Bárcsak minden tanár így gondolkozna: ez kéne legyen a házi feladat a gyerekednek a nyárra!

Bárcsak minden tanár így gondolkozna: ez kéne legyen a házi feladat a gyerekednek a nyárra!
Forrás: gettyimages

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

R

Reméljük Kati néni nem haragszik, hogy idéztük a gondolatait, és így még több szülőhöz és gyerekhez eljuttatjuk azokat!

Szülőként sokszor érezhetjük úgy évközben, hogy a gyermekünk kicsit túl van terhelve házi feladattal, tanulnivalóval, dolgozatokkal. Épp ezért nemcsak a gyerkőcök, hanem mi is fellélegzünk valamelyest, amikor beköszönt a nyár és vele együtt a nyári szünet, a pihenés ideje. Ugyan ilyenkor is vannak olyan feladatok – mint például a kötelező olvasmányok –, amiket a nyár alatt a gyerekeknek abszolválniuk kell, de ezeken kívül megannyi klassz dolgot csinálhatnak. Az interneten kering egy fotó, amelyen egy tanárnő – nevezetesen Kati néni –, összeírta a gyerekeknek a szerinte legfontosabb házi feladatokat a nyárra, s ezzel csak egyet tudunk érteni, ezért nem szóról szóra ugyan, de idéznénk nektek a gondolatait.

Házi feladat a nyárra

# Egyik reggel sétálj ki az udvarra, kertbe, erkélyre teljesen egyedül! Csukd be a szemed és szippants mélyeket a levegőből, közben hallgasd, ahogyan csicseregnek a madarak!

# Olvass fura helyzetben! A fűben hasalva, az asztal alá bújva, zseblámpával a takaród alatt, vagy olvass valakinek, aki nem tud olvasni! (A kistesódnak vagy akár egy csigának is.)

# Táncolj szokatlan helyeken! Az esőben, vagy akár az asztal tetején!

# Hintázz, közben pedig jó hangosan énekeld a kedvenc dalod!

# Kóstolj meg egy olyan ételt, amit eddig nem ettél!

# Nézd meg legalább egyszer a napfelkeltét és a napnyugtát!

# Koszold össze magad! Mert ez azt jelenti, hogy sokat és örömmel játszottál. Ugrálj a pocsolyában, dagonyázz a homokozóban, gurulj a fűben, vagy mássz fára!

# Tanulj meg valamit újat! De semmiképp sem az iskolai tananyagból. Próbálj ki például egy új sportot, vagy tanulj meg karkötőt fonni, szalvétát hajtogatni vagy bármit, amit régóta szeretnél, de eddig nem jutott rá időd!

# Nevess jó sokat! Annyit, hogy szinte már fájjon is a hasad! Annyit, hogy már ne is emlékezz, min kezdtél el nevetni! Annyit, hogy másokra is átragaszd a jókedvedet!

Teljen csodásan a nyarad!

Kati néni

Ez a legfontosabb készség, amivel egy 21. századi tanulónak rendelkeznie kell

Programozni? Három nyelven beszélni? Kapcsolathálózatot építeni? Ezek mind nagyon fontos feltételek a sikerhez, de a CNN újságírója szerint van egy készség, ami mindegyiknél alapvetőbb a mai diákok számára.

Minimalista karácsony, avagy 5 tipp, hogy élvezd is az ünnepet

A karácsony a te ünneped is, tehát ha van olyan eleme (legyen az főzés, ajándékozás vagy valami egészen más), ami nem tesz maradéktalanul boldoggá, akkor nyugodtan elgondolkozhatsz rajta, hogyan szabadulhatnál meg tőle. Ehhez pedig akár a minimalista életmód alapelveit is segítségül hívhatod.

Jennifer Lawrence: Amikor visszanézem egy filmemet, mindig a tokámat és az aknémat veszem észre először

J-Law egy kerekasztal-beszélgetésen mondta ezt. „Megbolondultál?” – ez volt Jessica Chastain első reakciója, de aztán rájött, hogy ő maga is eléggé kritikusan figyeli magát a filmvásznon.

