Ezt mondja el az ifjú párról az esküvői torta

Ezt mondja el az ifjú párról az esküvői torta
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az esküvői torta választását kár volna félvállról venni. Annál is inkább, mert egy torta is sok mindent elmondhat az ifjú párról.

Úgy hiszem nem túlzás azt állítanom, hogy ma a kifinomult, jól megkomponált esküvők korát éljük. Ha képzeletben végigsorolom magamban az elmúlt időszak esküvőit, amelyeken jártam, egytől egyig azt mondhatom, mindnek volt valamilyen tematikája, központi témája, ami köré épült. Kevés kivétellel egytől-egyig elkápráztatott a dekoráció, a gondosan megválasztott menüsor, na és persze az est egyik fő attrakciója: az esküvői torta.

Amikor mi jutottunk oda a férjemmel, hogy el kellett döntenünk, milyen tortát is szeretnénk, nem gondoltuk, hogy ennyire sokrétű döntést kell majd meghoznunk. Az én fejemben legelőször az merült fel, hogy a klasszikus csokoládéval nagyon nem lehet mellélőni, azt általában mindenki szereti. De hamar kiderült, hogy ez cseppet sem ennyire egyszerű. Amikor ugyanis ellátogattunk a cukrászatba, ahonnan végül meg is rendeltük az édességet, számos más szemponttal is szembesítettek a torta készítői.

Kép
forrás: pinterest

Olyan fontos eldöntendő kérdések merülnek fel ugyanis egy esküvő torta megrendelésekor, mint például: cukormázzal, marcipánnal vagy nude, tehát főzött krémmel bevont, esetleg naked (meztelen) torta legyen? Hány emeletes és hány szeletes legyen a vendégszám tükrében, figyelni kell-e valamely összetevő elhagyására (például allergia esetén), milyenek legyenek a színek, az ízek, a díszek, legyen-e rajta élővirág, vagy egyéb figura, és még számtalan dolgot említhetnénk. Sokan nem gondolják, hogy milyen sok múlhat egy esküvői tortán, pedig az az igazság, hogy a vendégek nagy része igenis érzékeny a sütemények, desszertek minőségére, még ha azt illendőségből nem is hangoztatják.

A párok tortaválasztási szokásairól, tapasztalatairól és javaslatairól kérdeztem Lovász Évi számos sikerrel büszkélkedhető cukrászt, szakmai tanácsadót, a budapesti Monofu desszertező tulajdonosát, aki a következőképpen nyilatkozott a témában:

Mindig azt szoktam mondani a pároknak – saját tapasztalatból –, hogy addig tartsanak ki az elképzeléseik mellett, ameddig tudnak, hiszen mindenkinek úgysem fog megfelelni a torta, így próbáljanak a saját ízlésük alapján választani. A "legyen valami csokis" elvét sokan követik, de legnagyobb számban a könnyű, savanykásabb, gyümölcsös ízek hódítanak. A bogyósgyümölcsök, mangó, eper a sláger általában. Emellett egyeseknek fontosak a hagyományok, a családi kérések.

- meséli Évi, a Monofu desszertező alapítója, ahol a takeaway szolgáltatás mellett időnként eleget tesznek esküvői rendeléseknek is, igaz leginkább „újhullámos” vonalon.

Amikor a "minden mentes" tortákról és a torta esküvőn betöltött szerepéről kérdezem, a következőket teszi hozzá:

A különböző „mentességekre” vannak kifejezetten erre szakosodott üzletek, ezért én azt szoktam javasolni, ha valóban beteg van a családban, érdemes ezektől az üzletektől rendelni, hogy mindenki biztonságban legyen. Az egyéb allergénekre természetesen figyelünk, javaslunk helyette más ízt, alapanyagot, amiért általában hálásak szoktak lenni a párok. Az én esküvőmre biztosan rányomta volna a bélyegét egy rossz torta, szerintem mindenképpen hatással van a hangulatra.

Évi zárómondatán felbuzdulva most összegyűjtöttem néhány gondolatot, tapasztalatot, amit az ifjú párról kommunikálhat egy jól vagy akár egy rosszul megválasztott esküvői torta. Kattints, hogy te is a legoptimálisabb döntést tudd meghozni a torta kiválasztásában!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Ezt mondja el az ifjú párról az esküvői torta
Az édesítők dzsungelében, avagy mi árt jobban, a cukor vagy a szacharin?

Az Éva magazin 2017/őszi Egészség különszámában olvashatsz a készételekhez használt 61 féle cukorról. Ám a többi édesítővel kapcsolatban is érdemes bővíteni az ismereteket.

Ezeket kéne máshogyan takarítanod a fürdőszobában, hogy egészséges maradj!

Az ember azt hinné, hogy bizonyos dolgokra ritkábban is ráfér a takarítás. Pedig nem.

Tudod, melyik romantikus filmből valók ezek a vicces jelentek? – Töltsd ki a KVÍZT!

Töltsd ki a kvízt és írd meg, hányat tudtál helyesen a válaszok közül!

Mihez kezdj, ha transznemű vagy? És ha a gyerek az?

Hova fordulhat, milyen lehetőségei vannak itthon annak, aki úgy érzi, rossz testbe született? Részlet a novemberi Éva magazinban megjelent összeállításból.

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft