use in a commercial player please contact info@catersnews.com or call +44 121 616 1100 / +1 646 380 1615

Posted by Harmony Horsemanship on Wednesday, October 4, 2017