Így szervírozz, hogy minden ünnepibb legyen! – 8 ötlet

Szinte biztos, hogy így nem kell sok maradékot elcsomagolnod másnapra...

15 másodperc alatt boldoggá tesz ez a website pusztán azzal, hogy kiszámolja, hányadik leggazdagabb ember vagy a világon

Épp most próbálod kitalálni, hogyan jöjjetek ki a hó végéig? Vacillálsz, hogy felvegyél-e egy újabb hitelt? Jó hírünk van.

Minél korábban aggatod fel az ünnepi égőfüzéreket az otthonodban, annál boldogabb ember vagy – állítja egy pszichológus

Te is úgy érzed, évről évre egyre korábban kezdődik a karácsonyi időszak? Nos, ez nem biztos, hogy baj – jelentette ki egy pszichológus szakértő.

4 mindennapos dolog, amitől még rosszabb lesz a gyulladt, pattanásos arcodnak

Talán észre sem veszed, hogy ezeket csinálod, pedig jó lenne felhagyni velük.

Valaki képes volt magas művészetet csinálni a tükörtojásból

Fogalmunk sincs, hogy a fenébe faragja ki ezeket az alakzatokat a fehérjéből meg a sárgájából. Kivéve persze, ha Photoshoppal.

Íme, a tökéletes megoldás arra, hogyan válassz babakocsit!

Ehhez fogható módszerrel még nem találkoztunk.

A fehérbor jótékony hatásai

Biztosan számtalanszor hallottad már, hogy milyen jó hatással van az emberre a minőségi bor mértéktartó fogyasztása, azonban érdemes tudnod, hogy egészen pontosan melyek is ezek a pozitív hatások.

Napi horoszkóp november 21.: a Kosok ügyei pozitív irányt vesznek, az Oroszlánoknak váratlan fordulat adhat lendületet

Ma is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Mostantól a rántott hús sem tilos a fogyókúra alatt: isteni és egészséges panír receptek, amikért odáig leszel

Fogyózol, de ölni tudnál valami "rendes" kajáért, mondjuk egy jó kis rántott szeletért? Mostantól nem kell száműznöd ezt a finomságot az étrendedből, mert van pár egészséges verzió, amit bátran fogyaszthatsz – persze csak módjával!

6 viselkedés, amivel eltaszítasz magadtól másokat

Lehet, hogy a viselkedésed miatt távolodnak el tőled a számodra fontos emberek?

Jé, ezt nem is tudtam: egészen pontosan ezért korog a gyomrunk, amikor éhesek vagyunk

Már órák óta nem ettél és a gyomrod jól hallható jelekkel adja tudtodra, hogy ez tarthatatlan állapot? Most kiderül, mi okozza a furcsa és néha kellemetlen zörejeket.

Sokféle korú, bőrszínű és testalkatú női főszereplőkkel dolgozik a Disney a legújabb filmjében – nézd meg az új előzetest!

Az Időcsavar című fantasy 2018 tavaszán érkezik az amerikai mozikba Oprah Winfrey, Reese Witherspoon és Mindy Kaling főszereplésével.

5 hazugság, amit soha többé ne mondj magadnak

Te is nap mint nap elmondod magadnak ezeket a hazugságokat?

Mit szólnál, ha a 10 éves gyereked netes újságot alapítana?

És nem, egyáltalán nem babázásról szólnának ezek a hírek...

Így segíthetsz valakinek az újrakezdésben – 2. rész: az új befogadása

A bajban is elkél a jóbarát és a külső segítség. Még ha valaki nem is mondja.

Van egy látványos japán módszer, amellyel sokkal egyszerűbb megérteni a szorzást az iskolában – vagy mégsem japán és mégsem olyan egyszerű?

Két-, sőt háromjegyű számokat is könnyedén (és helyesen) összeszorozhatunk ezzel az eljárással. Egy matektanár ki is próbálta kérésünkre a tanítványaival, és aztán megkérdezte tőlük, milyen volt.

Kövess minket

Előfizetés