5 dolog, amit nem igazán szeret a kutyád, mégis csinálod

Borítókép: 5 dolog, amit nem igazán szeret a kutyád, mégis csinálod Forrás: Getty Images
Lehet, hogy számodra ezek oké dolgok, de nem biztos, hogy a kutyusodnak is!

Az állatainkkal való kommunikáció nem mindig olyan egyszerű, mint ahogyan szeretnénk. Még akkor sem, ha már évek óta együtt él velünk a kedvencünk és már szinte minden rezzenését ismerjük – ezzel együtt persze ő is a miénket –, hiszen mindig adódhatnak új helyzetek, amelyekbe még egyszer sem kerültünk eddigi közös életünk során. Etológusok és más kutyákkal foglalkozó szakemberek szerencsére már rengeteg viselkedési mintáját fejtették meg az ebeknek, így nekünk könnyebb dolgunk van abban, hogy magunkhoz szoktassuk négylábú barátunkat. Vannak azonban apróságnak tűnő emberi tevékenységek, amelyekre még mindig nem figyelünk eléggé. A most következő 5 dolog is ilyen, amiről ha sikerülne leszoktatni magunkat, a kutyánk biztosan nagyon hálás lenne érte.