Van úgy, hogy muszáj konfrontálódni: ez az anyuka rendreutasította valaki más gyerekeit, aztán az anyjukkal is beszélt

Borítókép: Van úgy, hogy muszáj konfrontálódni: ez az anyuka rendreutasította valaki más gyerekeit, aztán az anyjukkal is beszélt Forrás: mummypages
Ugyan nem szeret konfrontálódni, de most felvette a kesztyűt és elbeszélgetett az illetlen kölykökkel.

Van az úgy, hogy az ember akkor jön rá igazán, hogy felnőtt, amikor valami miatt úgy érzi, fel kell lépni a rosszalkodó, illetlen, esetleg agresszíven viselkedő gyerekekkel szemben. Persze ha nem szeretünk konfrontálódni, akkor ez nagyobb feladat számunkra, mint gondolnánk, de egy jó ügy érdekében azért biztosan mi is megerőltetnénk magunkat. Ez az anyuka is így tett, amikor egy számára elfogadhatatlan gyermeki viselkedésnek volt a szemtanúja.

Az édesanya némi harapnivalójért ment le a szupermarketbe, hogy legyen mit levinniük a strandra, amikor felfigyelt a hangoskodó gyerekekre.

A férfi, aki a pénztárban állt, minden bizonnyal korábban súlyos balesetet szenvedett, mert a fejéből rögzítő csavarok álltak ki, és a szeme is súlyosan deformált volt. Amíg az árukat húzta le a kasszaszalagon, addig a gyerekek fotókat lőttek róla a távolból, mindenféle Snapchat-filterrel látva el azokat.

Mary-t végtelenül felháborította a gyerekek viselkedése, akiket olyan 11-12 évesnek saccolt. Így annak ellenére, hogy rendkívül ideges lett, úgy döntött, ezt most nem hagyja annyiban. Amíg kitolta a bevásárlókocsit az üzletből, a gyerekek után indult, majd kinn szembesítette őket a tettükkel.

Ugyan majd kiugrott a szívem a helyéről, mert nem szoktam ilyet csinálni, kérdőre vontam őket, hogy ezt mégis miként képzelik. Megkérdeztem, szerintük vajon hogyan érezeheti magát a férfi, akinek épp elég, hogy súlyos baleset érte, most pedig kigúnyolják a külseje miatt.

A gyerekek sűrű elnézések közepette nagyon elszégyellték magukat, és alig győztek mentegetőzni. A nő közben rájött, hogy a srácok arra várnak a parkolóban, hogy valamelyik szülő értük jöjjön, ezért úgy döntött, megvárja őket. Hamarosan meg is érkezett a gyerekek édesanyja, aki a vártnál sokkal jobban reagált a hallottakra. Leszidta a gyerekeket, és elnézést kért, s Mary szerint nemcsak, hogy jó anyaként viselkedett, hanem tényleg az is volt.

Akármilyen jó anya vagy, el kell fogadnod, hogy a gyerekek a fiatalságuk és tapasztalatlanságuk okán néha tényleg seggfejek tudnak lenni. A srácok édesanyja nagyon jól kezelte a helyzetet, nem küldött el a fenébe, hogy milyen jogon okítom a gyerekeit. Azt hiszem, én magam is elvárnám ezt más szülőktől, ha az én gyerekem csinálna ilyet.

Mary-t annyira megérintette a dolog, hogy a történetét egy Facebook-videóban mesélte el –köszönetet mondva a gyerekek anyjának is –, amellyel az volt a célja, hogy felhívja a szülők figyelmét arra, vannak helyzetek, amikor igenis közbe kell avatkoznunk, hogy a gyerekeinkből jóérzésű felnőttek válhassanak.